Létrehozva: 2023.02.28.
Módosítva: 2023.03.01.

Brüsszeli korrupciós botrány: Bizonyítékokat akarnak eltüntetni!

Ezért marad börtönben Eva Kaili.

Eva Kaili a brüsszeli korrupciós botrány nyomainak eltüntetésére kérhette rokonait a börtönből - derült ki az Európai Parlament korábbi alelnökének rácsok mögül indított és fogadott hívásainak lehallgatási jegyzőkönyvéből, melybe olasz és görög lapok is betekintést nyertek. A belga nyomozóhatóságok által összegyűjtött bizonyítékok alapján a pénzmosással vádolt görög EP-képviselő több olyan beszélgetést is lebonyolított letartóztatása után a testvérével, valamint az édesapjával, mely során "rejtélyes célzásokkal teli, virágnyelven megfogalmazott félmondatokkal" próbálhatott információkat átadni. Egyszer például szóba került egy "nagyon fontos USB", amit mihamarabb meg kéne keresni, ugyanis "a Kaili család számára lényeges információk vannak rajta".

Úgy tudni, a belga Szövetségi Főügyészség épp a lehallgatásokra hivatkozva tagadta meg Eva Kaili feltételesen szabadlábra helyezését. Ahogy arról a Metropol is beszámolt, február 16-án Kaili kiegészítő vallomást tett, mely során az ügyvédei hosszasan érveltek a védencük ártatlanság mellett, a hatóságok ezt azonban teljes mértékben elutasították, és további két hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását. Ennek megfelelően Kaili legkorábban április közepén szabadulhat.

A brüsszeli korrupciós botrány fő gyanúsítottja, Eva Kaili

Rejtélyes pendrive miatt maradt Kaili a rácsok mögött

A lehallgatott telefonhívásokból 16 oldalas jegyzőkönyv született, melybe az olasz La Republica mellett a görög Kathimerini hírportál megszerzett. A lapok beszámolója szerint mindközül  a legérdekesebb beszélgetés az volt, mely során Eva Kaili arra kérte a testvérét, Madalena Kailit, hogy "az athéni lakásában keressen meg a tükrös szekrényben egy USB-s pendrivot, amely a család számára létfontosságú információkat rejt." A belga hatóságok szerint az adathordozón a korrupciós botrány bizonyítékai lehettek, Kaili pedig ennek a megsemmisítését kérte.

Az előzetesben lévő EP-képviselő emellett ingatlanok bérbeadását is javasolta Madalenának, hogy a befolyt pénzből pótolhassa a család kieső bevételeit. Valamint azt tanácsolta neki, hogy zárja be, vagy változtassa meg a nevét és székhelyét a tulajdonában lévő Madegroup technológiai vállalatnak. Szerinte ugyanis a régi névvel a cégnek már nincs jövője.

A Kaili testvérék hosszasan vitáztak arról is, hogy felszámolják-e az "Estate Aria Properties” ingatlanügynökséget, amit Eva Kaili és élettársa, a korrupciós botrányban szintén gyanúsított Francesco Giorgi tavaly novemberben alapított. Nemrég épp a Metropol írta meg, hogy a görög ügyészség szerint ez a cég nyilvánvalóan pénzmosásra szolgált, Kaili ugyanis a szerződések szerint irreálisan alacsony áron vásárolt ingatlanokat, miközben a valódi vételár „zsebből zsebbe” vándorolt.

Eva Kaili (jobbra) és testvére, Madalena Kaili

Eva Kaili és édesapja jót nevettek pénzzel teli bőröndökön

A jegyzőkönyvek szerint gyanús beszélgetések zajlottak le Eva Kaili és édesapja, Alexandros Kaili között is, aki"sajnálatát fejezte ki lányának amiatt, hogy pánikszerűen próbálta meg eltüntetni azt az eurószázezrekkel teli bőröndöt a brüsszeli lakásából, mellyel később a belga rendőrség elkapta egy luxusszállodában. Alexander azzal viccelődött, hogy az elfogásáról készült felvételeket visszanézve olyan érzése van, mintha egy "sötét krimiben" szerepelt volna.

Az apa-lánya páros emellett többször beszéltek Eva Kaili férjéről is, az azóta szabadlábon lévő Francesco Giorgiról, akit többször "gyengeelméjűnek" neveztek. És azt mondták, hogy "meghajolt a hatóságok előtt a félelemtől", és a "tűzzel játszott" amikor beismerő vallomást tett.

Eva Kaili (jobbra) és testvére, Madalena Kaili, valamint édesapjuk, Alexandros Kaili

Ügyvédje nevetségesnek nevezte a vádakat

Miután a lehallgatásai jegyzőkönyvek nyilvánosságra kerültek, Eva Kaili védőügyvédje nevetségesnek nevezte az ügyészég részéről felmerülő vádakat. Michalis Dimitrakopulosz szerint az tény, hogy a belga hatóságok még a börtönben is lehallgatják a védencét, azt bizonyítja, hogy a hónapokig tartó nyomozás során nem gyűjtöttek össze ellenük elegendő bizonyítékot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap