A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK
POLITIK

Szerző Gaál József

2 hónapja

Eddig egyetlen egy amerikai elnököt tartóztattak le, és nem Trump az!

Az amerikai törvények 1872-ben már rögzítették a gyorshajtás vétségét. Ezt sértette meg az akkor hivatalban lévő elnök.

Szerző Gaál József

Ahogy arról a hazai és a nemzetközi sajtó is széles körben beszámolt, Donald Trump ellen csütörtökön vádat emeltek hallgatási pénz fizetésének ügyében. A korábbi elnököt azzal vádolják, hogy 2016-ban, az elnökválasztási kampány idején akkori ügyvédjén, Michael Cohenen keresztül 130 ezer dollárt juttatott el Stormy Daniels erotikus színésznő számára, hogy hallgasson a kettőjük között állítólag 10 évvel korábban zajlott intim kapcsolatról. Trump közleményben reagált a vádemelésre, amelyet a legmagasabb fokú politikai üldöztetésnek és választásokba való beavatkozásnak nevezett, valamint tagadta a kapcsolat tényét a nővel.

Donald Trump korábbi amerikai elnök (Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP)

A Trump elleni vádemelés példátlannak számít az Egyesült Államok politikatörténetében, az ország szűk 250 éves fennállása során még sosem történt hasonló. Történt azonban korábban már egy letartóztatás, méghozzá egy hivatalban lévő kormányfővel szemben. A Washington Post beszámolója szerint 1872-ben Ulysses S. Grant elnököt őrizetbe vették Washingtonban gyorshajtás miatt.

Korabeli sajtóhírek szerint Grant szerelmese volt a gyors lovaknak és a fogathajtásnak, és ennek megfelelően gyakran közlekedett kíséret nélkül az ország fővárosában. "Az elnök jó sofőr volt, és gyakran feltüzelte a lovait, hogy megnézze mire képesek" - írta a Washington Evening Star az 1908. szeptember 27-i kiadásában. A lap úgy fogalmazott, Grant imádott száguldozni, ami miatt többször is összetűzésbe keveredett a hatóságokkal. 

Az Egyesült Államok 18. elnöke, Ulysses S. Grant a "száguldás" szerelmese volt

Miután 1872 nyarán egy anyát és gyermekét halálra gázolta egy lovaskocsi Washingtonban, a város rendőrségre nagy számú járőrt vezényelt az utcákra, hogy lecsapjanak a gyorshajtókra. Így történt, hogy a fővárosban "száguldozó" Grant elnököt az egyenruhások megállították, majd figyelmeztetés után tovább engedték. A republikánus kormányfő azonban nem tudta kontrollálni magát, és már másnap újra "gyorshajtáson" kapta egy fekete rendőr, William H. West, aki már nem volt olyan megengedő, mint a kollégái, és letartóztatta az elnököt.

West később így számolt be a történtekről: "Grant beképzelt volt, és mosoly volt az arcán. Úgy nézett ki, mint egy iskolás fiú, akit fülön csíptek valami rosszaság miatt." A rendőr állítólag sajnálatát fejezte ki az elnöknek, amiért őrizetbe veszi, de mint fogalmazott, "ő csak egy rendőr, a kötelesség pedig kötelesség".

Úgy tudni, az elnököt bevitték a rendőrségre, majd 20 dollár óvadék ellen szabadon engedték. Másnap az ügyben tárgyalást tartottak, Grant azonban nem jelent meg rajta, a bíróság pedig ismeretlen okokból úgy döntött, hogy nem emel vádat ellene.

 

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Putyin legfőbb szövetségesének háborús bejelentése

origo.hu

Újabb részletek: ezért nem fordult vissza Suhajda Szilárd

life.hu

Kívülről bezárták a repülőgépet, a pilóta az indulás előtt az ablakon mászott be a pilótafülkébe

hirtv.hu

Menczer Tamás: A külhoni magyarokért kiállni csak egy erős ország tud

ripost.hu

Ajaj! Tóth Andi újra szakított? „Elegem lett. Egyikőnk sem engedett”

magyarnemzet.hu

Szoboszlai berontott, és sörrel öntötte nyakon az edzőjét + videó

origo.hu

Dopeman is beszállt Ganxsta Zolee és ByeAlex háborújába

mindmegette.hu

Íme a legfinomabb bodzaszörp, amit a diétázók is ihatnak literszám!

ripost.hu

Tízmilliószoros nap van, ennek a három csillagjegynek óriási szerencsét hoz

ripost.hu

"Az egész életedet végighazudtad!" - nyilvánosságra hozták Gáspár Bea és Győző magánbeszélgetését

ripost.hu

Alig takarta valami Tóth Andi bájait

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK

Berágtak a lengyelek Brüsszelre: "Ez már a botrány kategóriája"

POLITIK

A Biden-család sötét oldala: Kábítószer és prostituáltak: új fotók

POLITIK

Lakásból lopták ki Újpesten Lufit, a kiskutyát, a rendőrség nyomoz

POLITIK

Varsó ellenzi az EU új tervét a kötelező migránselosztási mechanizmusra

POLITIK

12 ezer ukrán férfi menekült el a sorozás elől

POLITIK

Kétszer annyi migráns érkezik Olaszországba, mint tavaly

POLITIK

Németh Szilárd: A rezsicsökkentés működik