RETRO RÁDIÓ

Bombariadó miatt evakuálták a rendőrök a Ryanair egyik járatát

Létrehozva2023. 03. 18. 21:30

A repülőgép az olaszországi Palermóból már nem indult tovább.

Ahogyan azt a hírt közlő The Sun megírta: a népszerű szicíliai üdülőhelyen veszteglő járat 190 utasa, illetve személyzete már biztonságban van – mindenkit sikerült kimenekíteni a potenciálisan veszélyes repülőgépről. 

Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Az ilyenkor szükséges óvintézkedések fényében persze nemcsak a szóban forgó repteret, de még a felette elterülő légteret is lezárták, valamint minden egyéb járatot a város más repülőtereinek leszállópályáira irányítottak át. 

A kisvártatva a helyszínre érkező tűzoltók és tűzszerészek természetesen azonnal megkezdték a jármű és az arra feladott csomagok átvizsgálását: 

a helyi média értesülései szerint a bombariadó éppen a gép landolásának pillanatában érkezett. 

Miután a szakemberek mindent átkutatva hamarosan kizárták a tényleges fenyegetettség veszélyét, vagyis robbanószer hiányában alaptalannak minősítették a bombariadót, a repülőtéren reggel 9 óra 15 percre minden visszatért a normális kerékvágásba: 

az illetékesek olyan gyors és összehangolt munkát végeztek, hogy az incidens ideje alatt mindössze három repülőgépet kellett egyéb repterekre átvezényelni 

az olasz, és azon belül is a palermói légiforgalom azóta már újfent háborítatlanul működik. 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.