tóth gabi
Nézzük, kik kaszálnak!
Több évtizede zajlik a nyugati civilizáció alapvető átalakítását célzó emberkísérlet, az úgynevezett nyílt társadalom létrehozása, amelynek fő teoretikusa Karl Popper osztrák származású angol filozófus volt, manapság pedig Soros György, amerikai milliárdos spekuláns a zászlóvivője. Az ideológia gyakorlati megvalósításának nagy lendületet adott a 80-as években felgyorsult globalizáció, illetve a szintén nagyobb sebességi fokozatba léptetett multikulturalizmus.
A társadalmak formálása ugyanakkor nem csupán ideológiai kérdés, hiszen óriási gazdasági hasznot is húz belőle a globalista elit. Az üzleti szemlélet jellemzi Soros György tevékenységét is, akit a balliberális politikai és média elit mégis pusztán filantrópként, jó szándékú mecénásként állít a közvélemény elé.
A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: a spekuláns hosszú távú befektetésnek tekinti a sokmilliárdos pénzügyi támogatást, amit civil szervezetek, médiumok, alapítványok, NGO-k százainak nyújt évtizedek óta. Ezt a kiterjedt szervezeti hálót nevezzük Soros-hálózatnak, amelynek magyarországi lerakatait az utóbbi években is hatalmas pénzösszegekkel támogatta az amerikai spekuláns.
Cikksorozatunk előző részeiben bemutattuk, hogy az Európai Unió intézményei és a washingtoni adminisztráció egyaránt milliárdokkal támogatja a Soros-világ hazai szervezeteit. Kijelenthető, hogy az eurók és dollárok rendre ott landolnak, ahol Soros pénze is megjelenik.
Ezúttal azt tárjuk fel, hogy az utóbbi időszakban milyen formában és mekkora összegekkel finanszírozta maga Soros György a magyarországi „civil” szervezeteket és sajtóorgánumokat. Nem kevés pénzről van szó, az alábbiakban mintegy 2,42 milliárd forint támogatási összeg kedvezményezettjeit és felhasználási célját mutatjuk be.
Az Open Society Foundations (OSF), Soros György alapítványa széles körben támogatja a nyílt társadalom eszmeiségét hirdető és megvalósítani igyekvő szervezeteket és médiumokat.
Az Eötvös Károly Közpolitikai Alapítvány az OSF internetes oldala szerint 2016-tól 2021-ig közel 45 millió forintot kapott.
A Transparency International Magyarországnak 2021-ben 12 millió forint jutott a Nyílt Társadalom Alapítványoktól az uniós pénzek monitorozása című projektre. Ugyanebben az évben 4,4 millió forint támogatás érkezett Soros György alapítványától a Stronger Roots – Legyünk Nyitottak! Egy befogadó és elkötelezett közösség az integritásért nevű programra.
A K-Monitor 29 millió forintot kapott az Open Society Foundations-től az EU pénzügyi érdekeinek védelmét szolgáló eszközök felmérésére. Nem ez volt az első eset, hiszen az évek során már több mint 70 millió forint értékben támogatta őket Soros. A 2021. évi közhasznúsági jelentésből kiderül az is, hogy a K-Monitor 5,8 millió forintot kapott a Hálapénz a szülészetben című programra, amely során együttműködtek a baloldali 24.hu és 444.hu-val. A Soros által is támogatott – szintén amerikai – EDGE Funders Alliance 6,9 millió forinttal támogatta a K-Monitort, amit közösségfejlesztésre fordíthattak.
A Civil Kollégium Alapítvány (CKA) közösségszervezés és általános támogatás címen több mint 250 millió forint támogatást kapott az Open Society Foundations-től. A Magyar Nemzet a közelmúltban írt arról, hogy a CKA négy hónapos amerikai ösztöndíjprogramot hirdetett meg.
Az alapítvány Facebook-bejegyzéséből kiderül, az ösztöndíj négy témakört érint: a környezetvédelem, a béke és konfliktusmegoldás, az átláthatóság és elszámoltathatóság, a nők és nemek közötti egyenlőség.
Az ösztöndíjat az International Research & Exchanges Board (IREX) kínálta, amelynek fő támogatói között ott van Soros György alapítványa, az Open Society Foundations is.
