Létrehozva: 2023.02.14.

Gyurcsány embere, Rónai Sándor a brüsszeli korrupció főszereplőjének bizalmasa

Szoros a kapcsolat.

Gyurcsányék a brüsszeli korrupciós botrány kirobbanása óta kínos hallgatásba burkolóznak, annak ellenére, hogy többször is lebuktak. Most megint. A Gyurcsány-párti Rónai Sándor Eva Kaili bizalmi embere, amit az is bizonyít, hogy Kaili egy szűk körű rendezvényre is meghívta Rónait, amin mindössze 13 EP-képviselő vehetett részt.

Rónai Sándor közismerten a Gyurcsány család egyik legfőbb bizalmi embere. 

Gyurcsánynétól balra Rónai Sándor, jobbra Molnár Csaba.

Ezért is érdekes, hogy amikor Eva Kaili egy szűk körű rendezvényt szervezett Virginijus Sinkevičiussal, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosával, meghívta Gyurcsány emberét, Rónai Sándort is még 2020 januárjában. A rendezvényt a Kaili által vezetett brüsszeli csoport szervezte, és mindössze 13 európai parlamenti képviselő mehetett el rá.

A beszámoló szerint a biztos és a kiválasztott 13 EP-képviselő között informális és ötletbörze-beszélgetés zajlott, főként környezetvédelmi témában.

RÓNAI SÁNDOR HENCEGVE SZÁMOLT BE A TALÁLKOZÓRÓL A FACEBOOKON, SZERINTE NAGYON JÓ HANGULATÚ TALÁLKOZÓN VETT RÉSZT, ÉS AZT BIZONYGATTA, HOGY Ő BIZONY IGENIS SZOKOTT EGYEZTETNI A BRÜSSZELI BIZTOSOKKAL.

Rónai Sándor (a kép alján balról, háttal az első) jó hangulatban, figyelmesen hallgatta a vele szemben ülő Eva Kailit

FORRÁS: 40EU.HU

A képek is igazolják, hogy jó hangulat uralkodott a bensőséges, szűk körű egyeztetésen.

 

RÓNAI SÁNDOR KAILIVAL SZEMBEN ÜLVE FIGYELMESEN HALLGATTA ANNAK ELŐADÁSÁT.

Rónai Sándor a kép jobb szélén látható. Úgy tűnik, elég jó hangulatú volt ez a találkozó

FORRÁS: 40EU.HU

Rónai Sándornak nem ez volt az egyetlen részvétele a Kaili vezette csoportban, más alkalommal ő maga is előadásokat tartott a brüsszeli csoport nevében 2020 júliusában.

A Gyurcsány-párti Rónai Sándor Eva Kaili bizalmi körébe tartozott, legalábbis erre utal az, hogy Kaili egy szűk körű rendezvényre is meghívta a DK-s Rónai Sándort, amin mindössze 13 EP-képviselő vehetett részt

FORRÁS: 40EU.HU

Kapcsolatban állhatott az MSZP-s Gurmai Zitával

Ahogyan arról korábban beszámolt az Origo, olyan képek kerültek elő, amelyek Kaili és az MSZP egyik vezető politikusának, Gurmai Zitának kapcsolatát bizonyítják, és egy olyan rendezvényen készültek, amelyet Gurmai és az európai szocialisták általa vezetett női tagozata szervezett.

Gurmai Zita szinte csodálattal hallgatta párttársát, Eva KailitFORRÁS: ORIGO

A képek tanúsága szerint az MSZP frakcióvezető-helyettese,

 

GURMAI ZITA LÁTHATÓAN JÓ KEDVVEL ÉS NAGY ELISMERÉSSEL HALLGATJA A NEMRÉG LETARTÓZTATOTT KAILIT,

párttársát, akivel korábban a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége EP-frakcióban közösen foglaltak helyet.

Ujhelyi először tagadta a kapcsolatot, majd lebukott

Az Origo arról is írt, hogy Gyurcsányné és Gurmai Zita után újabb hazai baloldali képviselőről derült ki, hogy szoros kapcsolatban állt a súlyos korrupciós botrányba keveredett Eva Kailival.

UJHELYI ISTVÁN NEMCSAK HOGY SZOROS KAPCSOLATBAN VOLT KAILIVAL, HANEM KÖZÖSEN SZERVEZETT VELE KONFERENCIÁT, VALAMINT EGY EURÓPAI PARLAMENTI CSOPORTBAN A FŐNÖKE VOLT A KORRUPCIÓS BOTRÁNYBA KEVEREDETT GÖRÖG POLITIKUSNŐ.

Ujhelyi Eva Kaili mellett ült. Sokáig tagadta, hogy egyáltalán ismerné a korrupt politikust. Vajon milyen oka lehetett erre?

FORRÁS: ORIGO

Ujhelyi azonban decemberben még letagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna Kailival, de később képekkel bizonyítottuk, hogy a Gyurcsányhoz közeledő európai parlamenti képviselő egyszerűen nem mondott igazat. Még 2017 októberében választották meg Ujhelyit a 40 éven aluli EP-képviselők alelnöknek, míg Eva Kailit elnöknek választották. Közös fotó is készült megválasztásuk után.

Még közös szelfit is készítettek

FORRÁS: ORIGO

 

MINDEZ EGYÉRTELMŰEN BIZONYÍTJA, HOGY UJHELYI NEMCSAK ISMERTE, HANEM SZOROS KAPCSOLATBAN IS ÁLLT KAILIVAL.

Gyurcsányné lehet a fő összekötő kapocs

Arról is beszámoltunk, hogy Gyurcsányné egyik legnagyobb európai parlamenti szövetségesének kabinetfőnöke sajtóinformációk szerint többször is együtt nyaralt és bulizott Eva Kailival. Iratxe García Pérez, a szocialisták európai parlamenti frakcióvezetője persze

MÉLYEN HALLGAT A NAGYON SÚLYOS ÖSSZEFONÓDÁSRÓL, PEDIG KÉPEKET IS CSATOLTAK A TÉNYFELTÁRÓ ÍRÁSHOZ. IRATXE GARCIA SZEMÉLYE AZÉRT ÉRDEKES, MIVEL GYURCSÁNYNÉ EGYIK LEGSZOROSABB SZÖVETSÉGESE AZ EP-BEN. 2022 MÁRCIUSÁBAN, NEM SOKKAL AZ UKRAJNAI HÁBORÚ KIROBBANÁSÁT KÖVETŐEN A SZOCIALISTA POLITIKUS MAGYARORSZÁGON JÁRT A GYURCSÁNY-PÁRT MEGHÍVÁSÁRA.

Korábban közös kép is készült Gyurcsánynéról és Iratxéról

FORRÁS: ORIGO

Még a DK-s Vadai Ágnes is odaállt egy közös fotó készítésénél:

Iratxe Garcia jobbról a második, Gyurcsányné mellett

FORRÁS: ORIGO

Karácsony Gergely és Korányi Dávid is érintett lehet

Arról is beszámoltunk, hogy Eva Kaili, az Európai Parlament letartóztatásban lévő, leváltott szocialista alelnöke is ott volt 2022 februárjában azon a müncheni konferencián, amelyen Alexander Soros, a milliárdos spekuláns Soros György fia, Korányi Dávid, a külföldi kampánytámogatások Magyarországra juttatásában kulcsszerepet játszó háttérember, valamint Karácsony Gergely főpolgármester is megjelent.

A SOROS-BIZALMASOKTÓL HEMZSEGŐ ÖSSZEJÖVETEL UTÁN NÉHÁNY NAPPAL INDULTAK MEG A KÜLFÖLDI PÉNZEK UTALÁSAI A MAGYAR ELLENZÉK SZÁMLÁIRA.

Egyre szövevényesebb a korrupciós ügy, amellyel kapcsolatban továbbra is feltűnően mélyen hallgat a dollárbaloldal. Sorra derül ki, hogy a baloldali képviselőknek köze lehet Eva Kailihoz, vagy akár a botrányhoz. Mindenesetre most Rónai Sándorról derült ki, hogy valamiért ott ült, és meghívták a már említett zárt körű eseményre.

A múlt hét végén tartóztatta le az olasz hatóság Andrea Cozzolino európai parlamenti képviselőt Nápolyban a belga hatóság kérésére, miután a politikus érintett a brüsszeli korrupciós botrányban. Egy parlamenti jelentés szerint Cozzolino, aki januárig az Európai Parlament Maghreb-országokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének elnöke volt, azzal gyanúsítható, hogy másokkal együtt részt vett egy olyan megállapodásban, amely az Európai Parlamentben a külföldi államok érdekeinek védelmére irányuló együttműködésről szólt.

A JELENTÉS SZERINT A MEGÁLLAPODÁSBAN RÉSZT VEVŐK „PÉNZÖSSZEGEKÉRT CSERÉBE MEGAKADÁLYOZTÁK OLYAN PARLAMENTI ÁLLÁSFOGLALÁSOK ELFOGADÁSÁT, AMELYEK SÉRTHETTÉK VOLNA EZEN ÁLLAMOK ÉRDEKEIT".

Andrea CozzolinoFORRÁS: AFP/JOHN THYS

Az Európai Parlament hatalmas korrupciós botrányának vizsgálata során a belga nyomozók 1,5 millió euró készpénzt foglaltak le Pier Antonio Panzeri, a történet központi figurájának számító, volt szocialista EP-képviselő és Eva Kaili görög szocialista EP-képviselő otthonában, valamint Kaili apjának bőröndjében.A BELGA TITKOSSZOLGÁLATOK ÁLTAL ÖSSZEGYŰJTÖTT INFORMÁCIÓKBÓL AZ DERÜLT KI, HOGY ANDREA COZZOLINO ANTONIO PANZERIVEL ÉS FRANCESCO GIORGIVAL, KAILI ÉLETTÁRSÁVAL EGYÜTT KÖZVETLENÜL ABDERRAHIM ATMOUNTÓL, MAROKKÓ LENGYELORSZÁGI NAGYKÖVETÉTŐL IS KAPHATOTT PÉNZT.

 

A politikust azonban nem az Európai Parlamentben vádolták meg először a korrupcióval, olaszországi irodáját és otthonát ugyanis már korábban is átkutatta a rendőrség - írta V4NA. 

23 embert vettek őrizetbe

Az olasz Demokrata Párt európai parlamenti képviselője, Andrea Cozzolino ugyanis akkortájt a nápolyi központú Campania tartomány tanácsosa volt, és a régióban található Pignataro Maggiore településen épülő biomassza-erőművel kapcsolatban keveredett korrupciós botrányba.

A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a helyi politikusok kenőpénzeket fogadtak el, amiért cserébe nem foglalkoztak bizonyos földrengésbiztonsággal kapcsolatos építési előírásokkal, ráadásul a biomasszaüzemet építő vállalat 6,8 millió eurós támogatást szeretett volna kicsikarni a regionális tanácstól, amelynél Cozzolino is dolgozott.

 

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség egy razzia során 23 embert vett őrizetbe, akiket kihallgattak. Azonban a nyomozás szerint a korrupciós botrány kulcsfigurái nem ezek a személyek voltak, hanem helyi politikusok, többek között Andrea Cozzolino, akinek a titkárán a 2008-as év alatt 140 ezer eurónyi kenőpénz ment át, Cozzolino pedig személyesen ebben az évben 25 ezer eurót kapott az erőművet építő Biopower vállalattól – a nyomozás szerint tanácsadásért.

TOVÁBBÁ AZ IS KIDERÜLT A KORRUPCIÓS BOTRÁNY FELDERÍTÉSE SORÁN, HOGY 2008 JÚLIUSÁBAN TALÁLKOZOTT A BIOMASSZA-ERŐMŰVET ÉPÍTŐ VÁLLALKOZÓK EGYIKÉVEL, A TALÁLKOZÓ UTÁN PEDIG FELGYORSULTAK A BIOMASSZA-ERŐMŰ KÖRÜLÖTTI BÜROKRATIKUS FOLYAMATOK, AZ ELJÁRÁS SORÁN AZONBAN A HATÓSÁGOKNAK NEM SIKERÜLT BIZONYÍTANIA COZZOLINO ÉRINTETTSÉGÉT.

A politikusok a pénz eltüntetésére is gondoltak, ugyanis egy másik tisztviselő, Vincenzo Guerriero egy tanácsadó segítségével nyitott egy bankszámlát San Marinóban, ahonnan a pénzt egy svájci számlára továbbították.

Ahogy arról korábban a V4NA is beszámolt, Cozzolino, a Nápolyban korábban igen aktív politikus még egy gyanús választásba is belekeveredett. Akkor nápolyi polgármester-jelöltségért tartottak előválasztást a városban, amit Cozzolino meg is nyert. Később azonban érvénytelenítették a voksolást, miután a szavazatvásárlás gyanúja és a maffia befolyásolási kísérlete is felmerült.

Az Európai Parlament (EP) képviselőcsoportjainak vezetői az EP házbizottságaként működő Elnökök értekezletén jóváhagyták Roberta Metsola EP-elnök által javasolt, az intézményi reformra vonatkozó terveket - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön. Metsola javaslatcsomagjában azonban igen kevés a konkrétum, ezek mindössze látszatintézkedések, amelyeket a közvélemény nyomására voltak kénytelenek meghozni. Valós korrupcióellenes harcról tovább sincs szó Brüsszelben, hiszen az ellentétben állna a könnyen megvehető bürokrácia érdekeivel.

A közlemény szerint a reformok célja az Európai Parlament feddhetetlenségének, függetlenségének és elszámoltathatóságának, valamint a külföldi beavatkozás elleni küzdelem megerősítése az EP-képviselők mandátumának szabad gyakorlásához való jogának védelme mellett.

A reformtervek között egyebek mellett türelmi időszak szerepel azon európai parlamenti képviselők számára, akik lobbizni kívánnak az EP-ben, azt követően, hogy már nincsenek hivatalban. Kötelezettség lenne a parlamenti munka érintetlenségével kapcsolatos valamennyi információ egyértelműbbé tétele az interneten.

MINDEN OLYAN ESEMÉNYT, AHOL EP-BEN LOBBISTÁK VESZNEK RÉSZT, KÖTELEZŐEN RÖGZÍTENI KELL MAJD EGY ÚJ TÍPUSÚ ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBAN.

Minden EP-jelentés vagy állásfoglalás elkészítésében aktív szerepet vállalt valamennyi képviselőre, asszisztensre és egyéb alkalmazottra kiterjesztett követelmény lenne, hogy bejelentsék az unión kívüli országok diplomáciai képviselőivel és az átláthatósági nyilvántartás hatálya alá tartozó felekkel tervezett találkozókat.

BETILTANÁK A BARÁTI CSOPORTOK LÉTREHOZÁSÁT UNIÓN KÍVÜLI ORSZÁGOKKAL, AHOL MÁR LÉTEZNEK HIVATALOS PARLAMENTI TÁRGYALÓPARTNEREK.Az EP-be érkező minden 18 év feletti látogatónak belépési nyilatkozatot kell majd kitöltenie. Ez a követelmény nem lesz érvényes az újságírókra és más uniós intézmények alkalmazottjaira.AZ ELŐADÓKNAK ÉS AZ ÁRNYÉKELŐADÓKNAK KINEVEZÉSÜKKOR ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZATOT KELL BENYÚJTANIUK AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGI TITKÁRSÁGNAK.Az EP-képviselőknek pénzügyi érdekeltségekre vonatkozó felülvizsgált nyilatkozati formanyomtatványt kell kitölteniük, amely egyértelműbb információkat tartalmazna a képviselők mellékállásairól és külső tevékenységeiről.

Az EP továbbá meg kívánja erősíteni a nemzeti hatóságokkal ápolt együttműködését a korrupció elleni küzdelem hatékonyságának növelése érdekében, emellett rendszeres figyelemfelkeltő kampányokat kíván folytatni az EP-képviselők és a teljes személyzet kötelezettségeiről – tették hozzá.

A Metsola asszony javaslatára elfogadott reformtervekben – a fentiek alapján – igen kevés a konkrétum,EZEK NEM ALKALMASAK A KORRUPCIÓ ELLENI HARCRA. IGAZ, A BRÜSSZELI BÜROKRÁCIÁNAK NEM IS CÉLJA TÉNYLEGESEN FELLÉPNI A KORRUPCIÓ ELLEN, HISZEN EZÁLTAL SAJÁT MAGUKAT HOZNÁK KELLEMETLEN HELYZETBE.A fentiek mindössze látszatintézkedések, amelyeket a közvélemény nyomására voltak kénytelenek meghozni.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek