RETRO RÁDIÓ

100 millió körül költött csak buszoztatásra a baloldal

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 04. 04. 13:49

Erre is gurultak a dollárok.

A tavaly március 15-i rendezvény tömegének biztosítására közel százmilliót költhetett a baloldal, a felvételek tanulsága szerint hiába, hiszen még így sem volt jelentős a sokaság-írta a Mandiner.

A DatAdat Professional Kft. összesen több mint 50 millió forintot, míg a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) mintegy 40 milliót költött buszos utaztatásra, illetve személyszállításra tavaly márciusban – értesült lapunk az egyesült ellenzék kampányfinanszírozását vizsgáló hatósági eljárásra rálátó forrásból. Úgy tudjuk, a baloldalhoz köthető, az amerikai kampányfinanszírozási ügyben is érintett DatAdat az ellenzéki összefogás március 15-i, Donald Tusk közreműködésével megtartott kampányrendezvényével összefüggésben bízhatott meg egy személyszállítással foglalkozó vállalkozást autóbuszos szolgáltatással.

Ugyanezzel a céggel márciusban – információink szerint – az MMM is szerződött, mégpedig a fenti összegben. Ezek nyomán az egyesült ellenzék többszáz, egyenként ötven fős busznyi résztvevőt fuvarozhatott az eseményre, ami kétséges, tekintve hogy alig akad olyan cég, aminek ekkora kapacitása lenne.

Emlékezetes:

a hatpárti baloldali összefogás a Műegyetem rakparton tartott nagygyűlést a kampányfinisben, a szervezők büszkén számoltak be róla, mekkora tömeg gyűlt össze az eseményre, noha a felvételek tanulsága szerint nem volt jelentős a sokaság.

A DatAdat aktívan segítette a baloldali kampányt

Ismeretes, a DatAdat több országon átívelő cégcsoportot hozott létre. Arról korábban a 24.hu számolt be, hogy bécsi cégükben Bajnai Gordonék mellett többségi tulajdonrésszel bír a Higher Ground Labs Fund III LP. Utóbbi szervezet az amerikai Demokrata Párthoz köthető, és „azzal a kifejezett céllal hozták létre Donald Trump elnökké választása után, hogy a Szilícium-völgyből ihletett digitális tudástárral és technológiákkal felrázza a sokkolt Demokrata Pártot annak érdekében, hogy a demokrata értékrendű választók minél nagyobb számba menjenek el választani”.

A DatAdat érintett abban a botrányban is, melynek lényege, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester volt főtanácsadója, Korányi Dávid által az Egyesült Államokban gründolt Action for Democracy (AD) nevű szervezet összesen mintegy hárommilliárd forintnyi dollárt biztosított a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalomnak. Az összegből bőven jutott Bajnaiék cégének, aminek észt leányvállalata az Erősítő nevű balos propagandaoldal adatkezelőjeként is feltűnt.

A DatAdat bevallottan dolgozott az ellenzéki kampányban, besegített például a Partizánnak is.

A Bajnaihoz köthető DatAdathoz az AD-től közvetlenül is érkezett pénz (mintegy 148 millió forint), de az MMM-en keresztül is kapott a cég 1,4 milliárdot. A buszoztatást is megrendelő budapesti cégben korábban áttételesen Bajnainak is volt tulajdonrésze, jelenleg Ficsor Ádám volt szocialista titkosszolgálati miniszter és Szigetvári Viktor egykori MSZP-s kampányfőnök viszi a vállalkozást.

A tiltott külföldi kampányfinanszírozás gyanúját felvető machinációk miatt mind a NAV, mind az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított,

és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai házkutatást is tartottak a cégcsoport székhelyén. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának korábban a Nemzeti Információs Központ készített jelentést a pénzmozgásokról, melynek nyilvánosságát feloldották.

A Mandiner kereste az MMM-et, hogy többet megtudjanak a buszoztatás részleteiről, amint válaszolnak, cikküket frissítik!

Ahogy egyre több részlet derül ki a dollárbaloldal négymilliárdos kampányfinanszírozási botrányáról, úgy egyre biztosabbá válik, hogy a baloldal törvénytelen módon, külföldi érdekek képviseletéért cserébe kapott pénzeket külföldről a kampányához. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarok elutasítják a külföldi kampánytámogatásokat, és azt akarják, hogy a baloldalt akadályozzák meg az illegális pénzek átvételében. Talabér Krisztián politológus arról beszélt az Origónak, hogy az efféle pénzügyi támogatások sosincsenek ingyen. Mint mondta, a baloldal dollárbotránya rávilágít arra, hogy megszűnt a nemzetközi érdekköröktől független magyarországi baloldali politika.

Tovább dagad a dollárbaloldal botránya, ahogy a titkosszolgálati jelentések után az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata is megdöbbentő eredményekre jutott. Windisch László, az ÁSZ elnöke hétfőn azt mondta:

Nem tudja tartani az Állami Számvevőszék a törvényben előírt, a tavalyi választáson egy százalék feletti eredményt elért pártok kampányköltéseinek ellenőrzési határidejét, miután a vizsgálatok alatt különleges és összetett jelenségekre bukkantunk.

Erről az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén beszélt, ahol a 2022-es országgyűlési választáson felhasznált kampánypénzek vizsgálata is napirenden volt. Ahogy arról az Origo beszámolt, Windisch László elmondta, hogy a vizsgálat során arra jutottak, hogy igen erős a gyanú arra, hogy

VALÓBAN TILTOTT PÁRTFINANSZÍROZÁS TÖRTÉNT, ÉS MEGSÉRTETTÉK A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYRA VONATKOZÓ TÖRVÉNYEKET A BALOLDALI PÁRTOK, SŐT FELMERÜLT A KETTŐS GAZDÁLKODÁS GYANÚJA IS, EZÉRT SZÜKSÉGESSÉ VÁLT A JELENTÉS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL BEVONÁSA IS

Az ÁSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a titkosszolgálati jelentések nyilvánosságra hozott részeiből tudni lehet, hogy külföldről is érkezett támogatás a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarország Mozgalomnak (MMM). És bár az MMM nem párt, de pártként viselkedett, miniszterelnök-jelöltet adott, részt vett a kampányban és a döntésekben. Összehangoltnak tűnik az, hogy volt hat párt, amely mellé egy civil szervezetet is bevontak. A törvény pedig arra is lehetőséget ad, hogy ha egy nem politikai párt érintettsége is felmerül a finanszírozásban, akkor az ÁSZ vizsgálhatja ennek hitelességét is.

Márki-Zay Péter ismét elszólta magát a guruló dollárok ügyében

FOTÓ: POLYÁK ATTILA - ORIGO

 

A külföldi pénzek sorsával kapcsolatban ráadásul Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje a minap ismét elszólta magát. A hódmezővásárhelyi polgármester az Indexnek beszélt a külföldről kapott 4 milliárd forintnyi guruló dollárról is. Úgy fogalmazott:

tavaly nyáron az elszámolásunk után emlékeim szerint 90 millió maradt, amiből később még több, kampányhoz kapcsolódó költséget fedeztünk: több tízmilliós áfabefizetések, a kampányközpont internetszolgáltatásának hűségidőre szóló jelentős díjai, vagy éppen a kampány során megrongált, megsérült többtucatnyi bérelt autó javításának önköltsége.

Vagyis ezzel Márki-Zay Péter beismerte, hogy a külföldi pénzeket az összbaloldali kampányra költötték. 

A magyarok elutasítják a külföldi befolyásszerzési kísérletet

Nem túlzás azt állítani, hogy a baloldal kampányfinanszírozási botránya megdöbbentette a szavazókat, hiszen a magyarok többsége ellenzi a külföldi kampánytámogatásokat. Ezt támasztja alá a Nézőpont Intézet felmérése is.

A Nézőpont Intézet kutatása alapján a magyaroknak határozott a véleménye a politikai szervezetek külföldi finanszírozásáról, az pedig

KIJELENTHETŐ, HOGY A MAGYAROK DÖNTŐ TÖBBSÉGE ELUTASÍTJA A KÜLFÖLDI BEFEKTETŐK MAGYARORSZÁGI BEFOLYÁSSZERZÉSI KÍSÉRLETÉT A HAZAI BALOLDALI PÁRTOK KAMPÁNYFINANSZÍROZÁSÁN KERESZTÜL

- mondta el a felmérés eredményeiről az Origónak Talabér Krisztián politológus. A Nézőpont Intézet elemzője kiemelte, hogy tízből hatan úgy vélik, szigorítani kell a kampánytámogatásokat részletező jogszabályokat. Hozzátette, még az egyébként kormánnyal kritikus szavazók relatív többsége is ezt az álláspontot képviseli, azaz

POLITIKAI HOVATARTOZÁS NÉLKÜL AZ AZ URALKODÓ VÉLEMÉNYE A MAGYAROKNAK, HOGY A KÜLFÖLDI KAMPÁNYFINANSZÍROZÁS ELFOGADHATATLAN.

A rendszerváltás óta történt legnagyobb kampányfinanszírozási botrány a kormánypárti szavazók 65 százalékát, míg a baloldali szavazók 43 százalékát győzte meg a finanszírozási szabályok szigorításáról, derülnek ki a pontos számok a kutatásból, ahogy az is, hogy a választók többsége (56 százalék) úgy gondolja, hogy semmilyen külföldi támogatás sem elfogadható, érkezzen az az Egyesült Államokból, Oroszországból, Kínából vagy akár az EU-ból.

FORRÁS: NÉZŐPONT INTÉZET

 

A Nézőpont Intézet arra is emlékeztet, hogy a magyar pártok a választási kampányhoz állami támogatást kapnak: tavaly a kormánypárti szövetség és a baloldali koalíció egyaránt 812 millió forintot kapott választási listája és egyéni jelöltjei után. A jelenlegi jogszabályok szerint a pártok ezen felül csak magyar magánszemélyektől gyűjthetnek támogatást.

A dollárbaloldalhoz érkező mintegy 4 milliárd forint azonban az állami támogatás ötszöröse.

AZ ILYESFAJTA PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSOK SOSINCSENEK INGYEN, A FILANTRÓPIA E TEKINTETBEN NEM LÉTEZIK, A KÜLFÖLDI BEFEKTETŐK AZ ILYEN TÁMOGATÁSOK ÁLTAL MINDEN ESETBEN POLITIKAI BEFOLYÁST SZERETNÉNEK VÁSÁROLNI

- hívta fel rá a figyelmet Talabér Krisztián az Origónak nyilatkozva. Hozzátette, hogy „ez azt is jelenti, hogy a baloldali pártok áruba bocsátották a politikai autonómiájukat, alárendelve döntéseiket külföldi érdekköröknek. Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy a baloldali pártok – bár felhatalmazásukat a néptől kapják – döntéseikkel nem a választókat, hanem külföldi befektetőiket képviselték volna”.

Lényegében megszűnt a nemzetközi érdekköröktől független magyarországi baloldali politikaFORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

Az elemző úgy fogalmazott, „ennek egy szeletét látjuk, amikor a baloldal a korlátlan és feltétel nélküli fegyverszállítások mellett tesz hitet, vagy támogatja az Európa gazdaságát tönkreverő uniós szankciókat”. Kiemelte:

A DOLLÁRBALOLDAL BOTRÁNYA RÁVILÁGÍT ARRA, HOGY LÉNYEGÉBEN MEGSZŰNT A NEMZETKÖZI ÉRDEKKÖRÖKTŐL FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGI BALOLDALI POLITIKA.

 

Talabér Krisztián hozzátette, hogy a magyar hatóságok eddigi nyomozati munkája megmutatja, hogy a kesze-kusza, nehezen követhető hálózatot a hazai baloldali pártoknál sokkal profibban megszervezett körök irányították a háttérben, ez pedig akár veszélybe is sodorhatta volna Magyarország szuverenitását.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.