A cikk emlékeztet arra is, hogy a CKA korábban azt a Hallgatói Hálózatot (HaHa) is koordinálta, amelynek tagjai 2013-ban és 2014-ben számos utcai demonstráción, köztük a Fidesz Lendvay utcai székháza elleni támadásnál is ott voltak. A szervezet belső levelezése alapján pedig nyilvánosságra került, hogy a HaHa aktivistáit az amerikai baloldalhoz köthető szakemberek készítették fel.
Több külön forrásból is jelentős összegekkel támogatta a spekuláns a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezetet. Az egyik finanszírozó az OSF, ami több mint 50 millió forintot nyújtott 2019 és 2021 között a TASZ-nak. Később, a koronavírus-járvány idején további 10,5 millió forint rendkívüli intézményi támogatással toldották meg. Szintén az OSF adott 7,3 millió forintot a TASZ-nak adományszervező, önkéntes koordinációval foglalkozó, valamint kommunikációs munkatársak bérére.
A Soros által is támogatott Media Legal Defence Initiative 10,3 millió forinttal segítette a hazai NGO-t, amelyből a magyarországi médiaszabadság megvédéséért küzdhettek. Ebből finanszírozták a projektben résztvevők munkabérét, ügyvédi költségeket és perköltségeket.
A szintén Soroshoz is köthető Digital Freedom Fund 3,1 millió forinttal támogatta a TASZ-t, amelyből 3 jogi eljárás ügyvédi költségeit és a dolgozók bérét tudták finanszírozni. Szintén újságírással kapcsolatos projektre a kanadai központú IFEX 6,2 millió forintot folyósított a jogvédő szervezetnek.
Jelentős mértékű támogatást nyújtottak Sorosék a Partners Hungary Alapítványnak, amely többször is kapott pénzt tőlük – derül ki a szervezet legfrissebb pénzügyi beszámolójából. Az OSF 8 millió forintot adott a REYN (Romani Early Years Network) szakmai hálózatának támogatására. Ugyanezt a projektet 16 millió forinttal támogatta a Soros által is pénzelt International Step by Step Association.
Szintén az OSF-től érkezett 53,7 millió forint a Partners Hungaryhez, hogy javítsa a roma közösségek egészséges környezethez való hozzáférésének helyzetét. Sorosék 15 millió forintot adtak az alapítványnak deszegregációs tervekkel kapcsolatos tanácsadásra, módszertani képzésekre is.
Hatalmas összegeket kapott az OSF-től az Alternatív Közösségek Egyesülete, amely csak 2021-ben 500 ezer dollár, azaz 171 millió forint általános működési támogatásban részesült. Nem ez volt az első eset, hiszen az elmúlt években összesen 756 millió forintot folyósított Soros György alapítványa az egyesületnek. Arról a Debrecenben kiterjedt hálózatot működtető NGO-ról van szó, amely már tavaly elkezdett tüntetéseket szervezni az épülő akkumulátorgyár ellen.
Nem maradhat ki a sorból a Magyar Helsinki Bizottság sem, amely régi hazai zászlóshajója a Soros-hálózatnak és nem áll távol tőlük a magyar állam elleni pereskedés sem. Az NGO 2020-ban az Európa Tanácshoz fordult egy beadvánnyal, amelyben az uniós testületet arra kérték, hogy hatálytalanítsák a kabinet arra vonatkozó döntését, hogy az év végéig felfüggesztették a fogvatartottaknak megítélt kártérítési összegek kifizetését a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében.
Emlékezetes, hogy éveken át csúcsra járatták az úgynevezett börtönbizniszt, vagyis az állítólagos rossz tartási körülményekre hivatkozva a rabok a liberális jogvédő szervezetek segítségével perelték a magyar államot és tízezres nagyságrendben indítottak eljárásokat, amelyek során tízmilliárd forint nagyságrendű kártérítést kellett kifizetni a bűnözőknek az adófizetők pénzéből.
A Helsinki Bizottság odáig ment, hogy egy formanyomtatványt készített, amelyben előre leírták a panaszt és az érvelést, a fogvatartottnak csak a személyi adatait kellett beleírnia, és szignóznia a dokumentumot. Természetesen a jogvédők és ügyvédek is tetemes sikerdíjat zsebeltek be.
Tehát ez a Helsinki Bizottság 2021-ben 168 millió forintot kapott a Nyílt Társadalom Intézettől, 153,4 millió forintot a Sigrid Rausing Alapítványtól, és 122 millió forintot adományozott a szintén Soros-közeli Oak Alapítvány.
A National Endowment for Democracy 11,3 millió forinttal támogatta szervezetet. A Kahane Alapítvány 3,2 millió forinttal, az Európai Integrációs és Migrációs Program (EPIM) 2,5 millió forinttal, a Nemzetközi Büntetőjogi és Büntetés-végrehajtási Alapítvány 824 ezer forinttal támogatta a Magyar Helsinki Bizottságot.
Természetesen a bevándorláspárti Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület is részesült Sorosék pénzéből, közel 24 millió forint támogatást kaptak 2016-ban a Nyílt Társadalom Alapítványtól.
A Soros-hálózat egyik nagy finanszírozója az angliai Sigrid Rausing Trust, amely hivatalosan emberi jogi mozgalmak támogatására szakosodott. A Sigrid alapítói közül ketten – Mabel van Oranje és Chris Stone – is előzőleg Sorosnak dolgoztak, akárcsak Duncan Wilson, a szervezet ügyvezető igazgatója. Nem meglepő tehát, hogy az NGO 2009 óta támogatja Soros egyetemét, a CEU-t.
Az évek során összesen 323 ezer angol fontot kapott a felsőoktatási intézmény, amely mai árfolyamon közel 140 millió forintnak felel meg. De 2022 augusztusában újabb 2 évre nyertek 51,7 millió forint támogatást, amelyet különböző ösztöndíjprogramokra fordíthatnak.
A Sigrid a Soros által is évek óta pénzelt Artemisszió Alapítványnak körülbelül 30 millió forintot adott azért, hogy az orosz–ukrán háború következtében kialakult menekültáradat során plusz egy ukránul beszélő alkalmazottat tudjanak fogadni. A pénzt továbbá különböző mentorprogramok, workshopok, nyelvi és munkahelyi készségek fejlesztésére irányuló képzések indítására fordíthatják.
Az úgynevezett Civilizáció koalíció 34 civil szervezet együttműködésével jött létre 2017-ben, jelenleg az egyik nagy hazai uniós pénzelosztó, az Ökotárs Alapítvány vezeti. A Sigrid Rausing Trust 2019 óta támogatja őket, 2020-ban elnyertek egy hosszú távú, 65 millió forint összértékű támogatást, de már korábban is kaptak 28 millió forintot.
Ennél is nagyobb összeget kapott az Átlátszó.hu, amelyet 2019 óta támogat a Sigrid. Korábban is kaptak már 140 ezer font, azaz 60 millió forint támogatást, majd 2021-től további 77 millió forintot több mint 3 éves ciklusra, tehát még a 2024-es önkormányzati és EP-választási kampány idején is fel tudják használni ezt az összeget.
A sajtónál maradva meg kell említeni, hogy a Direkt 36 nevű portálnak összesen 82 millió forintot nyújtott az angol, Soros-közeli NGO. A Sigrid támogatta a baloldali K-Monitort is, amely 2020 óta 97 millió forint értékben kapott forrásokat a civil társadalom munkájának segítésére.
A Sigrid Rausing Trust által támogatottak névsorában viszonylag friss szereplő a Háttér Társaság, hiszen eddig csak egyszer, 2022-ben kaptak 21,5 millió forintot az angol alapítványtól. A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) és a Patent Egyesületnek eddig több mint 254 millió forint támogatást nyújtott a Sigrid. Az angol NGO kapcsán végül meg kell említeni még a Transparency International Magyarországot is, amely korábban már nyert 34,5 millió forintot, de idén januárjában újabb 97 millió forinttal bővült a számlájuk.
A felsoroltakból is egyértelműen látszik, hogy a Soros-hálózat minden olyan kezdeményezést bőségesen ellát anyagi forrásokkal, amelyek támadják a nemzeti elkötelezettségű Orbán-kormányt, illetve segítik a hagyományos társadalmi normák lazítását.