tóth gabi
Egyre több a bizonyíték.
Egyre több bizonyíték mutatja, hogy a dollárbaloldalhoz az Action for Democracy nevű amerikai szervezeten keresztül eljutott milliárdok mögött a Soros család áll.
Alex Soros - akinek Soros György néhány hónapja láthatóan fokozatosan átadja a birodalom irányítását - személyesen és a közösségi médián keresztül is rendszeresen gondoskodik arról, hogy a megfelelő helyre jussanak el a pénzek. Azt tudjuk, hogy mielőtt az Action for Democracy az első átutalást elküldte a dollárbaloldalnak, Alex Soros és az AfD-t irányító Korányi Dávid találkozhatott Münchenben, egy konferencián, legalábbis más logikus magyarázata nincs annak, hogy Korányi ott volt. Feltűnő azonban az is, hogy a Soros-fiú a közösségi médiában elhelyezett képekkel - finoman szólva - "orientálja" egyrészt a baloldali adományozókat, másrészt az amerikai és a nyugati politikát is. Ez látható az Ukrajnáról közölt képeken is - amikor kritikus helyzetbe kerül Ukrajna, akkor mindig jön egy Alex Soros-bejegyzés, aztán az ukránoknak megfelelő döntés. Nyilvánvaló, hogy a magyarországi háborúpárti plakátkampányban is nagy szerepet játszott a Soros-birodalom.
Még tavaly nyáron robbant ki a rendszerváltás óta példátlan baloldali kampányfinanszírozási botrány, amikor is Márki-Zay Péter egy interjú során árulta el, hogy a baloldal a kampányhoz az Egyesült Államokból kapott pénzt. Azóta kiderült, hogy összességében
4 MILLIÁRD FORINT ÉRKEZETT A DOLLÁRBALOLDALHOZ.
A pénz az Action for Democracy nevű amerikai szervezeten keresztül jött, amelyet nem sokkal a választást megelőzően alapítottak, az elnök-igazgatója pedig Korányi Dávid volt, aki Karácsony Gergely mellett dolgozott mint városdiplomáciai tanácsadó - valójában azonban nyilvánvalóan egy, a baloldali főpolgármester felügyeletére idehelyezett összekötő volt.
A baloldal a botrány kirobbantását követően azzal védekezett, hogy ez az elképesztő összeg úgynevezett mikroadományokból gyűlt össze, a valóság viszont az, hogy az összeg alig néhány helyről érkezett.
AZ EGYIK KÖZVETLENÜL A SOROS CSALÁD LEHETETT, DE VALÓSZÍNŰ, HOGY MÁS ADOMÁNYOZÓKAT IS SOROSÉK IRÁNYÍTOTTAK AZ AFD-HEZ.
Erre utal, hogy az első utalás előtt egy müncheni biztonságpolitikai konferencián találkozhatott Alex Soros és Korányi.
Köztudott, hogy Soros György és fia, Alex Soros, aki egyre inkább kezdi átvenni apja helyét a hálózat irányításában, folyamatosan Ukrajna mellett kampányolnak. A Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentésében feltűnt a National Endowment for Democracy (NED) is, amely az amerikai titkosszolgálat és az amerikai kongresszus által alapított és finanszírozott szervezet.
Az Action for Democracy és a National Endowment for Democracy nevű szervezetek minden bizonnyal kapcsolatban álltak. A NED pedig kapcsolható a Soros családhoz. Már 2011-ben Soros György szervezetével, a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal közösen támadták az Orbán-kormányt. A NED finanszírozta a magyar sajtó helyzetét élesen bíráló Freedom House-t is.
Egy február 19-én közölt fotón Alex Soros és Soros György, ez eddig az utolsó közös felvétel róluk (középen Michael Kovrig, akit nem sokkal korábban engedtek el a kínaiak)
FOTÓ: ALEX SOROS/FACEBOOK
TÁMOGATÁST KAPOTT A NED-TŐL A KREKÓ PÉTER VEZETTE POLITICAL CAPITAL IS, VALAMINT A SZINTÉN A MAGYAR DOLLÁRBALOLDALHOZ TARTOZÓ K-MONITOR IS. ELŐBBI 85 EZER DOLLÁRT, MÍG UTÓBBI 78 EZER DOLLÁRT.
A magyar sajtó egyébként számtalan alkalommal foglalkozott a NED tevékenységével. A Magyar Demokrata 2017-ben arról írt, hogy „(...) Soros szorosan együttműködött a CIA-val és a CIA által irányított nem kormányzati szervezetekkel, mint a National Endowment for Democracyval (Nemzeti Demokrácia Alapítvány), hogy kormányokat döntsenek meg, amelyek nem akarnak Washington kedve szerint politizálni."
A NED LÉNYEGE TEHÁT, HOGY OLYAN SZERVEZETEKET, MOZGALMAKAT, EMBEREKET FINANSZÍROZNAK, AMELYEK SOROS GYÖRGY ELKÉPZELÉSEIT KÍVÁNJÁK MEGVALÓSÍTANI.
Ezért nem is meglepő, hogy a dollárbaloldalhoz is eljutottak az Action for Democracy szervezeten keresztül, ahol már a korábban is említett, Soros Györgyhöz ezer szálon kapcsolódó Korányi Dávid a vezető.
A Soros-birodalom új vezetőjeként Alex Soros óriási szerepet játszik az Ukrajnának juttatott támogatásokban is. Elképesztő, hogy milyen gyakran találkozik vezető ukrán politikusokkal, és ezeket a találkozókat aztán alaposan dokumentálja is. Ezzel világossá teszi, hogy a Soros család az ukrán vezetés mögött áll, és ezzel nyilvánvalóan befolyásolni akarja - és befolyásolja is - a támogatásokról, fegyverek küldéséről döntő politikusokat.
Van, amikor egyszerűen egy Dicsőség Ukrajnának feliratú képpel:
Máskor pedig az ukrán politikusokkal folytatott találkozóival. Itt például Dmitro Kuleba külügyminiszterrel:
Itt Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel egy vacsorán, amit Zelenszkij feleségének alapítványa adott:
Ezekkel a képekkel Alex Soros világossá teszi, hogy a Soros-birodalom teljes erejével az ukrán kormány mögött áll. Ezzel erőteljesen befolyásolja nemcsak az amerikai, hanem a világ vezető politikusait, ezeket a találkozókat és képeket rendszeresen Ukrajnának kedvező döntések követik.
Alex Soros persze ügyel arra is, hogy befolyását személyesen is érvényesítse. Itt Nancy Pelosival, az amerikai Demokrata Párt befolyásos vezetőjével, előző házelnökkel a Nyílt Társadalom Alapítványok díszletei előtt Münchenben:
FORRÁS: ALEX SOROS/FACEBOOK
Itt pedig Hakeem Jeffries szélsőbaloldali képviselővel, a demokraták kisebbségi kongresszusi vezetőjével, aki mind a mai napig azt az összeesküvés-elméletet hangoztatja, hogy Donald Trump 2016-ban csalással lett elnök:
ALEX SOROS/FACEBOOK
Itt meg Barack Obamával:
ALEX SOROS/FACEBOOK
Az egyik legjellemzőbb kép azonban a Fehér Házban készült:
A bal felső képen háttérben a díszterem bejárata, ahol Joe Biden állami díszvacsorát adott Emmanuel Macron francia elnök látogatása alkalmából. A vacsorán természetesen Alex Soros is ott volt...
Ahogy arról többször írtunk, a múlt héten az amerikai kormány pénzéből háborúpárti plakátkampány indult Magyarországon. Ennek lebonyolításában és reklámozásában nagy szerepet játszanak a dollármédiumok és az amerikaiak és Sorosék által finanszírozott álcivil szervezetek. Nem véletlen, hogy a kampány technikai lebonyolítója a Soros-féle Political Capital alapítója, Somogyi Zoltán volt.
Így reklámozta a régi indexesek Soros által támogatott új blogja a plakátkampányt
FORRÁS: TELEX
A kampányt annak ellenére indították el, hogy a magyarok elsöprő többsége, 95 százaléka elutasítja a háborúpárti álláspontot.