Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.05.

Drón is kellett egy embercsempész elfogásához a Balatonnál

A litván sofőr nem állt meg a rendőrök jelzésére.

Kutyákat és drónokat is bevetettek a rendőrök Balatonszentgyörgynél, hogy elfogjanak egy embercsempészt és az általa szállított bangladesi migránsokat. A litván sofőr ugyanis nem állt meg a rendőrök jelzésére, nagy sebességgel menekülni kezdett, majd átszakított egy drótkerítést és elakadt. Ezután gyalog próbáltak menekülni, de elfogták őket. Közben a balkáni útvonalon folyamatosan érkezik az utánpótlás.

A rendőrök felszólították, hogy álljon meg, de nagy sebességgel tovább hajtott egy 32 migránst szállító busz Balatonkeresztúrnál. A száguldozó embercsempész végül Balatonszentgyörgy külterületén lehajtott az útról, átszakított egy drótkerítést, ráhajtott egy szántóföldre, amelyen a jármű megsüllyedt és elakadt – hangzott el az M1 Híradójában.

A busz sofőrje és utasai gyalog próbáltak elmenekülni, a rendőrség azonban drónokkal követte a mozgásukat, így rövid időn belül elfogták őket. A rendőrök a migránsokat átadták a román hatóságnak, a litván embercsempészt pedig őrizetbe vették.

Közben Szerbiában továbbra is tömegével gyülekeznek a migránsok.

A héten gépfegyveres rendőrök vezették el őket Horgoson. Az illegális bevándorlók egy üresen álló birtokot foglaltak el és a környező erdős területeken is tanyáznak. A szerb rendőrség az akció alatt drónokat is bevetett, így több mint 100 illegális bevándorlót szállítottak el Horgosról és környékéről.

Obrenovácon is gyakran riasztják a rendőröket, mert a migránsok itt is egyre több konfliktust okoznak. Nagy létszámban érkeznek és gyorsan akarnak az Európai unióba jutni, ezért gyakoriak az összetűzések.

Különböző nemzetiségek vannak itt. Arabok, afgánok, szírek és még sokan mások. Előfordul, hogy problémáink akadnak egymással. Gyakran alakulnak ki nézeteltérések közöttünk, amik azután kisebb harcokká fajulnak” – mondta egy afgán migráns.

Az illegális bevándorlókat mindenütt szervezetten segítik.

Az embercsempészet mára a bűnözők egyik legjobban fizető tevékenységévé vált. Becslések szerint évente 4,5-6 milliárd euró a bevétele az illegális bevándorlókból élő maffiáknak. Egy indiai migráns az M1 stábjának azt mondta, fél éve nem tudja elhagyni Szerbiát. Állítása szerint azért, mert nincs elegendő pénze, hogy embercsempészeknek fizessen.

„Tudom, hogy miként jutnak tovább innen az emberek, de nem árulhatom el a részleteket, mert bajba kerülök. Legyen elég annyi, hogy a maffia komoly szerepet játszik a dologban. Az embercsempészeknek jelentős összegeket fizetnek a migránsok, azután pedig tovább mennek. Mindannyian illegálisan jöttek ide, és úgy is akarnak tovább menni” – jelentette ki a migráns.

Az illegális bevándorlók több ezer eurót fizetnek a bűnszervezeteknek azért, hogy véghez vigyék terveiket. A siker azonban így sem garantált. „Egy ügynököm van, aki segít nekem. Ő úgyszintén afgán, mint én. Pénzt kér tőlem a segítségért” – vallotta be ez az illegális bevándorló. A migránsokat szállító embercsempészek egy részét a magyar rendőrség tartóztatja fel. Jelenleg több mint 2600-an ülnek hazai börtönökben.

Már több mint 17 ezer határsértőt fogtak el a magyar határon az idén, és 175 embercsempész ellen indult eljárás – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 szombat esti műsorában.

Bakondi György közölte: „szóródik” a migrációs nyomás, jelentősen nőtt az illegális bevándorlás mértéke a török-bolgár határon és Horvátország felé is. Hozzátette, a balkáni útvonalon a törökországi helyzetet kell szemmel tartani, ugyanis bár Törökországnak intenzív a határőrizete a szír és az iráni határon, mégis – a hatóságok szerint – ötmillió illegális migráns tartózkodik az országban.

A főtanácsadó elmondta: a görög hatóságok prognózisa szerint a török-szíriai földrengés után azok, akik kilátástalannak látják az ottani újrakezdésüket, nekiindulhatnak, hogy illegális úton bejussanak az Európai Unióba.

A török hatóságok ezt egyelőre cáfolták – jegyezte meg.

Bakondi György kitért arra, emellett idén az enyhe időjárás miatt nem tapasztalható a korábbi években megfigyelt januári-februári csökkenés, és arra számítanak, hogy a tavaszi hónapokban gyorsan nőni fog az elfogott illegális migránsok száma.

Kiemelte: a Magyarország déli határán jelentkező migrációs nyomás miatt fontos, hogy megőrizzék a határkerítés épségét, biztosítsák a határvadász erők jelenlétét a térségben, és hatékony legyen a jogi határzár, ami lehetővé teszi az illegálisan érkezők visszairányítását.

Bakondi György felhívta a figyelmet arra, hogy 2015 óta Magyarország 650 milliárd forintot fordított határőrizeti feladatokra.

Megjegyezte, hogy Magyarország az Európai Unió külső határát őrzi, az EU-ban élők biztonságát próbálja szavatolni, ennek ellenére több jogi eljárást is folytattak az ország ellen, „politikai nyomásgyakorlási célból”.

Ha az EU vezetői nem csak a közelgő európai parlamenti választás miatt beszélnek a határőrizet fontosságáról, akkor a Magyarország elleni eljárásokat fel kellene függeszteni, és át kellene vállalni a határőrizet költségeinek egy részét – jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.

Csaknem 16 ezer határsértő feltartóztatását segítették tavaly a polgárőrök a déli határon – közölte az Országos Polgárőr Szövetség határvédelmi tagozatának elnöke pénteken Mórahalmon.

Csorba Sándor a tagozat elmúlt évet értékelő tanácskozásán elmondta, a polgárőrök rendkívüli események nélkül, felelősségteljesen, nagy fokú önállóságot igénylő szolgálatot adtak a déli határ védelmében.

Tavaly 15 602 polgárőr vállalt önkéntes szolgálatot Csongrád-Csanád, illetve Bács-Kiskun vármegyében közvetlenül a határsávban, mélységi területeken, illetve az ország belsejében. A tíz hónap alatt a polgárőrök 161 837 szolgálati órát, ebből rendőrrel közösen 45 522 órát teljesítettek. 15 858 határsértő feltartóztatásában és 17 embercsempész elfogásában segítették a rendőrök és katonák munkáját – közölte az elnök.

A határvédelmi feladat ellátása érdekében az arra jelentkező polgárőrök számára ősszel a rendészeti szervek szakemberei elméleti és gyakorlati képzést tartottak – tudatta Csorba Sándor.

A határ térségében működő polgárőrszervezetek idén is tovább folyatják a munkát – hangsúlyozta az elnök.

Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának vezetője kifejtette, az önkéntesen, szabadidejükben az illegális migráció elleni küzdelemben résztvevő polgárőrök nagyon komoly segítséget nyújtottak a rendőrség munkájához.

Az ezredes hangsúlyozta, 2015 óta nem kellett olyan sok határsértővel szemben intézkedni, mint tavaly. 2021-ben mintegy 120 ezer, tavaly 270 ezer határsértőt tartóztattak föl, 93 százalékukat a határ nyolc kilométeres körzetében.

Egyre agresszívebbé válnak az embercsempészek és a határsértők: 2021-ben 52 támadás érte a határt védő rendőröket és katonákat, tavaly 447 ilyen eset történt. A rendőrök tavaly több mint 2 ezer embercsempészt fogtak el – mondta a főosztályvezető.

Megfigyelhető, hogy átalakulóban vannak a migrációs útvonalak, az embercsempészek Szerbiából részben áttették tevékenységüket egy másik országba. Horvátország január 1-jei schengeni csatlakozása óta egyelőre nem látni a horvát határszakaszon az illegális mozgást, Románia felől, a csanádpalotai autópálya-, illetve a nagylaki közúti határátkelőhelyen azonban megháromszorozódott a teherautókban megbújt határsértők száma.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, az elmúlt években kiváló együttműködés alakult ki a térség települései, a rendészeti szervek, valamint a polgárőr szervezetek között.

A helyi és az ország minden részéből érkező polgárőrök áldozatvállalásának köszönhetően jóval biztonságosabbnak érezhetik mindennapjaikat az itt élők, mint néhány évvel korábban – mondta a politikus.

A polgármester kifejtette, nem tűnik úgy, hogy a migrációs nyomás belátható időn belül megszűnne vagy érdemben enyhülne.

Egyre több az illegális migránstábor a szerb–magyar határ Tisza-menti részének nehezen megközelíthető erdős árterületein. A vajdasági Martonos központjában egyelőre még nyugalom van, a helyiek szerint azonban csak átmenetileg. A Tisza-parti töltés irányából ugyanis a helyiek egyre többször hallanak fegyverropogást.

Szeméthegyek, amerre a szem ellát. Kupacokban áll a hulladék a vajdasági Martonos melletti töltésen, ahol a migránsok sátortáborokat vertek.

Eldobott, Szerbiában kiállított migránsigazolványok, Belgrád és Szabadka közötti távra szóló buszjegy, elhasznált és kilyukadt gumicsónakok minden irányban. Ezeket hagyják maguk után az illegális migránsok.

A magyar határhoz közeli Tisza-parti erdősávokban is több nagyobb illegális migránstábor működik. Úgy a bácskai, mint a bánáti oldalon. Martonoson egyelőre csak egy-két ilyen migránstábor van, viszont a bánáti oldalon – ez nagyjából Szerbkeresztúr térségéhez köthető – ott két nagy, kék sátorokból álló migránstanya létezik, ezeket állítólag még mozgó boltok is ellátják élelmiszerrel” – mondta Mészáros György, a közmédia tudósítója.

A bánáti oldalon található illegális migránstáborból csónakokkal jönnek át a bácskai oldalra a migránsok bevásárolni, vagy az újonnan érkező társaikért. A helyiek elmondása szerint az egész martonosi árterület tele van kisebb-nagyobb illegális migránstáborokkal.

Migránsok egy használaton kívüli mezőgazdasági épület mellett a szerbiai Horgos közelében 2020. január 31-én. MTI/Balogh Zoltán

„Állandóan jelen vannak, nem annyira, mint a múlt év vége felé, amikor Horgoson megtörtént a lövöldözés. De még itt is éjszaka sokszor hallani erről a területről, mert felerősíti az erdő meg a Tisza a lövöldözésnek a hangját, itt is ropognak éjszaka a fegyverek” – fogalmazott Horváth Gergely, a martonosi helyi közösség elnöke.

A migrációs nyomás és az erőszak továbbra is jelen van a Vajdaságban. Múlt héten ismét illegális migránsok egy csoportja csapott össze, ezúttal Szabadka mellett, a hajdújárás és Palics közti erdős részen, a magyar határhoz közel. Az összetűzésben ketten megsérültek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra