Létrehozva: 2023.03.01.
Módosítva: 2023.03.01.

A dollárbaloldal ismét elmondta azt, amiért fizetik

A békepárti határozati javaslat helyett ők egész mást akarnak.

Szerző Ripost

A Gyurcsány vezette „dollárbaloldal ma is elmondta, amiért a külföldi megrendelőik fizetik” – írta közleményében a Fidesz, reagálva Kálmán Olga és Molnár Csaba (DK) szerdai nyilatkozatára.

Mint írták, a Gyurcsány-párt ma is kijelentette, hogy „az a legfontosabb, hogy a szankciók működjenek”. Azt is elmondták, hogy az Országgyűlés elé beterjesztett békepárti határozati javaslat helyett ők egész mást akarnak – fűzték hozzá.

„A dollárbaloldal háborúpárti, háborúba akarja sodorni Magyarországot, és akkor is kiállnak a szankciók mellett, ha már egyértelmű, hogy azok nem csillapították a háborút, egekbe lökték az energiaárakat, valamint gazdasági károkat és szankciós inflációt okoztak egész Európában” – áll a Fidesz közleményében.

A DK politikusai sajtótájékoztatójukon többek között javasolták: hozzanak létre önálló fogyasztóvédelmi intézményt arra, hogy megkönnyítsék az energiaügyekhez kapcsolódó ügyintézést és panaszkezelést.

Miközben Márki-Zay Péter az átláthatóság hívének nevezi magát, egy interjúban beismerte, hogy nincs meg minden szerződés és számla, amellyel a Mindenki Magyarországa Mozgalom a választási kampányköltségeit igazolná. A volt baloldali kormányfőjelölt ezzel elismerte, hogy átláthatatlan a guruló dollárok, vagyis a külföldről a baloldalnak juttatott kampánypénzek elköltése.

Márki-Zay elismerte, hogy nem tudnak elszámolni a guruló dollárok elköltésével

Márki-Zay Péter: Nem tudunk minden forinttal elszámolni…

Újabb megdöbbentő nyilatkozatot tett Márki-Zay Péter a baloldal külföldi finanszírozásával kapcsolatban, írta a Magyar Nemzet az Origóra hivatkozva. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) vezetője a Vásárhelyi Televízió szerdai műsorában beismerte, hogy a guruló dollárok elköltése nem volt átlátható, nincs mindenről számla vagy szerződés.

Felháborodva beszélt az Állami Számvevőszék vizsgálatáról, mert szerinte nincs joguk az MMM-et ellenőrizni. Márki-Zay azt állította, hogy a parlamenti választások után módosították a jogszabályokat, és biztosan miatta – de valójában 2021 júliusában lépett hatályba az a törvény, amely a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról szól, és ez alapján – Márki-Zay állításával ellentétben – vizsgálódhat az ÁSZ például az MMM-nél is.

Márki-Zay a műsorban zavarosan úgy fogalmazott: „Az ellenőrzés célja továbbra is a pénzek fölhasználása, tehát a küldetése az Állami Számvevőszéknek nem változott, ilyen értelemben nálunk semmi keresnivalója nincs.” A hódmezővásárhelyi polgármester azt fejtegette, hogy az ÁSZ adóügyi és adatvédelmi ügyekben is kérdéseket intézett az MMM-hez, amiért a jogászuk felvetette, hogy erre nekik nem is kellene válaszolni, mégis megteszik, mert az átláthatóság hívei. Ez utóbbi kijelentését Márki-Zay Péter gyorsan cáfolta is, hiszen elmondta, hogy nincs meg minden számla, amely a kampányköltségeket igazolná. A kínos magyarázkodás szó szerint így hangzott:

A kampányidőszakot számoljuk most el, abból kértek be, az összes szerződést, az azok mögött álló, bocsánat, a számlát, az azok mögött álló számlát, sőt támpéldányokat is, és hát ahol megvan (szerződések, számlák – szerk.) azokat le is adtuk… és hát természetesen nem minden, ööö, tehát nincs minden 1800 forintos számla mögött szerződés vagy támpéldány, amit tudtunk, azokat természetesen leadtuk.”

„Soha nem adtunk támogatást politikai pártoknak vagy jelölti kampányoknak” – állította az Rtl.hu-nak is eljuttatott közleményében Korányi Dávid, az Action for Democracy (AD) elnöke, akinek a hazugságait a kontextus mellőzésével, mindenféle kritika nélkül közölte az RTL. Nem is ez a meglepő, hanem az, hogy ezt a könnyen ellenőrizhető ócska blöfföt hónapok óta hallhatjuk Korányi Dávidtól.

Az AD 1,08 milliárd forintot utalt az Ezalényeg.hu oldalt fenntartó Oraculum 2020 Kft.-nek a választási kampány utolsó hónapjaiban. Hogy a cég ezt pontosan mire költötte el, az nem világos. 

Az azonban biztos, hogy a társaság fő tevékenysége egy trollportál, az Ezalényeg.hu üzemeltetése. Ez az oldal teljesen nyilvánvalóan az egyesült ellenzék országos és helyi kampányát szolgálta ki. Vagyis tényszerűen kijelenthető, hogy Korányi Dávid hazudik, amikor arról beszél, hogy helyi vagy jelölti kampányt nem támogatott a szervezete a választások során.

A választás előtt az Ezalényeg.hu közel 80 helyi oldalt működtetett, amelyek külön Facebook-oldalakkal is rendelkeztek és olyan nevek alatt futottak például, hogy Ezalényeg.hu – Pestlőrinc, Ezalényeg.hu – Hegyvidék, Ezalényeg.hu – Nógrád, stb.

Miközben Korányi Dávid szerint ők nem támogattak semmiféle helyi kampányt, aközben a tőle egymilliárd forintot kapó Ezalényeg.hu dunakeszieket célzó helyi változata szerint a kormánypárti Tuzson Bence személyesen „fűtötte” az inflációt. Ugyanebben az írásban néhány sorral lejjebb ez az örökbecsű szöveg olvasható: „Márki-Zay Péter, Dorosz Dávid és számos nagy tudású szakember éjt nappallá téve azon dolgozik, hogyan lehetne leállítani a pusztító áremelkedést és értékállóvá tenni a járandóságokat és a béreket.” Biztosan nem fogják kitalálni, hogy kik voltak a baloldal és a kormánypártok jelöltjei Dunakeszin 2022 áprilisában! A válasz: Dorosz Dávid és Tuzson Bence.

Márpedig ez nem egyedi eset. 

Miközben Korányi ugye nem támogat helyi kampányokat, aközben aki az Ezalényeg.hu-ról tájékozódik, az a mai napig úgy tudja, hogy Szombathelyen Hende Csaba, Mátyásföldön Szatmáry Kristóf, Baján Zsigó Róbert, Debrecenben Kósa Lajos, Vácipolyon pedig épp Rétvári Bence szabadította el az inflációt. Kettőt találhat a kedves olvasó, hogy a felsorolt politikusok ellenében kik kínálták a megoldást az áremelkedésekre. Bizony, véletlenül pont az ellenzéki összefogás helyben induló jelöltjei „dolgoztak éjt nappallá téve”.

Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a témával foglalkozó cikkek néhány nappal azután kezdtek megjelenni, hogy az Action for Democracy elkezdte az utalásokat az Ezalényeg.hu kiadójának.

A Korányi Dávid vezette szervezet tehát 1,08 milliárd forintnyi dollárt küldött az Oraculum 2020 Kft.-nek. A cég vezetője, tulajdonosa ifjabb Páva Zoltán, aki 2008 és 2010 között, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején a Miniszterelnöki Hivatalban volt tanácsadó. Arról eddig kevés szó esett, hogy Korányi és Páva ismerhetik egymást, ugyanis Korányi Dávid is ebben az időszakban volt tanácsadó az MH-ban: 2009-től a Bajnai-kabinetben a kormányfő kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, majd 2009 augusztusában az MH kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkára lett. A munkahelyük mellett egy korosztályba is tartoznak: Páva Zoltán márciusban lesz 44 éves, míg Korányi nemrég töltötte be a 42-t. Mindez persze nem garancia arra, hogy ismerik egymást, de két vadidegen viszonylag ritkán utal át egymásnak egymilliárd forintnyi dollárt.

Az amerikai pénzből azonban a legtöbbet Korányi volt főnökei kapták – noha valamennyit el is kellett költeni úgy, mintha tényleg kampányt csináltak volna, például ostoba propagandacikkekre az Ezalényeg.hu-n.

Szóval Korányi és Páva Zoltán volt főnökei, mentorai a DatAdat cégcsoport tulajdonosai, Bajnai Gordon, Szigetvári Viktor, Ficsor Ádám és Dessewffy Tibor 1,8 milliárd forintnyi dollárt kaptak. Az a mai napig óriási rejtély, hogy Bajnaiék mit kezdtek ezzel a pénzzel, kampányra ugyanis látszólag nem jutott belőle. A DatAdat nyilvánosság is előtt ismert termékei, mint például Gyurcsány Ferenc chatbotja, már évekkel ezelőtti produktumok. Bajnaiék cége a választást megelőző években számos petíció kapcsán gyűjtött választói adatokat, ám az ellenzék brutális veresége nem éppen arra enged következtetni, hogy ezeket sikerrel használták volna – ha használták egyáltalán – a mozgósítás során.

Sőt, Bajnai Gordon és társai egyenesen kikérték maguknak, amikor több jobboldali portál is azt feltételezte, hogy a DatAdat állt a választások előtt tömegesen kiküldött sms-ek mögött. A bíróság Bajnaiéknak adott igazat, tévesen feltételezték, tévesen feltételeztük, hogy a DatAdat érdemben csinált is valamit a kampány során 1,8 milliárdért. Ezúton is elnézést kérünk.

Felmerül tehát a kérdés, hogy Bajnai és haverjai mit kezdtek ezzel a pénzzel? Nem úgy tűnik, mintha értelmesen elköltötték volna, és amíg erről nem adnak számot, addig marad az erős feltételezés: Korányi és Páva kitömték a volt főnökeiket amerikai pénzzel, miközben a tengerentúlon valóban arra számíthattak, hogy ezzel az összeggel Orbán Viktor ellenfeleit támogatják. Márki-Zay Péter pedig mindeközben azt hitte, az ő kampányára érkeztek az amerikai pénzek. Karácsony Gergely pedig a történet legnagyobb balekja: miközben neki nem jutott semmi a szépen csilingelő dollárokból, ingyen is tartotta a hátát Korányinak.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek