Létrehozva: 2023.03.11.

Egyre többe és többe kerülnek a migránsok

Felfoghatatlanul magas összegek.

Az adófizetőknek mintegy 182 milliárdba került éves szinten az illegális bevándorlók ellátása, csak az USA-ban.Ezek a költségek olyan oktatási, egészségügyi, igazságügyi és jóléti kiadások, amelyek a jelentés szerint szövetségi, állami és helyi szinten is jelentkeznek. Ahogy azt a V4NA a minap ismertette, Eric Adams New York-i polgármester hivatala például arról számolt be, hogy naponta közel ötmillió dollárba kerül a városnak, hogy szállást és ételt biztosítsanak annak a nagyjából 30 ezer migránsnak, akik ott tartózkodnak.

Az adófizetőknek mintegy 182 milliárdba került éves szinten az illegális bevándorlók ellátása szövetségi, állami és helyi szinten, derül ki a Federation for American Immigration Reform (FAIR) nevű szervezet elemzéséből, ami rámutat, hogy ezt a költséget csak minimálisan kompenzálja az illegális bevándorlók 32 milliárd dollárral való hozzájárulása a gazdasághoz, így a migránsok éves nettó költsége több mint 150 milliárd dollár. 

Másképpen fogalmazva, az illegális bevándorlók és az Egyesült Államokban született gyermekeik minden egyes adófizetőnek évente közel 1200 dollárjába kerülnek. Kiemelik, hogy az illegális bevándorlás költségei az egekbe szöktek 2017 óta, amikor az éves költséget 116 milliárd dollárra becsülték. Tavaly óta pedig a költségek hétmilliárd dollárral ugrottak meg. 

Ezek a költségek olyan oktatási, egészségügyi, igazságügyi és jóléti kiadások, amelyek a jelentés szerint szövetségi, állami és helyi szinten is jelentkeznek. Ahogy azt a V4NA a minap ismertette, Eric Adams New York-i polgármester hivatala például arról számolt be, hogy naponta közel ötmillió dollárba kerül a városnak, hogy szállást és ételt biztosítsanak annak a nagyjából 30 ezer migránsnak, akik ott tartózkodnak.

A jelentés szerint mindössze öt év alatt az illegális bevándorlás költsége közel 35 milliárd dollárral nőtt, a gyors növekedésért pedig a folyamatos határválságot és a bevándorlók ellenőrzésének a hiányát tették felelőssé. Az illegális bevándorlás adófizetőkre háruló költségeinek robbanásszerű növekedése azok után következett be, hogy Joe Biden elnök kormánya bevezette az úgynevezett „catch and release” gyakorlatot.

Ez azt jelenti, hogy a bevándorlási fogva tartás helyett az illegális bevándorlók a bevándorlási bírósági meghallgatásra várva szabadon mozoghatnak az Egyesült Államokban, amennyiben alacsony kockázatúnak (például gyermekek, családosok, menekültek) ítélték őket.

A Heritage Foundation Oversight Project című vizsgálata feltárta, hogy a Biden-kormányzattal együttműködő nem kormányzati szervezetek sokasága több tízezer határátlépőt és illegális bevándorlót utaztatott mind az 50 államba, a Biden-kormányzat 2021 februárjától 2023 januárjáig pedig közel kétmillió határátlépőt és illegális bevándorlót engedett be az amerikai közösségekbe.

A Biden-adminisztráció a 2023-as költségvetésében ugyanakkor további pénzeket fordítana a határvédelemre, 500 további határőrt vennének fel, emellett további 460 embert is alkalmaznának, akik foglalkoznának az elfogott migránsokkal. 

A demokraták költségvetésében 4,7 milliárd dolláros készenléti alapot hoztak létre két nonprofit csoportnak is, menedékhelyek, képzések, utazási útvonalak és az egészségügyi ellenőrzések meglévő hálózatának működtetésére. A költségvetés többletpénzt kér emellett átmeneti tartózkodási helyek kialakítására. Biden költségvetése négymilliárd dollárt adott a külügyminisztérium számára is, hogy továbbra is finanszírozni tudja azokat a külföldi csoportokat, amelyek segítenek a migránsoknak a világ minden tájáról Latin-Amerikába, majd a határig utazni.

Az Egyesült Államok hatóságai rekordszámú illegális határátlépést regisztráltak tavaly az ország délnyugati, Mexikóval szomszédos határán, ami történelmi rekordra emelte az éves illegális migrációt – közölte az ország vám- és határvédelemért felelős szerve.

A szövetségi hatóság  közleménye szerint havonta átlag 227 547 törvénytelen határátlépést észleltek, ami 12 százalékos növekedést tavalyhoz képest.

Az illegális bevándorlás 12 havi számai is történelmi rekordra emelkedtek. A szeptemberi adattal teljessé vált a 2022-es pénzügyi év adata, ami szerint 2021. október 1. és 2022. szeptember 30. között 2 378 944-en lépték át az Egyesült Államok déli határszakaszát törvénytelenül, szemben az egy évvel korábbi 1 734 686 észlelt illegális határátlépéssel.

A havonta feltartóztatott migrások többsége, mintegy 151 ezer ember egyedülálló felnőtt volt, mellettük 11 ezer kísérő nélküli kiskorú gyerek is érkezett illegális úton az Egyesült Államokba - olvasható a hatóság közleményében.

A határvédelmi hatóság azt is közölte, hogy a Venezuelából érkezők száma már  mintegy 80 százalékkal visszaesett, miután az amerikai kormányzat október elején új eljárásrendet léptetett életbe a venezuelaiakat illetően, akiknek túlnyomó többségét visszatoloncolják a határon Mexikóba.

