Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.24.
Módosítva: 2023.03.24.

Nukleáris armageddon közeledik!

Kiadta a figyelmeztetést az orosz követ.

Mintha vakon lépegetnénk a harmadik világháború felé. Vagy már el is kezdődött?

Közeledik a nukleáris armageddon – figyelmeztet Oroszország amerikai nagykövete

Anatolij Antonov szerint a szegényített uránnal töltött lőszerek használata során radioaktív por csapódik ki, amely rendkívül mérgező, és rákot okozhat.

Oroszország amerikai nagykövete szerint a nyugati országok a nukleáris armageddon felé terelik a világot azzal, hogy szegényített uránnal töltött lőszereket szállítanak Kijevnek – írja a RIA Novosztyi.

Anatolij Antonov kijelentette, a „felvilágosult” Nyugat, élén Washingtonnal, úgy döntött, az emberiséget veszélyes vonalra tereli,

folyamatosan halálos fegyverek érkeznek Ukrajnába, amelyek civileket, lakóövezeteket, iskolákat, kórházakat és óvodákat pusztítanak.

A diplomata felhívta a figyelmet arra is, hogy a szegényített uránnal töltött lőszerek használata során radioaktív por csapódik ki, amely rendkívül mérgező, és rákot okozhat.

A NATO jugoszláviai bombázasakor először használt szegényített uránlövedékek veszélyességével kapcsolatban összeegyeztethetetlen szakvélemények és politikusi nyilatkozatok jelentek meg. A NATO szakértői szerint a fegyver nem okozhat semmilyen betegséget, míg szerb orvosok szerint a támadásnak kitett körzetek lakosságának 10%-a már megbetegedett. Több nyugati kutató sem fogadja el a NATO érvelését. A NATO-tagállamok politikusai is összekülönböztek, mert az európaiak aggodalmait az USA visszautasítja.

Nagy-Britannia szegényített urántartalmú lövedékekkel és Challenger 2 harckocsikkal támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban – jelentette be a Annabel Goldie brit védelmiminiszter-helyettes kedden. A páncélolvasztó lőszer rendkívül hatékony a modern páncélozott járművekkel szemben is.

Az ukrán Telegraf értesülései szerint Nagy-Britannia szegényített urántartalmú lőszerekkel támogatja Ukrajnát. A lőszerek rendkívül hatékonyak a modern páncélozott járművek ellen. Nagy-Britannia ugyan nem kívánja egyelőre harci repülőgépekkel támogatni Kijevet, de alternatív segítségnyújtási megoldásképp kész Challenger 2 szegényített urán tartalmú lőszereket szállítani Ukrajnának.

Gyengített urán-tartalmú lövedékekkel a '70-es évek vége óta kísérleteznek, de nagy tömegben az Öböl-háborúban használták először. Rendkívüli hatásfoka miatt tömegesen kezdték gyártani, és megtiltották, hogy a NATO-tagállamokon és Japánon, Ausztrálián és Új-Zélandon kívül más országba exportálják. A bombát tankok és utasaik megsemmisítésére használják. Előállítása olcsó, mert gyengített uránt az erőművek működésekor egyébként is tonnaszámra előállítanak, és páncélozott járművek támadására nincs hatásosabb fegyver. A bomba urántartalma miatt gyorsabb, mint a hagyományos ólomlövedék, és olyan páncélokat is átüt, amelyeket más típusú lövedék nem. Erre azért képes, mert nagyon nagy sűrűsége miatt különösen gyors, becsapódáskor mozgási energiája hővé alakul, és folyékonnyá válik. Az olvadt bomba pedig átolvad a tank páncélján, és felrobbantja azt. A veszélyes por a robbanáskor kerül a levegőbe, a sugárzás pedig a tank közvetlen környezetét, például a túlélők után kutatók egészségét károsíthatja azok szerint, akik nem fogadják el a NATO érveit. Boszniában mintegy 30 000, Koszovóban pedig 10 000 ilyen lövedéket szórtak a NATO gépei.

 

Már több mint egy éve zajlik a háború Oroszország és Ukrajna között, és ennek a több mint egy évnek a krónikája lesújtó. Több százezer ember halt meg, több millió ember kényszerült arra, hogy elmeneküljön az otthonából, több százezer családot szakítottak szét, sok ezer embert soroztak be erőszakkal, országrészeket romboltak le. Az európai gazdaság mindeközben vergődik. Ez ugyan földrajzilag egy regionális háború, de a hatásai világszintűek, és a 25. órában vagyunk ahhoz, hogy megakadályozzuk, hogy világháborúvá váljon
 - minderről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt hétfőn az Országgyűlésben.

Egyre veszélyesebb a helyzet

FORRÁS: ANADOLU AGENCY VIA AFP/2023 ANADOLU AGENCY/ANDRE LUIS ALVES

A harmadik világháború veszélyéről egyre többen beszélnek.

Ha a Nyugat nem támogatná Ukrajnát csak humanitárius módon, akkor Ukrajna összeomlana. Ukrajnának nincsenek fegyverei, készletei kimerültek. Szó szerint lasszóval fogják az embereket, innentől kezdve számukra a lehetőség a következő: a 18 éves korhatárt lejjebb viszik, vagy a 60 éves korhatárt feljebb. Mindkettő aljasság. Végső soron behívják a nőket, de őket nem lehet harcoló alakulatokhoz rendelni. Mi tehát a következő lépés? Behívnak egy külső felet: ezt viszont már harmadik világháborúnak hívnák. Zelenszkij néhányszor már a harmadik világháború küszöbére akart sodorni minket, amikor közölte, hogy Lengyelországot orosz SZ-300-as rakétával lőtték, közben pedig kiderült, hogy ukrán rakéták voltak. Szerencsére eddig megúsztuk, de nem tudjuk, meddig van ekkora szerencsénk
- nyilatkozta korábban az Origónak Nógrádi György.

Ahogyan arról az Origo korábban már beszámolt, egyre feszültebb a helyzet világpolitikai szinten, és egyre inkább eszkalálódik az ukrajnai háborús konfliktus. Láthatóan egyre több ország áll a háború pártján, miközben Európában már csak Magyarország és a Vatikán szorgalmazza a fegyverszünetet és a mielőbbi békekötést, utasítja el a fegyverszállításokat. A Nyugat nyomása egyre nagyobb azokon az országokon, akik nem akarnak fegyvert szállítani, értelmetlenül önteni a pénzt Ukrajnába, mint egy pénznyelőbe, és akik nem akarnak katonákat kiképezni számukra. A világ többsége viszont Magyarországgal van, mert hiába szólította fel 144 ország Oroszországot a kivonulásra a múlt csütörtöki ENSZ-szavazáson, továbbra is csak 40 csatlakozott a brüsszeli szankciókhoz.

A világ jelentős része a béke mellett áll

FORRÁS: AFP/SERGEY BOBOK

Európa már összeroppant a háború hatásainak súlya alatt

Az Európai Unió és a tagországok is rendkívüli mértékű anyagi veszteségeket szenvedtek el, amióta kitört a háború, és nap mint nap érezzük negatív hatásait a bőrünkön

mondta el korábban az Origónak adott interjúban Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője. Demkó Attila szerint még távol van a háború vége, és addig Európa még több veszteséget fog elszenvedni. A műhelyvezető szerint a baloldali progresszív körök a demokrácia győzelmére hivatkoznak Ukrajnában, de csak még súlyosabb háborút okoznak.

A Nyugat csak fokozza a konfliktust

Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban korábban kifejtette, hogy

 

MINDEN PROXYHÁBORÚ DINAMIKÁJA UGYANAZ, AMIKOR A NAGYHATALMAK HELYETT MÁS ORSZÁGOK HÁBORÚZNAK EGYMÁSSAL, EGYRE MODERNEBB FEGYVEREKET KÜLDENEK.

A fentebb említettek alapján a legfőbb kérdés továbbra is az, hogy a Nyugat mikor látja be, hogy lépéseikkel csak tovább eszkalálják a konfliktust, de nagy kérdés az is, mikor lesz képes leülni egymással az orosz és az amerikai fél, hogy megállapodjanak a fegyverszünetről és a béketárgyalásokról. Látva az eddigieket, mindenki érdeke azt kívánja, hogy ennek a háborúnak mielőbb legyen vége.

Mikor és miért törhet ki a harmadik világháború?

A harmadik világháború kirobbanásának lehetősége sajnos nem zárható ki, több okból sem. Egyrészt időről időre felmerül, hogy újabb országok – Belarusz, Moldova stb. – válhatnak közvetlenül is érintetté a harcokban. Másrészt a nyugati országok egyre mélyebben belevonják magukat a konfliktusba, ami miatt adott esetben egyre nehezebb lesz kiszállniuk belőle, akkor is, ha az Oroszországgal való közvetlen összetűzés kérdése merül majd fel - minderről már Kosztur András beszélt az Origónak.
A XXI. Század Intézet elemzője szerint harmadrészt pedig

A VILÁGON SZÁMOS KONFLIKTUSZÓNA VAN UKRAJNÁN KÍVÜL IS, AMELYEK AZONBAN NEM FÜGGETLENÍTHETŐEK AZ UKRAJNÁBAN LÁTHATÓ NAGYHATALMI SZEMBENÁLLÁSTÓL.Mindezzel együtt, ha elrugaszkodunk az Európa-, illetve Nyugat-központú szemlélettől, azt láthatjuk, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országai szintén a mielőbbi békében érdekeltek, és mivel ezek az országok mára megkerülhetetlenné váltak gazdasági és politikai súlyukat tekintve, mind Washingtont, mind pedig Moszkvát visszatarthatják a konfliktus eszkalációjától.

Rengeteg konfliktuszóna van a világban

FORRÁS: AFP/SERGEY BOBOK

Amerikai harckocsik állnak végeláthatatlan sorban egy lengyel kikötőben

Az eszkalációt erősíti, hogy rövid videót tett közzé a lengyel és balti térségbeli NATO-aktivitással foglalkozó Baltic Security Twitter-oldal, amelyen amerikai fegyverek és harci eszközök láthatók egy lengyel kikötőben. A bejegyzés szerint az arzenál az amerikai harmadik páncélosdandár vegyes alakulatának első könnyű harckocsi hadosztályához tartozik, és a felvétel Gdynia kikötőjében készült február 22-én.

 

Teljesen megbuktak a szankciók

A háború eszkalációját egyelőre a szankciók sem állították meg. Egy évvel ezelőtt Joe Biden elnök a szankciók következtében az orosz gazdaság teljesítményének 50 százalékos csökkenését vizionálta, a német külügyminiszter egyenesen a Putyin-rendszer megroppantásáról beszélt, Ursula von der Leyen pedig Moszkva hadigépezetének összeomlását látta a szankciókban. A JP Morgan 12 százalékos, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) 15 százalékos GDP-esést prognosztizált, maguk az orosz gazdasági elemzők pedig a 30 százalékos csökkenést sem tartották kizártnak - írta a Mandiner Makronóm.

 

A valóság jól tükrözi a Nyugat egész háborúval kapcsolatos, propagandát és nem tényeket alapul vevő retorikáját. Az orosz gazdaság mindössze 2,2 százalékkal zsugorodott tavaly. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint Oroszország GDP-je idén 0,3 százalékkal, 2024-ben pedig már 2,2 százalékkal fog nőni, dacára a szankcióknak. 

A SZANKCIÓS POLITIKA CSŐDJE A LEGPLASZTIKUSABBAN AZ ENERGIAKERESKEDELEM TERÉN NYILVÁNULT MEG.Bár ebben az esetben is előszeretettel szidják Magyarországot, az orosz energiahordozóktól való jelenlegi hazai függőség eltörpült Németország Moszkvához fűződő, egyébként olajozottan működő kapcsolatai mellett. Egyedül Németország 24 milliárd euró értékben vásárolt orosz energiahordozókat a háború kitörése óta.

Teljesen megbuktak az Oroszország elleni szankciók

FORRÁS: AFP/INA FASSBENDER

A tavalyi év során az orosz folyó fizetési mérleg többlete augusztus végéig több mint háromszorosára, 227,4 milliárd dollárra emelkedett. Ez 86 százalékos növekedést jelent az export-import közötti különbségben, és főszerepet játszott az infláció csökkentésében és a rubel izmosodásában. Ha van tankönyvbe illő példája a kontraproduktivitásnak, ez biztosan az.

Látva azonban az egy esztendő alatt elért eredményeket és kudarcokat, a szankciós politika kontraproduktív hatásait, a minden mindegy alapon folytatott offenzívát, Oroszország gazdasági alkalmazkodóképességét és ellenszankciós lépéseit, valóban nehéz már megállapítani, valójában kinél van a puska ebben az abszurd és az elemi logikának ellentmondó vadászatban.

EDDIG UGYANIS ÚGY FEST A HELYZET, HOGY OROSZORSZÁG NEMCSAK KILÉP A ZSÁKMÁNYSZEREPBŐL, DE ÁT IS ÖLTÖZIK VADÁSZNAK
- fogalmaz a Mandiner szerzője, levonva a tanulságot: "ha pedig a fegyvert is csőre tölti, akkor száz százalékban igaza lesz a magyar miniszterelnöknek, aki pár napja úgy fogalmazott: a szankciókkal Oroszországot célozták meg, de Európát találták el".

***


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek