Létrehozva: 2023.03.12.

Zelenszkijről rajzfilmsorozat készült Franciaországban

A rajzfilm az ukrajnai politikai rendszer zord valóságát mutatja be.

Francia animátorok új rajzfilmsorozatot indítottak Ukrajna Inc. címmel, amelyben Volodimir Zelenszkij, „Ukrajna” elnöke lett a főszereplő – írja az oroszhirek.hu.


Zelenszkijről jelent meg rajzfilmsorozat Franciaországban

Zelenszkijről és Ukrajnáról szóló karikatúra jelent meg Franciaországban

Fotó: rumble.com

A rajzfilm az ukrajnai politikai rendszer zord valóságát(?) mutatja be. Zelenszkij azért, hogy növelje saját népszerűségét és növelje a pénzügyi támogatást, ahogy a rajzfilmben látható, húsdarálóba dobja népét. Kivétel nélkül mindenkit vágóhídra küld: férfiakat, nőket, gyerekeket és időseket.

A film itt tekinthető meg.

https://rumble.com/v2cr38u-zelenszkijrl-s-ukrajnrl-szl-karikatra-jelent-meg-franciaorszgban.html

Eközben a fronton:

Oroszország továbbra is rendkívül súlyos veszteségeket szenved el az ukrajnai háborúban, de drámai különbségek vannak az egyes országrészek között a lakosság arányában mérve – áll a brit katonai hírszerzés vasárnap ismertetett helyzetértékelésében.

A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint a lakosságszámhoz viszonyítva a két leggazdagabb város, Moszkva és Szentpétervár viszonylag kevéssé érintett a harctéri veszteségektől, és különösen igaz ez az orosz elithez tartozó családok esetében.

A brit hírszerzési jelentés kiemeli, hogy amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök február 21-én beszédet tartott az ország helyzetéről, a hallgatóság első két sorában magas beosztású orosz tisztviselők ültek, és nincs olyan értesülés, hogy bármelyikük gyerekei is a fegyveres erőknél szolgálnának.

A keleti régiókban ugyanakkor a helyi lakosságszám százalékában mérve valószínűleg 30-40-szer magasabb a halálozási ráta, mint Moszkvában. Sok helyen a nemzeti kisebbségek szenvedik el a legnagyobb veszteségeket: Asztrahányban például a veszteségek 75 százaléka a kisebbségi kazah és tatár közösségeket érinti – áll a brit katonai hírszerzés vasárnapi összefoglalójában.

A beszámoló szerint nagy valószínűséggel továbbra is komoly súllyal esik latba az a megfontolás, hogy az orosz társadalom tehetősebb és befolyásosabb tagjait elszigeteljék a háborútól, miközben az orosz védelmi minisztérium igyekszik megoldást találni a harcoló alakulatok folyamatos létszámhiányára.

Legkevesebb három civil életét vesztette, további 15-en pedig – köztük gyerekek – megsebesültek, amikor vasárnap ukrán HIMARS-rakétacsapás érte a luhanszki régióban levő Perevalszk települést. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva azt írta, hogy a csapás a város egy sűrűn lakott részét érte, ahol egy buszpályaudvar és egy benzinkút is üzemel. A csapást egy M30A1-as típusú, srapnelt hordozó rakétával hajtották végre, amelyből 180 ezer darab, különböző átmérőjű wolframcsapágy robbant szét.

Ukrán találat következtében egy nő életét vesztette a Herszon megyei Nova Kahovkában, Donyeckben pedig egy megsebesült. Az orosz ellenőrzés alá került területek több más településéről, köztük Donyeckből is jelentettek vasárnap a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők vesztesége mintegy 370 fő volt, közülük több mint 220-an a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el. A tábornok egyebek mellett öt diverzáns- és felderítő csoport felszámolásáról, valamit két vezetésipont, egy lőszerraktár és két Mi-8-as helikopter megsemmisítéséről is beszámolt.

A Kommerszant című lap vasárnapi beszámolója szerint Perm megyében a katonai ügyészség vizsgálatot indított helyi mozgósítottak Vlagyimir Putyin elnökhöz intézett panaszának kivizsgálására. Egy videófelvételen helyi és Szverdlovszk megyei katonák nehezményezték, hogy tavaly decemberben, amikor területvédelmi feladatra érkeztek a donyecki régióba, rohamosztagokba sorolták be őket, és a harcokban – a szükséges felkészítés és felszerelés nélkül – indokolatlan veszteségeket szenvedtek el.

A Donyeck megyei Bahmut ipari övezetében ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja támadásba lendült, és megölte a Wagner orosz zsoldoscsoport hat tagját – közölte vasárnap a határőrszolgálat.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy tévéműsorban azt állította, hogy Bahmut környékén számos orosz katona holtteste fekszik temetetlenül. Emlékeztetett arra, hogy Bahmutot immár tíz hónapja védik sikeresen az ukrán erők. Kifejezte abbéli meggyőződését, hogy miként a fasiszták Sztálingrádnál, úgy az oroszok Bahmutnál veszíteni fognak.

Az orosz megszállókkal együttműködők tömegesen menekülnek a donyecki és a luhanszki régiókból Oroszországba – tette hozzá.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy lapinterjúban azon véleményének adott hangot, hogy a nyugati országok nem fognak egyhamar vadászrepülőgépeket adni Ukrajnának.

„Nem számítok arra, hogy a közeljövőben megtörténik a vadászgépek szállítása, mert ez logisztikai és technikai szempontból nagyon nehéz feladat” – fejtette ki.

Kiemelte: éppen ezért az ukrán fél azt javasolja, hogy kezdjék meg már most az ukrán pilóták kiképzését a nyugati vadászgépek vezetésére.

Volodimir Zelenszkij arra számít, hogy a NATO júliusi ülésén a tagországok előrelépést érnek el az Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciák ügyében. Ukrajna nem tagja a szervezetnek, de meghívást kapott a litvániai Vilniusban tartandó csúcstalálkozóra.

Igen, meghívást kaptunk, de megfelelő előrelépéseket szeretnénk látni, a NATO-val való kapcsolataink mai státusán túlmenően” – mondta az ukrán elnök pénteken.

Zelenszkij köszönetet mondott azoknak a NATO-tagországoknak, amelyek támogatják Ukrajnát a harctéren, ugyanakkor újfent hangsúlyozta a biztonsági garanciák fontosságát – számolt be a Sky News.

Az oroszok jelenleg alig több mint egy kilométerre vannak Bahmut központjától – jelentette szombaton a Le Figaro online oldala az AFP francia hírügynökségre hivatkozva.

A városban, melyet Moszkva csapatai nyár óta próbálnak elfoglalni, most egy olyan ponthoz jutottak el egy szombaton közzétett videó szerint, ahonnan

már látni lehet a központi épületeket.

„Fellép” a Wagner

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner félkatonai csoport vezetője a felvételen, melyet a Concord Press Service, a csoport sajtóirodája tett közzé, kijelenti: „Ez az önkormányzat épülete, a város közigazgatási központja” – és egy épület tetejéről egy másik épületre mutat az általa Bahmutnak nevezett városban.

„Ez egy kilométer és kétszáz méter” – mondja ezen a videón, hozzátéve, hogy a területen jelenleg harcok folynak. Szavait

független források még nem tudták ellenőrizni.

 

Szimbolikus értékű pont

Az oroszok már hetek óta próbálják bekeríteni a konfliktus előtt mintegy 70 ezer lakosú várost, és sikerült elvágniuk több, az ukrán katonák számára fontos utánpótlási útvonalat.

Bár megfigyelők kétségbe vonják Bakhmut stratégiai jelentőségét, a csata – amely a leghosszabb az orosz offenzíva több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta – szimbolikus értéket kapott mind Kijev, mind Moszkva számára.

Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat – derül ki abból a nyilatkozatból, melyet La Nación című argentin lapnak adott az egyházfő.

Vagy mindkét helyre elutazom, vagy egyikre sem” – mondja a pápa lap szombati kiadásában.

Ferenc már tavaly nyáron fontolgatta az utazást mindkét országba. Akkor is el akart látogatni Kijevbe és Moszkvába is. A Vatikán már régóta ajánlja, hogy közvetít a háborúban álló felek között. Ferenc pápa ezúttal kijelentette, hogy „a békét kívánja szolgálni”.

Az interjúban az egyházfő elmondta, hogy már a háború második napján felajánlotta, hogy Moszkvába utazik. Javaslatát Szergej Lavrov orosz külügyminiszter akkor köszönettel visszautasította.

Ez fáj nekem” – mondta a pápa.

A baloldali politikusok felszólalásai után egyértelművé és világossá kell tenni: aki nem akar azonnali tűzszünetet, aki nem akar azonnali békét, az valójában nem békét akar, az a háború folytatását akarja, tehát háborúpárti – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Facebookon megosztott videójában.

Menczer Tamás a videóban, amelynek az elején három ellenzéki politikus parlamenti felszólalásaiból vágtak be részleteket, azt mondta, hogy a magyar baloldali politikusok a háború folytatását akarják, ezért háborúpártiak.

Azt mondják a baloldali politikusok, hogy a háborúnak folytatódnia kell addig, amíg Ukrajna nem győz. Ezt az állítást – bár nem értek egyet vele – egy ukrán politikustól el tudnám fogadni, de egy magyartól soha” – fogalmazott az államtitkár.

Sűrű időkben két dologra van nagyon szükségünk: hideg fejre és magyar szívre, mert ez az, ami meg tud minket óvni attól, hogy a biztonságunk, a békénk veszélybe kerüljön – mondta Rétvári Bence szombaton Vácon, az Országos Polgárőr Szövetség ünnepségén, amelyen az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője az orosz-ukrán háborúra utalva hangoztatta: a béke és a biztonság lett a két legfontosabb érték tavaly február 24-e óta.

Rétvári Bence a polgárőröknek a közbiztonság érdekében nyújtott segítségét méltatva kiemelte, hogy már a jelenlétük is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat.

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek