Létrehozva: 2023.02.20.
Módosítva: 2023.02.20.

Megint egy pedofil tanár botránya, most Békésből...

Egy 13 éves lány az áldozat.

Itt van máris a következő megrázó ügy.  Néhány napja rántotta le a leplet a PestiSrácok.hu Bite Zsoltról, a gyomorforgató botrány után pedig máris itt a következő. Mintha átszakadt volna egy gát. Lassan kiderül mi zajlik néhány iskolában.

Most még név nélkül.

Egy Békés vármegyei általános iskola történelemtanárát gyanúsítják azzal, hogy megrontott egy 13 éves kislányt, a gyermeket ráadásul tulajdon nevelőapja kínálhatta fel a tanárnak – mind erről az iskola egyik tanulójának rokona beszélt. A Pesti Srácok megkereste a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságot valamint az illetékes főügyészséget is. Azt írták, a kérdezett ügyben két férfi letartóztatását rendelték el, gyermek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt. Egy másik helyi forrásunktól – aki személyesen ismeri az ügyben érintett tanárt – további részleteket is megtudtunk a történtekről.

Kérdésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az Orosházi Rendőrkapitányság 2023. február 3-án szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt őrizetbe vett egy …, de korábban … dolgozó, és egy … lakhelyű, jelenleg … élő férfit. A nyomozás eddigi adatai szerint mindketten az utóbbi férfi 13 éves lánya sérelmére követtek el szexuális cselekményt. A rendőrkapitányság kezdeményezte mindkettőjük letartóztatását. A nyomozásról az eljárás érdekeire és a gyermekre tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad

– írta a megkeresésre a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A Békés Vármegyei Főügyészség azt közölte, hogy indítványukra a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 2023. február 5-én és 6-án mindkét férfi letartóztatását elrendelte 1 hónapi időtartamra.

A települések nevét a megrontott gyermek védelmében nem közölték. A történet annyira gyomorforgató, hogy innentől a részletek elolvasását csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

A Bite-ügyből kifolyólag írt a minap egy olvasónk, aki megkérdezte, van-e arról tudomásunk, hogy Békés vármegyében is lebukott egy pedofil tanár, konkrétan egy falusi általános iskola történelemtanára, akit őrizetbe is vettek a rendőrök. Informátorunk meg is nevezte a települést, majd miután beszéltünk, kiderült: komoly rálátása van az ügyre, mivel rokona gyermekei is ebbe az iskolába járnak.

Elmondta, hogy az áldozat egy 13 éves kislány, akit az édesanyja a volt párjánál hagyott, évek óta a nevelőapával élt a gyermek. A férfi állítólag mentálisan zavart, komoly pszichés problémái vannak, és az is felmerült, hogy ő maga is abuzálhatta a gyermeket, majd nemrég pénzért adta át testi örömök kiélésére a pedofil hajlamú történelemtanárnak.

Egy másik helyi forrás – aki, mint kiderült, személyesen ismeri az ominózus tanárt – további gyomorforgató részleteket árult el. Úgy tudja, a nevelőapa identitászavaros, extrém szexuális aberrációi vannak. Korábban egy idős nővel is élt együtt, aztán megismerkedett a volt párjával, aki már magával hozott egy gyermeket a kapcsolatba, majd amikor megromlott a viszonyuk, a nő a kislányt is hátrahagyva lépett le. A férfi évek óta nevelte a gyermeket úgy, hogy az egész falut megbotránkoztató, nyíltan vállalt szexuális devianciáktól szenved. Például gyakori szokása volt, hogy női ruhában járkált a faluban.

Azt senki sem tudta megmondani, hogy miként derülhetett fény a történelemtanár pedofil hajlamára, vagyis honnan tudhatta a nevelőapa, hogy ha felkínálja a tanárnak a gyermeket, az kapva kap a lehetőségen és nem pedig azonnal feljelenti. Az előbbi történhetett. A helyiek úgy tudják, N. pénzt is adott a gyermekkel való együttlétért.

Először csak a tanárt vitték el a rendőrök, később vették őrizetbe a nevelőapát is

– mondta forrásunk.

Úgy tudni, a tanár a kihallgatása során számolt be arról, hogy a nevelőapa kínálta fel neki a kislányt, a 13 éves kiskamasz gyermek pedig beleegyező magatartást mutatott, sőt, azt mondta, nem új számára a kérés. Ezen a ponton merült fel, hogy a nevelőapa is érintett lehet az abúzusban. Ezt a verziót alátámasztani látszik, hogy két férfit tartóztattak le, akik a rendőrség megalapozott gyanúja szerint kiskorú sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt.

A Pesti Srácok egy informátora azt mondta, régről ismeri a letartóztatott pedagógust, aki korábban Orosházán tanított és kiváló történelemtanárnak tartották. Ugyanakkor az utóbbi években egyre zűrösebb életet élt és felesége is elhagyta. Az információk szerint már az orosházi iskolából is a gyermekek védelmében kezdeményezték az eltávolítását, arról ugyanakkor nem tudni, hogy új munkahelyén tudtak volna a kétes előéletéről.

Fiatalkorában csendes, szelíd, nagyon okos ember volt, de zárkózott és mindig volt benne valami furcsa. Ez, ami történt, azonban teljesen letaglózott. Soha nem néztem volna ki belőle

– mondta az illető.. Átnézve a letartóztatott tanár oldalát, egy rendkívül művelt, érző, már-már érzelgő ember képe rajzolódik ki, akinek sem fotói, sem megosztásai nem utalnak arra (az óbudai Krúdy Gyula Általános Iskola pedagógus-asszisztensével ellentétben), hogy veszélyt jelentene a gyerekekre.

A Pesti Srácok megkereste a szóban forgó iskola igazgatóját, valamint a területileg illetékes tankerületi vezetést is, és megkérdezte, számukra mikor vált ismertté a bűncselekmény, amelynek gyanújával a tanárt letartóztatták. Milyen intézkedéseket tettek? Mióta volt a férfi az iskola tanára? Mennyi idős gyerekeket tanított? Tettek-e a szülők vagy a gyermekek panaszt, akár most, akár korábban? Voltak-e előjelei annak, hogy a tanár közeledhet a gyermekekhez? Van-e információ arról, hogy más gyermekeket is molesztálhatott vagy más áldozatai is lehettek?

Egyelőre nincs válasz...

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Karácsony elárasztotta korrupcióval Budapestet

POLITIK

Már nem orosz-ukrán háborúról, világháborúról beszélnek

POLITIK

Elárasztják Ametikát a migránsok, Biden szó nélkül tűri

POLITIK

Mire épülnek a kínai-magyar kapcsolatok?