tóth gabi
Megint álhírt terjesztenek.
Hazugság, hogy Magyarország megvétózta volna az EU-nyilatkozatot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyben- közölte Paczolay Máté külügyi szóvivő hétfőn este az MTI-vel.
Ezzel szemben az igazság az, hogy Magyarország a következő álláspontot közölte Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel: Magyarország tudomásul veszi a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntését és azt semmilyen módon nem kívánja kommentálni. Amennyiben azonban a főképviselő vagy bármely tagállam nyilatkozatot szeretne kiadni, Magyarország nem emel kifogást ellene – mutatott rá a szóvivő.
A hágai székhelyű ICC múlt hét pénteken jelentette be, hogy háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, illetve Marija Lvova-Belova, a moszkvai elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen, mert megalapozott a gyanú velük szemben, hogy személyesen felelősek ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben kiadott elfogatóparancs akkor is hatályban marad, ha véget ér az ukrajnai háború – mondta el Karim Khan az ICC főügyésze egy hétfői interjúban.
A háborús bűncselekmények nem évülnek el, ez volt az egyik alapelve a második világháború után lefolytatott nürnbergi pereknek is – mondta a főügyész a BBC Radio 4-nek nyilatkozva. Putyinnal és Marija Lvova-Belovával, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosával szemben életük végéig érvényben marad az elfogatóparancs – tette hozzá.
A hágai székhelyű ICC pénteken jelentette be, hogy háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök, illetve a moszkvai elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen, mert megalapozott a gyanú velük szemben, hogy személyesen felelősek ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba. Bár az elfogatóparancs kiadása elsősorban szimbolikus jelentőségű, és valószerűtlen, hogy ténylegesen bírósági eljárás indulhatna Hágában Putyin ellen, számos ország üdvözölte a lépést. Oroszország egyértelműen ellenséges intézkedésnek és elfogadhatatlannak értékelte az elfogatóparancsot. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy Oroszország „higgadtan” fog reagálni, és teszi tovább a dolgát.
Az ICC, amelyet az 1998-as Római Statútum alapján hoztak létre, nem része az ENSZ-nek, és csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással. A statútumhoz nem csatlakozott Oroszország, amely aláírta ugyan, de nem ratifikálta, sem az Egyesült Államok, amely visszavonta aláírását, és Kína sem, amely egyáltalán nem írta alá a dokumentumot.
A pekingi külügyminisztérium egyik szóvivője az elfogatóparanccsal kapcsolatban azt mondta, hogy a hágai testületnek körültekintően kell eljárnia, és tiszteletben kell tartania az állami vezetők nemzetközi jogi mentességét. A szóvivő azt is hangoztatta, hogy az ICC-nek el kell kerülnie az ügy átpolitizálását és kettős mérce alkalmazását.
Geoffey Nice brit ügyvéd, a Slobodan Milosevic volt jugoszláv és szerb államfő elleni per fővádlója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak azt mondta hétfőn: az elfogatóparancs kiadásával Putyint körözött bűnözőként bélyegezték meg, és ettől a címkétől már csak akkor szabadulhat meg, ha megindul ellene az eljárás és felmentik, vagy ha az ICC visszavonja az elfogatóparancsot.
Szörnyű következményei lesznek a nemzetközi jogra nézve a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancsának – közölte Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt orosz elnök és miniszterelnök hétfőn.
A politikus a Telegram üzenetküldő alkalmazáson a testület bíráira utalva azt írta: „Úgy döntöttek, hogy egy olyan (…) atomhatalom elnökét állítják bíróság elé, amely nem vesz részt a Nemzetközi Büntetőbíróságban, ahogyan az Egyesült Államok és más országok sem”.
Az ICC március 18-án adott ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz elnök ellen, mert a testület szerint alapos a gyanú, hogy személyes büntetőjogi felelősség terheli gyerekek megszállt ukrajnai területekről történt kényszeráttelepítése miatt, ami háborús bűncselekmény. Oroszország nem részes állama az ICC működését megalapozó Római Statútumnak.
Medvegyev írásában hangsúlyozta: az ICC hitelessége már akkor megszűnt, amikor nem tett semmit az Egyesült Államok afganisztáni és iraki háborús bűntetteinek kivizsgálására.
Hozzáfűzte: a NATO nem fog háborút indítani, ha egy orosz hiperszonikus rakéta csapást mér a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra. Szerinte az ICC bírái túlértékelik szerepüket, amikor eljárást indítanak a legnagyobb atomhatalom ellen.
„Mindenki Isten és a rakéták figyelő szeme előtt jár. Teljes mértékben elképzelhető egy célzott csapás egy Onyiksz hiperszonikus robotrepülőgéppel az Északi-tengerről a hágai bíróság épületére. Lelőni, sajnos, nem lehet. A bíróság pedig csak egy szánalmas nemzetközi szervezet, nem egy NATO-ország lakossága. Tehát háborút sem fognak indítani. Pánikba esnek. És senki sem fogja sajnálni őket” – írta Medvegyev, arra biztatva a bírákat, hogy alaposan kémleljék az éget.