Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.23.
Módosítva: 2023.02.23.

Gyurcsány egyértelművé tette, ő a Főnök a baloldalon

Nem hagy efelől kétséget.

Gyurcsány Ferenc megkerülhetetlen szerepe egyértelművé vált, és ezt a domináns szerepet a bukott miniszterelnök a mai napig őrzi. -jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzője az Origonak.

A baloldal pontosan tisztában volt vele, hogy külföldről jelentős összeggel támogatták meg a baloldali kampányt, továbbá abban is biztosak voltak, hogy ez törvénytelen volt – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint minden bizonnyal azért nem készültek fel erre a botrányra, mert bíztak benne, hogy ennyi pénzzel úgyis megnyerik a választásokat, és utána az egész ügy ki sem derülne, vagy ha valaki mégis megszellőztetné, akkor az adott illetőt majd elhallgattatják. Az elemző azt is leszögezte, hogy a háború okozta nehéz helyzetben a magyarok olyan államférfiként tekintenek Orbán Viktorra, aki a veszélyek korában is képes megvédeni az országot, és képes hazánk érdekeit töretlenül képviselni a nemzetközi térben, még a legnagyobb ellenszélben is.

A politikai erőviszonyokban érdemi elmozdulás tavaly április óta nem következett be. A tavalyi országgyűlési választások után a baloldalon Gyurcsány Ferenc megkerülhetetlen szerepe egyértelművé vált, és ezt a domináns szerepet a bukott miniszterelnök a mai napig őrzi. Az évértékelő beszéde talán annyiban hozott újdonságot, hogy

 

IMMÁRON A NAGYKÖZÖNSÉG ELŐTT IS BEJELENTETTE, HOGY Ő A FŐNÖK AZ ELLENZÉKI TÉRFÉLEN. AZZAL, HOGY A FRISSEN ÁTIGAZOLT POLITIKUSOKAT NÉV SZERINT MEGSZÓLÍTOTTÁK ÉS MEGTAPSOLTATTÁK, FÉLREÉRTHETETLENÜL MEGALÁZTÁK A TÖBBI ELLENZÉKI PÁRTOT.

Továbbá Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy

CSAK ANNAK VAN HELYE AZ ELLENZÉKI TÉRFÉLEN, AKI VELE VAN.

 

Vezető szerepe oly egyértelmű, hogy még arra sem kényszerült rá, hogy egyáltalán említést tegyen Donáth Annáról, a Momentum új reménységéről. Gyurcsány Ferenc és pártja nem csinál mást, mint a jövő évi választásokig leszalámizza az ellenzéki pártokat, mely pártok ez ellen teljesen fegyvertelenek.

 

Kész tényként ír a HVG egy cikkében arról, hogy az amerikaiak 2014-ben beavatkoztak a magyarországi közéletbe. A cikkben vélhetően a kitiltási botrányra utalnak, azonban érdekes egybeesés, hogy a 2014-es választások előtt is feltűntek már a semmiből pártok, az egyik legemlékezetesebb a Bajnai Gordon volt miniszterelnök nevével fémjelzett Együtt 2014 nevű formáció volt. Van esély arra, hogy a beavatkozás valóban megvalósult?

Bajnai Gordonról eddig is köztudott volt, hogy mély kapcsolatot ápol a külföldi balliberális érdekcsoportokkal.

Nem meglepő módon a volt kormányfő két hazai választás között eltűnik a színről, majd ahogy közeledik egy választás, váratlanul megjelenik ilyen-olyan szerepben.

 

Elsődleges funkciója, hogy megteremtse azokat a csatornákat a hazai, illetve a nemzetközi baloldal között, ahol az együttműködés zavartalanul tud működni. A Bajnai Gordonhoz hasonló kapcsolattartók nem teremnek minden bokorban, az ilyen szerep megkívánja az illetőtől, hogy mélyen beágyazott legyen a nemzetközi politikában.

BAJNAI GORDON SOSEM MAGÁTÓL TŰNIK FEL A MAGYAR KÖZÉLETBEN, HANEM A KÜLFÖLDI MEGRENDELŐK MEGBÍZOTTJAKÉNT JELENIK MEG. EBBŐL KIFOLYÓLAG BIZTOSRA VEHETJÜK, HOGY NEM 2022 VOLT AZ ELSŐ ÉV, AMIKOR KÜLFÖLDI ÉRDEKCSOPORTOK MEGPRÓBÁLTAK BEAVATKOZNI A MAGYAR VÁLASZTÁSOKBA.

A különbség csupán annyi, hogy ilyen mértékű és nyílt beavatkozási kísérletet még nem láthattunk, mint amilyet tavaly tapasztaltunk.

 

Miért hallgat a dollárbaloldal a kampánypénzbotrány kapcsán továbbra is?

Az amerikai pénzekkel kapcsolatban a dollárbaloldal két dolgot biztosan tudott.

 

EGYRÉSZT PONTOSAN TISZTÁBAN VOLTAK VELE, HOGY KÜLFÖLDRŐL JELENTŐS ÖSSZEGGEL TÁMOGATTÁK MEG A BALOLDALI KAMPÁNYT, TOVÁBBÁ ABBAN IS BIZTOSAK VOLTAK, HOGY EZ TÖRVÉNYTELEN VOLT.

Azért próbálnak menekülni ettől az ügytől, mert tudják, hogy elég egy meggondolatlan szó, és hamar jogi következményekkel találnák szembe saját magukat.

MINDEN BIZONNYAL AZÉRT NEM KÉSZÜLTEK FEL ERRE A BOTRÁNYRA, MERT BÍZTAK BENNE, HOGY ENNYI PÉNZZEL ÚGYIS MEGNYERIK A VÁLASZTÁSOKAT, ÉS UTÁNA AZ EGÉSZ ÜGY KI SEM FOG DERÜLNE, VAGY HA VALAKI MÉGIS MEGSZELLŐZTETNÉ, AKKOR AZ ADOTT ILLETŐT, MAJD ELHALLGATTATJÁK.

Miután a kampányban az összes baloldali párt részt vett, így valamilyen formában mindenkihez kerületek dollárok, így a felelősség alól senki sem tud elbújni.

Bite Zsolt ügyében gyanúsan mélyen hallgat a dollármédia és a dolárbaloldal is.FORRÁS: MEDIAWORKS HÍRCENTRUM

Miért nem szólal meg a baloldal a 15 éves diákjával szexuális kapcsolatot folytató tanár ügyében?

Észak-Amerikában és Nyugat-Európában ma már teljesen természetes a különböző abnormális viselkedéseknek nemcsak az elfogadása, hanem a dicsőítése és terjesztése minden korosztályban, akár az óvodások körében is.

 

Nálunk csak azért nem következett be ez a folyamat, mert a Fidesz-KDNP kormány és a magyar társadalom, beleértve még a baloldali szavazók jelentős részét is, nem hajlandó a pedofíliát és az egyéb abnormális viselkedési formákat elfogadni.

Bite Zsoltról a botrány kirobbanása óta megtudhattuk, hogy nem egy olyan felvonuláson, tüntetésen is aktivistaként részt vett, amit a dollárbaloldal, a dollármédia és a Soros-szervezetek is aktívan támogatnak. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy

BITE ZSOLT A HAZAI BALOLDAL RÉGI AKTIVISTÁJA VOLT, SŐT AZ IS ELKÉPZELHETŐ, HOGY EBBEN A KÖZEGBEN AKÁR TISZTÁBAN IS VOLTAK BITE ZSOLT VISELKEDÉSÉVEL, CSAK MEGPRÓBÁLTÁK ELTITKOLNI. AMENNYIBEN EGY POLITIKUSRÓL KIDERÜLNE, HOGY ISMERTE BITE ZSOLTOT, AKKOR HAMAR VÁLLALHATATLANNÁ VÁLNA AZ ADOTT POLITIKUS A MAGYAROK SZEMÉBEN.

Gyurcsány Ferenc mondja meg a baloldalon, mi történjen.

FORRÁS: FACEBOOK

Mi Gyurcsány Ferenc célja hosszú távon?

Gyurcsány Ferencet egy dolog élteti, ez pedig a mértéktelen hatalomvágy, számára mindig is a hatalom nem eszköz, hanem cél volt. Már 2009-ben kiderült, hogy ha hátrébb is lép, az is látszólagos, valójában minden nap azon dolgozik, hogy miként tudna a legnagyobb hatalomra szert tenni. Miután a magyarok nem hajlandóak Gyurcsány Ferencet, az egyik legkártékonyabb magyar kormányfőt visszaengedni az ország élére, így a DK vezére azzal kénytelen beérni, hogy szép lassan beolvasztja magába az összes baloldali pártot.

HOSSZÚ TÁVÚ CÉLJA, HOGY RAJTA KÍVÜL NE LEGYEN MÁS SZEREPLŐ A BALOLDALON, MINDENKI TŐLE FÜGGJÖN, ÉS MINDENKI AZ Ő KEGYÉT KERESSE.

Számára az is teljesen érdektelen, hogy még a baloldali szavazók egy jelentős része sem kér a személyéből, minden olyan kísérletet, mely egy Gyurcsány Ferenc nélküli baloldalt próbál létrehozni, kegyetlenül el fog tiporni. Szerencsére a magyarok nem hajlandóak elfelejteni Gyurcsány Ferenc bűneit, de ettől függetlenül nem szabad lebecsülnünk a veszélyt, hisz mindaddig amíg nem vonul ki véglegesen a politikából, egészen addig azon lesz, hogy újra az ország élére álljon, és ott folytassa, ahol 2010 előtt abbahagyta.

A kutatás eredménye egyértelmű, a magyarok töretlenül bíznak Orbán Viktorban.

FOTÓ: LADÓCZKI BALÁZS - ORIGO

A magyarok 49 százaléka Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyenderül ki a Nézőpont Intézet aktuális kutatásából. Mit üzenhet ez az eredmény?

A kutatás eredménye egyértelmű, a magyarok töretlenül bíznak Orbán Viktorban. Mindez nemcsak abban a tekintetben rendkívüli, hogy Orbán Viktor 2010 óta megszakítás nélkül kormányfő, hanem abban a tekintetben is különleges, hogy

A VESZÉLYEK KORÁBAN SOKKAL TÖBB TEHER HÁRUL A KORMÁNYRA, ÍGY A HIBÁZÁSI LEHETŐSÉG IS NŐ, DE EZ IDÁIG A KORMÁNYFŐ MUNKÁJÁVAL TELJESEN ELÉGEDETTEK A MAGYAROK.

Egyértelműen látszik, hogy

A MAGYAROK OLYAN ÁLLAMFÉRFIKÉNT TEKINTENEK ORBÁN VIKTORRA, AKI A VESZÉLYEK KORÁBAN IS KÉPES MEGVÉDENI AZ ORSZÁGOT, ÉS KÉPES HAZÁNK ÉRDEKEIT TÖRETLENÜL KÉPVISELNI A NEMZETKÖZI TÉRBEN, MÉG A LEGNAGYOBB ELLENSZÉLBEN IS.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy Orbán Viktor alkalmasságával senki sem versenyezhet a magyarok szerint, Dobrev Klárát is mindössze a magyarok 13 százaléka tartaná alkalmas miniszterelnöknek, míg a Momentum új reménységét, Donáth Annát csak a magyarok 6 százaléka tartaná alkalmasnak a miniszterelnöki pozíció betöltésére. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyarok továbbra sem kérnek a baloldalból.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja