Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.20.
Módosítva: 2023.02.20.

Biztonsági garanciákat kapott kijevi látogatása előtt Biden

Ezt Medvegyev hozta a világ tudomására.

„Biden, miután előzetesen biztonsági garanciákat kapott, elutazott Kijevbe. Sok fegyvert ígért, és sírig tartó hűséget esküdött a neonáci rezsimnek” – írta a volt orosz állam- és kormányfő az amerikai elnök kijevi látogatásáról.

Medvegyev nem részletezte, hogy pontosan ki adta ezeket a garanciákat Bidennek.

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó korábban újságíróknak azt mondta, hogy Washington néhány órával az elnöki látogatás előtt figyelmeztette Moszkvát, hogy elejét vegye a konfliktushelyzeteknek.

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőházának elnökhelyettese, ugyancsak a Telegramon, úgy vélekedett, hogy a kijevi úttal, „maximálisan hősies külsőségek között” kezdetét vette Biden újraválasztási kampánya.

„És ha Ukrajna nem támogatja majd kampányát a harctéren aratott diadallal, akkor magának Bidennek még mindig több lehetősége marad a további lépésekre, amit aztán bölcsességként és rugalmasságként lehet feltüntetni, szemben Brüsszellel vagy Berlinnel, amelyek kénytelenek voltak felégetni minden hidat Oroszország felé” – írta Koszacsov, aki szerint kijevi látogatásával az amerikai elnök mielőbbi harci sikereket sürgetett Ukrajnától.

Több orosz parlementi képviselő úgy vélekedett, hogy a Biden-vizit semmilyen hatást nem gyakorol a „különleges hadművelet” menetére, az elnök legfeljebb az EU-ban és a saját választói körében szerez majd pontokat.

Az Egyesült Államok néhány órával Joe Biden Kijevbe utazása előtt értesítette Oroszországot az amerikai elnök ukrajnai látogatásáról – közölte a washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa hétfőn.

Az elnöki hivatal biztonsági testülete közleményében példa nélkülinek nevezte az utazást, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok nem rendelkezik „katonai infrastruktúrával” a háború sújtotta térségben.

Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója újságírói kérdésre annyit mondott, hogy az Egyesült Államok „konfliktusmegelőzési” szándékból döntött úgy, hogy néhány órával az elnök elutazása előtt tájékoztatja az oroszokat. A tájékoztatás formájáról, módjáról és az esetleges orosz válaszról a fehér házi illetékes nem számolt be.

Biden lengyelországi látogatása előtt érkezett az ukrán fővárosba, ahol most jár első alkalommal, amióta Oroszország egy évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát. Biden kijevi látogatását biztonsági okokból nem jelentették be előre. Az amerikai elnök ukrán kollégájával találkozik. A BBC megjegyzése szerint „szimbolikus jelentőségű, hogy az amerikai elnök a főváros szívében, a teljes konfliktus közepén találkozik Ukrajna vezetőjével”. Már korábban is voltak találgatások arról, hogy fontos vendég érkezik az ukrán fővárosba, azt azonban nem lehetett tudni, hogy pontosan ki lesz az.

A Fehér Ház közleményt adott ki a látogatásról, amely a következőképpen szól: „Miközben a világ az Ukrajna elleni orosz invázió egyéves évfordulójára készül, ma Kijevben vagyok, hogy találkozzam Zelenszkij elnökkel, és megerősítsem az Ukrajna demokráciája, szuverenitása és területi integritása melletti rendíthetetlen és lankadatlan elkötelezettségünket. Amikor Putyin közel egy évvel ezelőtt megindította invázióját, azt gondolta, hogy Ukrajna 

gyenge, a Nyugat pedig megosztott. Azt hitte, hogy túlélhet minket. De nagyot tévedett.

 

Biden: Kijev további félmilliárd dollárnyi katonai támogatást kap

Ukrajna további 500 millió dollárt értékben kap katonai támogatást az Egyesült Államoktól, melynek részleteit kedden ismertetik. Az amerikai elnök tudatta: a csomagban a HIMARS rakétatüzérségi eszközhöz való lőszer is szerepel. Leszögezte:

az Egyesült Államok ameddig kell, kiáll Ukrajna mellett.

Volodimir Zelenszkij azt mondta: Joe Biden látogatása a támogatás rendkívül fontos jele minden ukrajnai számára.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér