tóth gabi
...amikor nem utalja a támogatásokat, de a civileknek ad pénzt.
Nem tartja be az új alapszerződéseket Brüsszel, amikor pénzekkel támogatja a hazai kormánykritikus civil szervezeteket, majd visszatartja a Magyarországnak járó forrásokat – erről beszélt ifjabb Lomnici Zoltán az M1-en. Az alkotmányjogász hozzátette: a pénzek blokkolásában az EU partnerre talált a hazai baloldalban. Szombaton arról írt arról a Magyar Nemzet, hogy az elmúlt években több, mint 4 milliárd forint érkezett azokhoz a civil szervezetekhez, amelyeknek a nagy része Soros Györgyhöz köthető.
Navracsics Tibor területfejlesztésért felelős miniszter az ATV-ben azt mondta, hogy akár már májusban megegyezhetünk a jogállamisági eljárásról Brüsszellel. „Nagyon közel áll egymáshoz a két testület, vagy a két intézmény, a Bizottság és a magyar kormány álláspontja, egy másik területen, ami nem a jogállamisággal függ össze, ami az Erasmus és a Horizont Európa területét érinti, ott is nagyon közel állunk a megállapodáshoz” – mondta.
Varga Judit közösségi oldalán azt írta: úgy látszik, hogy Brüsszelben is dolgoznak olyan Hegedűs hadnagyok, akik többre tartják a guruló dollárokat és a nemzetközi NGO-k elvárásait, mint a pedagógusok béremelését vagy kisvállalkozói támogatását. A magyar érdekek ellen törnek, mert nem tetszik nekik, hogy a kormány teljesen és maradéktalanul teljesíti a Bizottsággal való megállapodás keretében született mérföldköveket és azon dolgozik, hogy a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat.
Az Európai Unió vezetése politikai okokból hosszú ideje visszatartja a hazánknak járó pénzügyi forrásokat, amelyek jelentős összegekkel támogatják azokat a magyarországi civil szervezeteket, amelyek Soros György hálózatához tartoznak, s amelyek megjelentek az amerikai spekuláns közelében – írja a Magyar Nemzet a guruló dollárokról szóló cikksorozatának legfrisebb részében.
A lap összegézese szerint: az elmúlt években összesen mintegy 4,2 milliárd forint érkezett különböző pályázatok útján a nyílt társadalom eszmeiségének hazai terjesztőihez. Brüsszel idén 4 millió euró, csaknem 1,3 milliárd forint összegű pályázati forrást nyitott meg civil szervezetek számára.
Az említett uniós támogatást az Ökotárs Alapítvány vezette négytagú konzorcium osztja szét a pályázó szervezetek között – írja a lap.
Az Ökotárs tavaly decemberi közleménye szerint – „a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint az emberi jogok védelmére és népszerűsítésére” kell költeni a pénzt – teszi hozzá a cikk írója, hogy a hangsúly a gyakorlatban elsősorban a kormány elleni fellépést jelenti.
Nem kevés uniós pénz érkezett a Soros-hálózat egy másik szereplőjéhez, a Political Capital nevű tanácsadó céghez is – folytatja a szerző hozzátéve: a régi SZDSZ-es, majd az MDF-nél, és manapság a szoros amerikai pórázon tartott Jobbik környékén felbukkanó Somogyi Zoltán politológus által alapított Political Capital koordinálásában valósulhat meg egy, a dezinformációk terjedésének leírásáról szóló uniós projekt.
Minderre a Political Capital 313 ezer eurót, a 444.hu kiadója, a Magyar Jeti Zrt. 406 ezer eurót, a Mérték Médiaelemző Műhely 163 ezer eurót, az Idea Alapítvány 132 ezer eurót nyert. Ez mai árfolyamon összesen csaknem 400 millió forint.
Uniós alapszerződések betűjét és szellemiségét sem tartja be Brüsszel, amikor uniós pénzekkel támogatja a hazai kormánykritikus szervezeteket, valamint a Magyarország gazdasági stabilitását és fejlesztését szolgáló uniós forrásokat visszatartja – erről beszélt ifjabb Lomnici Zoltán az M1-en.
A Századvég Közéleti Tudásközpont tanácsadója hozzátette: Brüsszel ebben partnerre talált a hazai baloldalban. „Megengedik a magyar ellenzéknek és erről Gyurcsány Ferenc beszél, hogy blokkolják, amennyire lehet, illetve ebben a folyamatban, ebben az utolsó forrásokat visszatartó folyamatban aktív részt vállalhassanak” – mondta. Hozzátette: az uniós pénzek visszatartásával az EU nyíltan beavatkozik a magyar belpolitikába.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint egyre több jel utal arra, hogy a dollárbaloldal külföldi finanszírozása a választások óta is folyamatosan zajlik. A politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában aláhúzta: semmi sem fogja eltántorítani a kormányt a nemzeti érdek képviseletétől, és Magyarország marad a béke pártján.
Hollik István kifejtette: bár korábban úgy tűnt, hogy a dollárbaloldal külföldi finanszírozása egyszeri alkalom volt, és „Gyurcsány Ferencék kampányszámláinak” fedezését szolgálta a 2022-es választások előtt, egyre több olyan információ jelenik meg, amely szerint „egy folyamatosan, több csatornán keresztül működtetett hálózatról” van szó.
Megdöbbentőnek minősítette, hogy
Úgy vélekedett: a pénzt a baloldali pártok, a dollármédia és a civilek azért kapják, mert készülnek a következő választásra.
Ez a folyamat szerinte „elfogadhatatlan és mélységesen antidemokratikus”, hiszen aki küldi a pénzt, az fittyet hány a magyar emberek véleményére, pénzzel akarja befolyásolni a magyar politikát. Akik pedig elfogadják a pénzt, azok „dollárokból akarják felülírni” a magyar emberek döntését – vélekedett.
Hollik István szerint
Szerinte, mivel erre sem Gyurcsány Ferenc, sem Márki-Zay Péter, sem Karácsony Gergely volt főtanácsadója nem volt hajlandó válaszolni, „adódik a kérdés, hogy a finanszírozó nem Soros György-e”. Mindez nem lenne előzmény nélküli – vélte –, hiszen „Soros György már korábban is támogatott Magyarországon baloldalhoz kötődő kezdeményezéseket, civil szervezeteket”.
Kijelentette:
Éppen ezért – mondta – a kormányzat olyan szabályozást terjeszt az Országgyűlés elé, amellyel be lehet zárni minden – korábban a dollárbaloldal által kihasznált – kiskaput. Ezzel egyszer és mindenkorra meg fogják gátolni, hogy a magyar belpolitikába ilyen durván, ennyi pénzzel, külföldről be lehessen avatkozni – szögezte le.
Hollik István vélekedése szerint szintén a Magyarország irányába megnyilvánuló nyomásgyakorlási kísérletek sorába illik az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által finanszírozott plakátkampány, és a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank három vezető tisztségviselőjének szankciós listára helyezése.
Mindezek mögött szerinte az áll, hogy
Aláhúzta: a kabinetnek a magyar nemzeti érdek az első, ennek képviseletétől sem dollármilliók, sem az amerikai nagykövet által bejelentett nyomásgyakorlás, sem plakátkampány nem fogja eltántorítani.
Magyarország marad a béke pártján, és ez így lesz minden nyomásgyakorlás ellenére – jelentette ki a kormánypárt kommunikációs igazgatója.