Az EU szerint a magyarokra oda kell figyelni...

"Van, akinél egyfajta ideológiai ellenszenvet érzek!" - jelentett ki Navracsics Tibor.

– Nekünk, ha megállapodásra törekszünk, akkor többször, alaposabban kell bizonyítanunk a mi megoldásunk jogosságát, és általában több garanciát kérnek a különböző javaslataink bebiztosítására, mint talán más tagállamok esetében – emelte ki a Magyar Nemzetnem adott interjúban Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az uniós forrásokról szóló tárgyalásokkal kapcsolatban. Szerinte az Európai Bizottságban van egy olyan elképzelés is, hogy a magyarok mindig valamilyen külön utat folytatnak, éppen ezért oda kell figyelni rájuk, nehogy precedenst teremtsenek más tagállamok számára.

– Hétfőn átadták a főpolgármesterrel közösen a 3-as metró újabb két megállóját. Egy hónappal ezelőtt arról beszélt, hogy a leszakadó régiók mellett segíteni kell Budapest fejlődését is. Milyen a kapcsolat a főváros és a kormány között?
− Intézményesített szinten van egy nagyon komoly együttműködés. Azt lehet látni –  az európai uniós fejlesztéseknél −, hogy tárgyszerű megbeszéléseink vannak a főváros vezetésével. Nyilvánvaló, ha nézetkülönbség adódik, azt igyekszünk nem ideológiai vitaként számontartani, hanem a helyzetből adódó eltérésnek. A főváros természetesen a rendelkezésre álló lehetőségekből Budapest szempontjából a maximumot próbálja kihozni, nekünk viszont az egész országot kell szem előtt tartani, amikor fejlesztésekről van szó. Nem kérdés számunkra, hogy Budapestet is fejleszteni kell, hiszen egyrészt a főváros kisugárzása az egész országra hat, tehát ha Budapestnek jó, akkor tulajdonképpen az egész országnak jó. Másrészt Budapest egy nagyon éles versenyben vesz részt, ebben olyan versenytársai vannak, mint Varsó, Bukarest, Bécs, Pozsony, Prága, Zágráb. Ezek a nagyvárosok az Európai Bizottság jelentése szerint is a mostani kohéziós politika motorjai. Ha van az Európai Unión belül felzárkózás, akkor tehát ez elsősorban ezeknek a városoknak köszönhető. Ha Budapest ebben a versenyben leszakad, akkor egy kicsit Magyarország is leszakad. 

− Mit kell elsősorban fejleszteni Budapesten?
− Elsősorban a tömegközlekedésre, illetve a különböző környezetvédelmi beruházásokra kell koncentrálni. Ha Béccsel hasonlítjuk össze Budapestet, mint történelmi riválissal, azt láthatjuk, hogy a bécsi városvezetés és a bécsi várospolitika valóban egy nagyon markáns zöld és megújuló energiapolitikát folytat. Fontos, hogy az ilyen jellegű, ehhez kapcsolódó fejlesztések náluk is megvalósuljanak, ha ezt határozzuk meg a verseny egyik mércéjeként. Már csak azért is, mert mind a közösségi közlekedés, mint a környezetvédelmi beruházások az egész országot szolgálják, nem csak a budapestieket.

− Múlt héten Varga Judit igazságügyi miniszter egy konferencián úgy fogalmazott az uniós tárgyalásokról, hogy a magyar kormánynak „egy szövevényes mocsárban kell menetelnie”. Ön milyennek látja ezeket a tárgyalásokat?
− Politikai szempontból valóban szövevényes mocsárban menetelünk, jogilag pedig nagyon bonyolult szerkezetű tárgyalássorozatot kell folytatnunk. Ez részben abból is adódik, hogy az Európai Unión belüli jogrend és támogatási rendszer – és ennek megfelelően a tárgyalások – nem egy egységes jogalaphoz kötődnek, hanem különböző szempontok szerint folynak. Még az európai uniós ügyek iránt érdeklődők számára is nehéz lehet néha megkülönböztetni a jogállamisági feltételességi eljárást a 7-es cikk szerinti eljárástól, vagy adott esetben a horizontális feljogosító feltételeket a tematikus feljogosító feltételektől, illetve azt, hogy ezeknek mi köze van a források hozzáféréséhez. Jogilag tehát minden tagállam ugyanezzel a bonyolultsággal szembesül, de az uniós politika még ennél is átláthatatlanabb.

− Tapasztal nehézségeket amiatt, mert máshogy állnak hozzánk a tárgyalások során, mint más tagországhoz?
− Minden ország más. Nyilván Lengyelországhoz is másként állnak Brüsszelben, mint Magyarországhoz, ha másért nem, hát azért, mert különösen Nagy-Britannia kiválása óta az erős tagállamok közé tartozik. Nem akkora, mint mondjuk Franciaország és Németország, de például Spanyolországgal vagy Olaszországgal hasonló szinten van, valamint meghatározó szereplő most az orosz–ukrán háborúban is. Nem azt mondom azonban, hogy vannak az első számú tagállamok és vannak a másodrendűek és van Magyarország, hanem minden tagállamhoz máshogy viszonyulnak. Az tény viszont, hogy nekünk kevesebb bocsánatos bűnünk van, mint más tagállamoknak, ezt folyamatosan éreztük, éreztem 2010 és 2014 között is. Érezni lehet ezt a különbségtételt, amikor a tárgyalások során előkerül egy-egy olyan megoldás, amelyet egy másik tagállam minden probléma nélkül alkalmaz, nálunk viszont ezen fennakadnak. Biztosan vannak olyan tárgyalófelek, akiknél ez rosszindulattá is válik, de a többségben van egyfajta bizalmatlanság Magyarországgal szemben. Nekünk többször, alaposabban kell bizonyítanunk a megoldási javaslataink jogosságát, ha megállapodásra törekszünk, és általában több garanciát kérnek a különböző javaslataink bebiztosítására. 

− Miből fakad ez a bizonytalanság?
− Van, akinél egyfajta ideológiai ellenszenvet érzek, különösen az Európai Parlamentnél ez nagyon erősen látszik, hiszen ott a pártpolitika egyértelműen jelenik meg. A bizottságban sokkal inkább a jogi eljárásrend érvényesül, elvileg nagyobb távolságtartással kell lenniük a biztosoknak a pártpolitikától, de talán itt is van egy olyan elképzelés, hogy a magyarok mindig valamilyen külön utat folytatnak és éppen ezért oda kell figyelni rájuk, nehogy precedenst teremtsenek más tagállamok számára.

− Pár héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy nyárra már jöhetnek az uniós pénzek a tárgyalások lezárta után. Most is tartja ezt a véleményét?
− Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy ha rajtam múlna, már rég megérkezett volna a nekünk járó pénz. Ezt a kérdést azonban szerintem annak kell feltenni, akin valójában múlik, hogy mikor jönnek ezek a források. A jogállamisági feltételességi eljárásban folytatott tárgyalásoknál van egy március végi határidőnk, ott az Országgyűlésnek még meg kell szavaznia egy törvénycsomagot. Abban bízom, hogy a jövő héten el is fogadjuk a javaslatokat, és abban is bízom, hogy mindez meg is felel majd a bizottság elképzeléseinek. Az Erasmus és a Horizont Európa programok kapcsán folytatott tárgyalásoknál is remélem, hogy április környékén akár le is zárulhatnak a tárgyalások. Ez azt eredményezheti a bizottság korábbi prognózisai alapján, hogy április-májusban értékelik a teljesítményünket, következésképpen nyáron akár hozzá is férhetünk a nekünk járó európai uniós forrásokhoz.

− Milyen tárgyalások vannak még hátra?
− Az egyik nagy csomag, a jogállamisági kérdéskör. Többek között ide tartoznak az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos kérdések, de tárgyalunk még a közérdekű alapítványokkal kapcsolatos problémakör rendezéséről. Ehhez kötődik a tudományos élet szabadságának kérdése, amit időről időre felvetnek az Európai Bizottság képviselői. Jelenleg ezek a képviselők úgy érzik, hogy a közérdekű alapítványok által működtetett egyetemekben nem érvényesül a tudományos szabadság. Én azonban abban bízom, hogy mivel a korrupció tematikáját mostanában már nem nagyon emlegetik, a három operatív programban jelenleg még meglévő felfüggesztést akár csökkenthetik, másrészt nem jönnek újabb témák, amelyeket kifogásolnának.

− A tárgyalások vége felé közeledve számít még ideológiai támadásokra?
− Két olyan esemény van, amely alapvetően meghatározza az előttünk lévő időszakot: az egyik a lengyel választás ősszel, ami nyilván Lengyelország sajátos helyzetéből és a Magyarországhoz való viszonyából adódóan Brüsszelben is komolyan figyelemmel kísért esemény lesz. Másrészt 2024. május végén, június elején lesznek az európai parlamenti választások. Ez utóbbi már ősszel meg fogja határozni a közbeszédet. Számítok tehát ideológiai támadásokra, többek között az Európai Parlament, a pártok és a politikusok részéről is, akik vélhetően kampányüzemmódba kapcsolnak. Biztosra vehető, hogy a Magyarországhoz való viszonyulás az egyik legfontosabb kampánytéma lesz.

− Visszakanyarodva a területfejlesztésre, mi a koncepciója, mik a területfejlesztésnek azok az irányai, amiket szeretne erősíteni?
− Úgy kell segítenünk a különböző régióknak, hogy senki se szenvedje meg a fejlesztéspolitika szempontrendszereinek hátrányát. Aki versenyképes, annak úgy szeretnénk segítséget nyújtani, hogy még versenyképesebb legyen, akit pedig fel kell zárkóztatni, annak úgy, hogy az egy eredményes felzárkóztatási folyamat legyen.

Ebből a szempontól három kategóriát lehet megkülönböztetni: az egyikbe Budapest tartozik, amely az Európai Unió egy főre eső GDP-jének 150 százalékát tudja magáénak, tehát jelentősen felette van az unió átlagos fejlettségi szintjének. Általában a közép-európai térség fővárosai mind az uniós átlag fölött vannak, de éles a verseny közöttünk. A másik a közép- és nyugat-dunántúli régió, amely magyar viszonylatban ugyan fejlettnek tűnik, viszont az unió átlagának 60-70 százalékán áll. Azt látjuk, hogy ennek a térségnek a felzárkózási üteme lelassult az utóbbi években. Az egyik nagy dilemmája ennek a régiónak az, hogyan lehet megtartani a magyar munkaerőt. Sajnos a legnépesebb csoport, a dél-dunántúli régió és az összes tiszántúli terület – például az Észak-Alföld – 48 százalékon áll az unió fejlettségi rangsorában. Ezt a három kategóriát kell egy értelmezhető keretben tartania a fejlesztéspolitikának, ennek az eszközrendszernek a kidolgozása az elkövetkező évek legfontosabb feladata. Az Európai Unió új pénzügyi ciklusa 2028-ban indul. Azt szeretnénk, ha a magyar fejlesztéspolitika készen állna erre az időszakra, hogy az akkori uniós források már ebben a célrendszerben működnének. Bár nagyon sok a lemaradás, gőzerővel készítjük azokat a mintaintézkedéseket, amelyeken kipróbáljuk, hogyan alkalmazhatók az egyes fejlesztési eszközök. Hozzátenném, hogy az Európai Unióban sem nagyon sikerült csökkenteni a régiók közötti szakadékokat.

− Magyarország ma milyen országokkal tud versenyezni fejlettségben?
− A mutatók szerint elértük a nálunk lényegesebben korábban az Európai Unióhoz csatlakozott dél-európai országok fejlettségi szintjét, de Portugáliával és Görögországgal összehasonlítva sok mutatóban hazánk már előz is. Az egyik legfájdalmasabb összehasonlítás, ha Ausztriához mérjük magunkat. A nyugati szomszédunkkal a 30-as években még nagyjából egy szinten voltunk, ma pedig egyelőre csak a hátukat nézzük, ha az életminőségről és a fejlettségről van szó. Azt hiszem azonban, hogy a fejlettség nemcsak a materiális javakban vagy az életkörülményekben nyilvánul meg, hanem az úgynevezett élhetőségben is. Amikor a magyar társadalom a különbségeket próbálja értelmezni, akkor nyilván az anyagi színvonalra gondol, de nagyon nagy hangsúlyt érdemes helyezni a közösségi élet tartalmasságára és arra is, milyen viszonyban vagyunk egymással. Ezeken a területeken az előrelépés legalább annyira fontos lenne, mint az anyagi életminőség javítása.