Létrehozva: 2023.02.26.

Varga Mihály: a kormány célja a munkahelyvédelem, a nyugdíjak reálértékének a megőrzése, és a rezsivédelem

Ha többen fizetünk adót, kevesebbet kell fizetni.

Mi azt mondjuk, hogy nem új adókat kell kivetni, hanem a meglévőket kell beszedni, és hogyha lehetőség van rá, az adóalapot gazdaságfehérítésen keresztül szélesíteni; ha többen fizetünk adót, kevesebbet kell fizetni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Kovács Zoltánnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárának A merész igazság Magyarországról című podcastjának adásában.

    A miniszter szerint a gazdaság fehéredése már az adóbevételeken is látszik, amelyek az elmúlt években folyamatosan nőttek. "Paradox módon igazolni tudtuk azt, hogy az alacsonyabb adókulcs hozzávezethet ahhoz, hogy magasabb bevétele lesz az államnak, és miközben a gazdaság versenyképesebbé válik, eközben az állami támogatások, segítések, programok rendszerét is bővíteni tudtuk" - mutatott rá.
    Varga Mihály úgy vélte, 2023 a rendszerváltozás óta a legveszélyesebb év Magyarországon, ezért a "kockázatot kell csökkenteni és tartalékokat kell építeni". A miniszter szerint a kormány célja, hogy a munkahelyvédelem, a nyugdíjak reálértékének a megőrzése, a rezsivédelem fenntartásán keresztül egy működőképes, pénzügyileg is biztonságos környezetet tudjon teremteni.
    Megemlítette továbbá, hogy az elmúlt években rekordokat döntött a magyar gazdaságba érkező külföldi tőke mértéke, s ugyancsak rekordot sikerült felállítani a GDP-arányos adóztatás csökkentése terén is.
    Ha visszapillantok az elmúlt tizenhárom évre, azt tudom mondani, hogy eredményes és sikeres volt a magyar gazdasági modell - állapította meg a tárcavezető, felidézve, hogy 2010-ben még csőd előtt álló országként emlegettek bennünket, 2019-ben azonban már a magyar gazdaság növekedett a legnagyobb mértékben az Európai Unióban.
    Varga Mihály úgy látja, Magyarországnak "aktív, cselekvőképes kormánya" van, amely nemcsak "futballbíróként sétálgat a pályán és néha, hogyha szabálytalanságot lát, akkor a sípjába fúj", hanem ő maga is az egyik játékosa, alakítója a folyamatnak.
    Ha a legfontosabb feladatainkat veszem sorra, akkor azt kell mondanom, hogy a demográfiai kérdés a legfontosabb ennek a nemzetnek a szempontjából - folytatta a pénzügyminiszter, aki szerint ha csökkenő népességgel futunk rá a következő tíz-húsz évre, akkor a gazdaságban is súlyos, nehezen kezelhető sérüléseket fogunk okozni.
    A beszélgetésben a pénzügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy az elhúzódó ukrán-orosz háború és az elhibázott brüsszeli szankciók "nagyon durva kihívás elé állították" a magyar gazdaságot és a társadalmat.
  

  "Magyarország és a magyar gazdaság szerencsére sokkal erősebb állapotban van, mint 2010-ben volt. Tehát nyugodtan mondhatom, hogy ha egy ilyen sokk ért volna bennünket 2009-2010 táján, azt az ország nem tudta volna kezelni" - állapította meg, hozzátéve: most teljesen más a helyzet, a bruttó hazai termék teljesítménye megtöbbszöröződött, és van egy olyan cselekvő kormányunk, amelyik kész arra, hogy adott esetben a szükséges keretjogszabályi feltételeket is megteremtse.


    Varga Mihály a kihívások között említette azt is, hogy nem érkeztek be a Magyarországnak járó uniós források, s "azon öt ország között vagyunk, akik a helyreállítási támogatásból még egy fillért sem láttak". Szerinte a források visszatartásával Brüsszel belenyúl az országok közötti gazdasági versenybe, és "fékezi, hátráltatja" Magyarország versenyképességét.
    Ennek ellenére a magyar gazdaság 4,6 százalékos növekedést tudott produkálni 2022-ben - húzta alá a miniszter, megjegyezve: a kormány bebizonyította, hogy tudja kezelni a helyzetet.
    Varga Mihály közlése szerint a költségvetés legfontosabb célja a rezsivédelem fenntartása, emellett nagyon komoly hiánycsökkentés is várható, hiszen a tavalyi év 6,1 százalékos hiánya után 3,9 százalékot terveznek idén. Kijelentette: a magyar kormány gyors döntésekkel elérte azt, hogy a rezsivédelmet a válságban is meg tudta tartani.
    Felidézte továbbá, hogy míg a baloldali kormányoknál folyamatosan nőtt az államadósság aránya, a polgári kormány most, a veszélyek korába lépve, a kockázati szintet csökkentve, az államadósságot is csökkenti.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút