RETRO RÁDIÓ

Nyolc embert gyilkoltak meg Hamburgban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 03. 10. 11:44

A Jehova Tanúi imaházában gyilkoltak.

A Sky News hírportál beszámolója szerint legkevesebb nyolcan életüket vesztették, valamint öten megsérültek a támadásban.

Andy Grote, Hamburg tartományi belügyminisztere szerint a rendőrség különleges alakulatát is mozgósították a helyszínre, miután csütörtökön este kilenc óra felé több ember életét kioltó lövések dördültek el a Jehova Tanúi egyik rendezvényén. 

Az épületet tűzszerészek is átvizsgálják, a rendőrség szerint mindössze rutinellenőrzésről van szó. 

Az egyik szemtanú elmondása szerint tizenkét lövést adtak le. A rendőrség közlése alapján a kiérkező rendőrök egyike sem sütötte el fegyverét. Egy fiatal nő, aki a környéken lakik, az n-tv hírtelevíziónak elmondta, hogy négy alkalommal hallott lövéseket, mindig többet, és ezek az időszakok nagyjából húsz másodperc és egy perc közötti ideig tartottak.

A Spiegel Online hírportál értesülése szerint az elkövető a vallási közösség egy korábbi tagja.

A 30 és 40 év közötti férfi pisztollyal lövöldözött, amelyről egyelőre nem tudni, hogy legálisan volt-e a birtokában. A férfi nem szerepelt a szélsőségesek nyilvántartásában.

A rendőrség nagyszabású műveletről számolt be Hamburg Alsterdorf nevű városrészében. Biztonsági források szerint a helyi rendőrség egyelőre ámokfutásnak minősíti a történteket, bár az incidens indítéka továbbra sem ismert. Peter Tschentscher hamburgi polgármester megütközve reagált a történtekre. Mikroblogján részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint írta, a hatóságok gőzerővel dolgoznak az elkövetők előkerítésén és a történtek hátterének feltárásán.

A német rendőrség a Twitter-oldalán közölte, hogy nagyszabású művelet van folyamatban Hamburg Alsterdorf nevű városrészében.

A városi hatóságok szerint a lövéseket egy, vagy több elkövető adta le egy templomban. Egyben felszólították az embereket, hogy lehetőség szerint kerüljék el a városrészt.

A BBC azt írja, a lövöldözés egy, a Jehova Tanúi templomában történt este kilenc óra körül a Gros Borstel kerületben és egyelőre nincs megbízható információ arról, hogy mi motiválta az elkövető vagy elkövetők tettét, akik feltehetően jelenleg is szökésben vannak.

A Hamburger Morgenpost szerint heten súlyosan, tizenheten pedig könnyebben megsebesültek. A DPA német hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a mentősök holttesteket vittek ki a Jehova Tanúi vallásközösség egyik épületéből.

„A halottak mindegyikén lőtt sebek vannak” – ismertette egy rendőrségi szóvivő. Hozzátette, hogy az erőszakcselekmény a Jehova Tanúi egyik rendezvényén történt. A rendőrség mellett a mentősök is nagy erőkkel vonultak ki. A környéken az utakat széles körben lezárták.

Hamburgi rendőrség: a lövöldözés elkövetője is a halottak között lehet

A Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában történt lövöldözés elkövetője is a halottak között lehet − közölte péntekre virradóra a német rendőrség egyik szóvivője az n-tv hírtelevízió műsorában.

Tájékoztatása szerint miután a rendőrség csütörtök este kiérkezett az erőszakcselekmény helyszínére, még egy lövés eldördült.

Később az épület egyik felső emeletén egy halottat találtak, és arra utaló nyomok vannak, hogy ez a személy lehetett az elkövető. Mindazonáltal a hatóságok még nem bizonyosodtak meg erről.

Az illetékes elmondta: nincsenek szökésben lévő tettesre utaló nyomok, „a helyzet jelenleg lecsillapodott”. Hozzátette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hamarosan feloldhatják a biztonsági figyelmeztetést a környéken.

A szóvivő azonban továbbra sem ismertette a halálos áldozatok, illetve a sebesültek számát. Mindössze annyit lehet tudni, hogy többen életüket vesztették és megsebesültek. A Bild német lap korábban arról adott hírt, hogy heten haltak meg és nyolcan megsérültek a lövöldözésben.

Andy Grote, Hamburg tartományi belügyminisztere szerint a rendőrség különleges alakulatát is mozgósították a helyszínre, miután csütörtökön este kilenc óra felé több ember életét kioltó lövések dördültek el a Jehova Tanúi egyik rendezvényén. Az épületet tűzszerészek is átvizsgálják, a rendőrség szerint mindössze rutinellenőrzésről van szó.

Biztonsági források szerint a helyi rendőrség egyelőre ámokfutásnak minősíti a történteket, bár az incidens indítéka továbbra sem ismert.

Peter Tschentscher hamburgi polgármester megütközve reagált a történtekre. Mikroblogján részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint írta, a hatóságok gőzerővel dolgoznak az elkövetők előkerítésén és a történtek hátterének feltárásán.

Hamburgban vérfürdő volt egy templomban, amelyben legalább heten meghaltak, nyolcan megsebesültek - írja a Bild internetes oldala. A Jehova Tanúi vallásközösség egyik imaházában történt lövöldözés elkövetője is a halottak között lehet - közölte péntekre virradóra a német rendőrség egyik szóvivője az n-tv hírtelevízió műsorában. Az MTI információi szerint miután a rendőrség csütörtök este kiérkezett az erőszakcselekmény helyszínére, még egy lövés eldördült.

KÉSŐBB AZ ÉPÜLET EGYIK FELSŐ EMELETÉN EGY HALOTTAT TALÁLTAK, ÉS ARRA UTALÓ NYOMOK VANNAK, HOGY EZ A SZEMÉLY LEHETETT AZ ELKÖVETŐ.

Mindazonáltal a hatóságok még nem bizonyosodtak meg erről.

 

Az illetékes elmondta: nincsenek szökésben lévő tettesre utaló nyomok, "a helyzet jelenleg lecsillapodott". Hozzátette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint hamarosan feloldhatják a biztonsági figyelmeztetést a környéken.

A SZÓVIVŐ AZONBAN TOVÁBBRA SEM ISMERTETTE A HALÁLOS ÁLDOZATOK, ILLETVE A SEBESÜLTEK SZÁMÁT. MINDÖSSZE ANNYIT LEHET TUDNI, HOGY TÖBBEN ÉLETÜKET VESZTETTÉK ÉS MEGSEBESÜLTEK.

 

A Bild német lap korábban arról adott hírt, hogy heten haltak meg és nyolcan megsérültek a lövöldözésben.

Andy Grote, Hamburg tartományi belügyminisztere szerint a rendőrség különleges alakulatát is mozgósították a helyszínre, miután csütörtökön este kilenc óra felé több ember életét kioltó lövések dördültek el a Jehova Tanúi egyik rendezvényén.

AZ ÉPÜLETET TŰZSZERÉSZEK IS ÁTVIZSGÁLJÁK, A RENDŐRSÉG SZERINT MINDÖSSZE RUTINELLENŐRZÉSRŐL VAN SZÓ.

 

A rendőrség nagyszabású műveletről számolt be Hamburg Alsterdorf nevű városrészében. Biztonsági források szerint a helyi rendőrség egyelőre ámokfutásnak minősíti a történteket, bár az incidens indítéka továbbra sem ismert.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.