RETRO RÁDIÓ

Dollármédia: Sok helyre gurultak a dollárok...

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 04. 18. 08:42

Újabb leleplezések.

Az elmúlt években a balliberális média horribilis összegekre tett szert külföldről. Soros György mellett Brüsszel és Washington is a dollármédiumok egyre fontosabb, esetenként szinte kizárólagos fenntartója lett. Sorozatunk második részében a kisebb, tematikus, „ráhordó” jellegű, illetve kifejezetten kampánycélokat szolgáló dollármédiumokat mutatta be a Magyar Nemzet.

100 százalék. Van olyan magyarországi dollármédium, amelyet ekkora arányban finanszíroznak Washingtonból. A „Szabad Európa” nevet viselő portál elődjével ellentétben inkább baloldali elfogultságú, és ahogy arról korábban az Origó beszámolt, a portált amerikai költségvetési pénzekből tartják fenn.  

Saját bevallásuk szerint függetlenségük egyik garanciája a külföldön működő amerikai médiumokat összefogó ügynökség, a USAGM tevékenységét meghatározó jogszabály, ez alapján, bár a nevükben az „Európa” szó szerepel, valójában amerikai médiaként tekintenek magukra. 

A működés költségeit az Egyesült Államok kongresszusa biztosítja a USAGM független testületen keresztül

 – írják, az USAGM rövidítés feloldása Az Egyesült Államok Globális Médiáért felelős Ügynöksége. 

A weboldal valójában egy „kereskedelmi képviselethez” tartozik, amelynek neve: RFE/RL Inc. Magyarországi Közvetlen Kereskedelmi Képviselet.  

A lap pontos költségvetése nem ismert, a finanszírozás azonban teljes egészében amerikai adófizetői pénzből történik, ugyanis a portálon nincsenek hirdetések. 

2019-es sajtóhírek 750 ezer dolláros költségvetési tervekről szóltak a magyarországi médium esetében. A szabadeurópa.hu-t is fenntartó amerikai globális ügynökség költségvetése idén összességében 810 millió dollár, azaz nagyságrendileg 275 milliárd forint. 

Sorozatunk előző részében is írtunk a Direkt 36 nevű oldalról, amely korábban a Soros-bloggal, egy ideje pedig a Telexszel működik partnerségben. Ez a beszámolóik szerint fizetett együttműködést jelent, azaz közvetett módon is juthat hozzájuk külföldi forrás. A Direkt 36 arra példa, amikor egy dollármédium külföldi kötődése a legváltozatosabb formákban, az újságírók képzésétől a kitüntetésükig, ösztöndíjak lehetőségétől a szerkesztőség direkt finanszírozásáig, illetve különböző nemzetközi hálózatokon keresztül, indirekt formákban való támogatásáig egyaránt megnyilvánul.  

Egy másik, „oknyomozó” jellegű portál, amelyben meghatározó a külföldi finanszírozás, az Átlátszó. Ennek kapcsán egy némileg bonyolult pénzcsatornát mutatott be a Tűzfalcsoport. Eszerint 2021-ben az Átlátszó.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-nek a legnagyobb intézményi támogatást az Átlátszónet Alapítvány adta 35 millió forint értékben, amely alapítványt a Soros-féle Open Society Institute nagyjából 16 millió forinttal támogatta a tárgyalt évben.  

Az Átlátszó Alapítvány emellett mintegy 5,5 millió forintot kapott 2020 áprilisától decemberig a „Covid–19 média monitoring & álhír monitoring” című program részeként az OIP/Zinc Network megnevezésű nemzetközi forrástól. A Zinc Network szorosan együttműködik számos nemzetközi NGO-val, magánszektorbeli ügyfelekkel, valamint kormányzati hivatalokkal is, így például az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatalával (USAID), az amerikai külügyminisztériummal és védelmi minisztériummal, a brit belügyminisztériummal és védelmi minisztériummal, az Egyesült Királyság Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatalával. 

Egy relatíve új dollármédium a Gulyás Márton neve által fémjelzett Partizán. Gulyás Partizánja is komoly dolláralapú támogatásban részesült az elmúlt években – hívta fel a figyelmet tavaly decemberben az Origó. 

A YouTube-csatorna a választási országjáró útjához szükséges 98 ezer dollárt a magyar titkosszolgálat egy jelentésében is felbukkanó National Endowment for Democracytól (NED) kapta. Ugyanakkor nem a NED-től származó összeg volt a Partizán egyetlen külföldi finanszírozása, ugyanis a German Marshall Fund (GMF) is pénzelte a csatornát. A GMF meghívásos pályázatán 15 ezer dolláros, továbbá a The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatán kétszázezer eurós díjazásban részesültek.  

Nemrég arra is fény derült, hogy Gulyást nem más, mint David Pressmann választhatta ki egy tengerentúli ösztöndíjra. A Partizán munkáját a dollárbaloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter az előválasztást követően és a választás után is nyilvánosan megköszönte. 

Végül, de nem utolsósorban, a baloldal gyűlöletkeltő propagandaportálja, az EzaLényeg mögött álló Oraculum 2020 Kft. is súlyos százmilliókhoz jutott külföldről. A Korányi-féle Action for Democracy a választás előtti hónapban öt tranzakció keretében több mint 1 milliárd forintot utalt az EzaLényeg kiadójának. Mindemellett pedig egy svájci bejegyzésű alapítvány közel egymilliárdot küldött ugyanezen vállalkozásnak, 2021 szeptembere és 2022 februárja között. 

Amint az látható, a kisebb, „ráhordó” jellegű, a nagyobb elérésű portálok és tévécsatornák által idézett, vagy kifejezetten kampánycélokat szolgáló kisebb dollármédiumok is összességükben milliárdos összegeket kaptak az elmúlt években külföldről. Sorozatunk zárórészében bemutatjuk, hogy a vidéki dollármédia is épül, éppen a 2024-es helyhatósági választások előtt. 

A Szabad Európa néven működő portált amerikai költségvetési pénzekből tartják fenn. Saját bevallásuk szerint függetlenségük egyik garanciájaa külföldön működő amerikai médiumokat összefogó ügynökség, a USAGM tevékenységét meghatározó jogszabály,ez alapján, bár a nevükben az „Európa" szó szerepel, valójában amerikai médiaként tekintenek magukra. „A működés költségeit az Egyesült Államok kongresszusa biztosítja a USAGM független testületen keresztül" – írják, az USAGM rövidítés feloldása „Az Egyesült Államok Globális Médiáért felelős Ügynöksége". A weboldal valójában egy „kereskedelmi képviselethez" tartozik, melynek neve: RFE/RL Inc. Magyarországi Közvetlen Kereskedelmi Képviselet. A lap pontos költségvetése nem ismert,

A FINANSZÍROZÁS AZONBAN TELJESEN EGÉSZÉBEN AMERIKAI ADÓFIZETŐI PÉNZBŐL TÖRTÉNIK, UGYANIS A PORTÁLON NINCSENEK HIRDETÉSEK.

2019-es sajtóhírek 750 ezer dolláros költségvetési tervekről szóltak a magyarországi médium esetében. A szabadeuropa.hu-t is fenntartó amerikai globális ügynökség költségvetése idén összességében 810 millió dollár, azaz nagyságrendileg 35 milliárd forint.

A kampány egyik különleges pillanata volt, mikor tavaly novemberben Szabó Tímeával kapcsolatban közölt a szabadeuropa.hu helyreigazítást: „a szabadeuropa.hu oldalon >>Komoly belső vita után lépett vissza Karácsony Gergely a miniszterelnökségtől<< címmel 2021. október 28. napján megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Szabó Tímea egy tárgyaláson felszólította Karácsony Gergelyt az elrontott kampány miatti felelősségvállalásra és arra, hogy lépjen vissza a miniszterelnök-jelöltségtől."

Valójában Karácsony visszalépésének körülményei máig ugyanúgy tisztázatlanok, mint a dollárbaloldal finanszírozói köre. Szintén

TISZTÁZATLAN, KIK KÖLTÖTTEK TÖBB SZÁZMILLIÓ FORINTOT A BUDAPESTI FŐPOLGÁRMESTER KAMPÁNYÁRA.

A Szabó Tímeával kapcsolatos botláson kívül a dollármédium az egész kampányban az ellenzék felvonulási területeként működött, emellett erősen egyoldalú sorozatot indítottak az Orbán-kormány értékelésére. Márki-Zay Péter pár nappal a voksolás előtt „kampányzáró nagyinterjút" adott a portálnak, majd néhány hét múlva náluk is összegezte a választási tapasztalatait.

Mára egyértelműen kiderült, hogy a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) több mint 1,8 milliárd forintot kapott Amerikából az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül. A Bajnai Gordon volt kormányfő és a Karácsony Gergely főpolgármester korábbi tanácsadója, Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy ezen felül 1 milliárd forintnyi támogatást juttatott egy tőről metszett dollármédium, a DK-közeli Ezalényeg című álhírportál kiadójához is. A fent említett összegek végül jórészt a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-csoporthoz kerültek. Mint köztudott, tulajdonképpen a DatAdat bonyolította a baloldal teljes választási kampányát. Az amerikai befolyásolás miatt sérülhetett Magyarország szuverenitása, a történteket a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint az ÁSZ is vizsgálják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.