A Fox News a birtokába került hivatalos iratokra hivatkozva arról számolt be, hogy a 2022-es pénzügyi évben az illegálisan érkezők közül szintén minden korábbinál többen, 856-an haltak meg az Egyesült Államok déli határán. Október 1-je óta pedig már 25-en vesztették életüket.

Európa-szerte igyekeznek a kormányok szigorítani migrációs politikájukon, miután évről évre egyre többen próbálnak bejutni az Európai Unió területére.  Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója aMagyar Nemzetnek arról beszélt: amíg nincsenek fizikai határzárak, addig ez gyakorlatilag egy meghívólevél a világ összes nemzete számára. A szakértő rámutatott: amíg Brüsszel nem változtat álláspontján, az illegális bevándorlás folytatódni fog.

„Nem véletlen, hogy mindenki megpróbál bejutni az Európai Unióba. A jelenlegi szabályozások közepette nagyjából 80-90 százalék az esélye annak, hogy ha valakinek egyszer sikerül átjutnia a határokon, akkor soha többet nem fog hazakerülni” – magyarázta lapuk megkeresésére Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.

A szakértő ismertette, egyre több uniós ország emel szót az európai határvédelem megerősítése érdekében: a február eleji EU-csúcson meglehetősen komoly viták övezték az egyik kulcskérdést, hogy Brüsszel legyen végre hajlandó közös forrásokból megtéríteni például a fizikai határzárak építését, amit egyébként a magyar kormány már évek óta szorgalmaz.

Marsai Viktor szerint a kérdésben Németország álláspontja a leghangsúlyosabb, mellette még a Benelux államok azok, amelyek határozottan ellenzik a fizikai határzárakat. „Brüsszel akkor fog változtatni álláspontján, ha Berlin változtat álláspontján. Olaf Scholz német kancellár a február eleji ülésen azt mondta, Európából nem lehet erődöt csinálni, ennek nyomán nem fogják a határkerítések építését uniós forrásból finanszírozni” – tette hozzá.

Az európai kormányok azonban egyre nehezebben veszik fel a küzdelmet az Európába érkező illegális migránsok tömegeivel. 2016 óta tavaly regisztrálta a legtöbb illegális határátlépést az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex).

Adatai szerint a nyugat-balkáni és a kelet-mediterrán útvonalon volt a legnagyobb a növekedés: előbbit több mint 146 ezren választották, ami 136 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest. Törökország irányából pedig közel 43 ezren érkeztek a kontinensre, ami 108 százalékkal több, mint előző évben.

A Migrációkutató Intézet igazgatója ugyanakkor kiemelte, hogy az európai kormányok már kezdenek kimozdulni a nagyon nyitott és befogadáspárti narratívából, hiszen ez gyakorlatilag egy meghívólevél a harmadik országbeliek számára. Tavaly a menedékkérők száma is rekordokat döntött, megközelítette az egymilliót, hazatoloncolásuk azonban korántsem olyan egyszerű: az EU nem tudja rákényszeríteni a harmadik országokat arra, hogy visszafogadják állampolgáraikat és saját állampolgárait sem tudja rákényszeríteni arra, hogy hazaszállítsák ezeket az embereket.

Számtalan esetben történik meg, hogy pilóták azt mondják, nem hajlandók mondjuk bizonyos harmadik országba elvezetni a repülőgépet, mert azt gondolják, hogy a lelkiismeretükbe nem fér bele és szegény emberekkel mi lesz, ha hazaviszik őket

– magyarázta a szakértő.

Marsai Viktor szerint egy ponton már Németország és a Benelux államok sem fogják tartani álláspontjukat és muszáj lesz elszánniuk magukat a határozott fellépésre.

Már több mint 17 ezer határsértőt fogtak el a magyar határon az idén és 175 embercsempész ellen indult eljárás − mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Bakondi György közölte: szóródik a migrációs nyomás, jelentősen nőtt az illegális bevándorlás mértéke a török–bolgár határon és Horvátország felé is.

Hozzátette, a balkáni útvonalon a törökországi helyzetet kell szemmel tartani, ugyanis bár Törökországnak intenzív a határőrizete a szír és az iráni határon, mégis − a hatóságok szerint − ötmillió illegális migráns tartózkodik az országban.

A főtanácsadó elmondta: a görög hatóságok prognózisa szerint a török–szíriai földrengés után azok, akik kilátástalannak látják az ottani újrakezdésüket, nekiindulhatnak, hogy illegális úton bejussanak az Európai Unióba. A török hatóságok ezt egyelőre cáfolták − jegyezte meg.

Bakondi György kitért arra, emellett idén az enyhe időjárás miatt nem tapasztalható a korábbi években megfigyelt januári-februári csökkenés, és arra számítanak, hogy a tavaszi hónapokban gyorsan nőni fog az elfogott illegális migránsok száma.

Kiemelte: a Magyarország déli határán jelentkező migrációs nyomás miatt fontos, hogy megőrizzék a határkerítés épségét, biztosítsák a határvadász erők jelenlétét a térségben, és hatékony legyen a jogi határzár, ami lehetővé teszi az illegálisan érkezők visszairányítását.

Bakondi György felhívta a figyelmet arra, hogy 2015 óta Magyarország 650 milliárd forintot fordított határőrizeti feladatokra.

Megjegyezte, hogy Magyarország az Európai Unió külső határát őrzi, az EU-ban élők biztonságát próbálja szavatolni, ennek ellenére több jogi eljárást is folytattak az ország ellen politikai nyomásgyakorlási céllal.

Ha az EU vezetői nem csak a közelgő európai parlamenti választás miatt beszélnek a határőrizet fontosságáról, akkor a Magyarország elleni eljárásokat fel kellene függeszteni és át kellene vállalni a határőrizet költségeinek egy részét − jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt