Létrehozva: 2023.03.07.

Az ukránok szerint az oroszok kudarcot vallottak

Bahmuti halálcsapda.

Az Ukrajnát támadó orosz erők „sikertelen rohamműveleteket hajtottak végre” a Donyeck megyében lévő Bahmut város és környéke ellen hétfőn – írta esti harctéri helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.

Szerhij Cservatij, az ukrán keleti erők szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy az orosz csapatok egy nap alatt mintegy 130-szor nyitottak tüzet az ukrán katonák bahmuti állásaira. Szavai szerint az orosz hadsereg most a legjobb egységeit ehhez a városhoz irányította, és ott összpontosítja tüzérségének tűzerejét.

A vezérkar a jelentésben kitért arra, hogy az ukrán légierő hétfőn 12 csapást mért az orosz erők bázisaira, valamint egy légvédelmi fegyverrendszerükre. Az ukrán rakéta- és tüzérségi csapatok három orosz „koncentrációs területre” és egy légvédelmi fegyverre mértek csapást. Eközben az orosz erők 42 légi- és öt rakétatámadást hajtottak végre, valamint tíznél többször nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel.

A támadó műveleteket az orosz erők – a korábbi napokhoz hasonlóan – főként a Harkiv megyei Kupjanszk, valamint Donyeck megyében Bahmut mellett Liman, Avgyijivka és Sahtarszk térségében összpontosítják – derül ki a jelentésből.

Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka ismét a Donyeck megyei Bahmutba látogatott az elmúlt hétvégén, és azt mondta, hogy a támadó orosz erőkkel a városért vívott csaták elérték legnagyobb intenzitásukat – közölte az ukrán Katonai Médiaközpont hétfőn.

„Az orosz erők a Wagner zsoldoscsoport újabb alakulatait vezényelték a városhoz. Az ukrán katonák bátran védik pozíciójukat Bahmut északi részén, igyekeznek megakadályozni a város körbekerítését. Ellenállásunk ezen a hadszíntéren már több hónapja tart. Az ellenség egész idő alatt a város elfogására törekszik, amit katonáink kitartása akadályoz meg. Védőink jelentős veszteségeket okoztak az ellenségnek, nagyszámú felszerelést elpusztítottak, a Wagner csoport legjobb támadó egységeit harcba kényszerítették, és csökkentették az ellenség támadási képességeit” – jelentette ki Szirszkij vasárnap a közlemény szerint, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.

A szárazföldi erők parancsnoka a mostanit megelőzően március 3-án és február 25-én tett látogatást Bahmutban. Hétfőn részt vett a Volodimir Zelenszkij elnök által összehívott haditanácsülésen, amelyen megvitatták Bahmut védelmét. Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint Olekszandr Szirszkij és Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka egyaránt támogatta a védekezési hadművelet folytatását és a bahmuti ukrán állások további erősítését.

Az orosz erők gyakorlatilag körülzárták Artemivszk (Bahmut) várost – közölte pénteken Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítójának sajtószolgálata Telegram-csatornáján közzétett videóban.

„A Wagner katonai magánvállalat egységei gyakorlatilag körülzárták Bahmutot, csak egy út maradt” – mondta Prigozsin a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz intézett, egy feltehetően bahmuti lapos háztetőn felvett, sisakban és repeszálló mellényben elmondott, lövések morajától kísért üzenetében.

A felvételen felszólította Zelenszkijt, hogy hagyjon szabad elvonulást a várost védő öregeknek és fiataloknak. Két foglyul ejtett tizenévest és egy ősz szakállú férfit be is mutatott. Artemivszk fontos közlekedési csomópont a Donyec-medencében harcoló ukrán katonai egységek ellátása szempontjából.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt egy nap alatt elszenvedett emberveszteségét mintegy 640 halottban és sebesültben határozta meg.

A tábornok szerint közülük a Donyeck körzetében vívott harcokban mintegy 210-en, Liman térségében pedig több mint kétszázan estek el.

Konasenkov a megsemmisített ukrán eszközök és objektumok között sorolt fel egyebek között egy Szu-24-es repülőgépet, két harckocsit, egy lengyel Krab típusú önjáró löveget és egy kommunikációs központot.

Renat Karcsaa, a Roszenergoatom konszern főigazgatójának tanácsadója a Rosszija 24 televíziós csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőinek a zaporizzsjai atomerőműben végrehajtott váltása során az ukrán fegyveres erők célzott tüzet nyitottak a váltást biztosító orosz személyzetre.

Karcsaa szerint az orosz biztonságiak emellett hét rejtett aknát hatástalanítottak a misszió útvonalán.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok pénteken ukrán tüzérségi csapásokat. Darja Morozova, a „Donyecki Népköztársaság” emberi jogi biztosa közölte, hogy a találatok következtében február 22-e és március 2-a között a régióban tíz civil vesztette életét, további 31 pedig megsebesült.

Lassan teljesen bezárul az ostromgyűrű a kelet-ukrajnai Bahmut körül. Az orosz erők hónapok óta próbálják elfoglalni a várost, ami eddig nem sikerült. Mindkét oldalon nagyok a veszteségek, és mindkét oldalon gond van a lőszerutánpótlással. Közben egymásnak ellentmondó hírek érkeznek arról, hogy még hány ukrán katona lehet a városban, a számuk három- és tízezer között lehet – hangzott el az M1 Híradóban.

Nem sok ép lakóház maradt a Donyeck megyei Bahmutban. Időnként még mindig becsapódik egy lövedék, de már csak a lerombolt épületben tud további kárt okozni.

A városba vezető út is rendkívül veszélyes. Az orosz egységek folyamatosan lövik a város bekötőútjait, melyek az ukrán védők utánpótlási útvonalai. Aki be akar jutni a városba, annak földúton kell közlekednie.

„Feszült a helyzet, tankokkal lőnek, hidak már nincsenek, ezért kerülnünk kell” – mondta egy katona.

A hidakat Moszkva szerint az ukránok semmisítették meg, hogy lelassítsák az orosz egységek előrenyomulását. Ez azonban arra is utalhat, hogy valószínűleg visszavonulnak a Bahmutka folyó keleti partján lévő állásaikból.

Hogy jobban bemérjék és figyeljék az ellenség állásait, az ukránok drónokat küldenek a levegőbe.

„Ezek itt orosz lövészárkok. Innen jönnek ki, hogy elvágják előttünk az utat” – mutatta a felvételeket az egyik katona.

A városban alig maradtak civilek. A katonák az elhagyott házakban keresnek ideiglenes menedéket. Itt pihennek meg, és készülnek fel a további harcokra.

„Itt kell kitartanunk mindenáron” – mondta egy katona. „Fogytán a lőszerük, most utánpótlásra várnak. Abban bíznak, hogy hamarosan megérkezik” – tette hozzá.

Ugyanakkor az orosz zsoldos hadsereg, a Wagner-csoport is lőszerhiánnyal küzd. Vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin arra figyelmeztetett, hogy a térség összes frontvonala összeomolhat, ha katonái nem kapják meg a Moszkva által megígért lőszert.

„Ha a Wagner-csoport most visszavonul Bahmuttól, az egész front összeomlik. Egyrészt most az egész ukrán hadsereget bevonjuk, felőröljük őket, és elpusztítjuk őket, nem engedve, hogy a frontvonal más részeire összpontosítsanak. Másrészt mi nyomulunk előre” – mondta Prigozsin egy videóbejegyzésben. Azt viszont nem érti, hogy miért nem érkezik meg még mindig a februárban megígért lőszer. Szerinte bürokratikus fennakadás történt vagy árulás.

Egyes elemzők szerint Ukrajna csak arra használja Bahmutot, hogy felőrölje az orosz erőket – a fő cél, hogy késő tavasszal egy újabb offenzívát indíthassanak az Azovi-tenger irányába. Orosz források szerint 3500 Nagy-Britanniában frissen kiképzett katonát már össze is vontak a front közelében. A támadással Ukrajna el akarja vágni a 2014-ben elcsatolt Krím félszigetet Oroszországtól.

Az orosz védelmi minisztérium szerint azonban már meg is semmisítették a katonák nagy részét. „Csapataink megsemmisítették az Azov nacionalista zászlóalj Nagy-Britanniában frissen kiképzett katonáit, illetve a zászlóalj parancsnoki állását Marijivka falu közelében” – jelentette be a minisztérium szóvivője.

Hozzátette, az orosz erők megsemmisítették egy lövészdandár, illetve egy tartalékos dandár parancsnoki és megfigyelő állásait is. Ukrán részről sem a csapatösszevonás tényét, sem a veszteségeket nem erősítették meg.

Nagyságrendileg tízezer ukrán katonát keríthettek be az ostromlott Artemivszk (Bahmut) városban – jelentette ki Jan Gagin, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió tanácsadója hétfőn a Rosszija 1 tévécsatornán.

„Elég nagy helyőrség maradt Artemivszkben, körülbelül tízezer ember, talán még valamivel több is. Néhány egység elhagyta, továbbiak pedig igyekeznek elhagyni a várost. Ugyanakkor a tüzérségünk arra törekszik, hogy elérje őket” – mondta.

Gagin szerint Artemivszknél hasonló „katlan” alakult ki, mint 2015-ben Debalcevénél. Mint mondta, orosz erők felügyelik a városba vezető összes utat. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az ukrán csapatok megkísérelnek majd kitörni Csasziv Jar felé, hozzátéve, hogy akkor a napi veszteségük meg fogja haladni a jelenlegi mintegy ötszáz halottat és sebesültet.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve azt állította, hogy az ukrán fegyveres erők személyi állományában okozott veszteség az elmúlt nap folyamán a front teljes hosszában mintegy félezer fő volt, közülük mintegy 225 katona a Donyeck körzetében folytatott harcokban esett el, több mint 160 pedig Liman térségében. A tábornok a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök és katonai létesítmények között sorolt fel egy Szu-27-es és egy MiG-29-es repülőgépet, egy Mi-8-as helikoptert, egy Sz-300-as és egy Buk-M1-es légvédelmi rendszert, valamint egy harckocsit és egy lőszerraktárt.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn megosztott egy videót, amelyen állítása szerint az orosz hadsereg egy „új generációs” nagypontosságú lőszert vet be a műveleti övezetben. Az eszközt egy hangár ellen vetették be, amelynek födémjét átütve a lőszer megsemmisítette az ott összegyűjtött páncélozott és egyéb járműveket.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a Szolovjov Live médiacsatornán kijelentette, hogy a régió azonos nevű székvárosában a lakosok segítik az orosz hadsereget az ukrán katonai objektumokra mért csapások koordinálásában.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több városából, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter hétfőn Mariupolban megtekintette az orosz katonai műszaki egységek által folytatott helyreállítási munkálatokat. A tárcavezetőnek a hivatalos tájékoztatás szerint megmutattak egy általuk felépített mentőközpontot, egy többfunkciós egészségügyi központot, valamint egy 12 négyemeletes épületből álló új lakótelepet, továbbá egy épülőben lévő negyedet, amely hat nyolcemeletes lakóházból, óvodákból és iskolákból áll, és az orosz Szövetségi Orvosi és Biológiai Ügynökség komplexuma is ott kap helyet.

Sojgunak egy nagyszabású vízvezeték építéséről is beszámoltak, amely az oroszországi Rosztov megyét a donyecki régióval, a Don folyót a Sziverszkij Donyec – Donyec-medence csatornával köti majd össze.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek