RETRO RÁDIÓ

A KDNP ezt kéri a kormánytól

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 02. 23. 19:19

Frakcióülést tartott a kisebbik kormánypárt.

A KDNP-nek vannak elvárásai a kormány irányában, a családtámogatási rendszert bővíteni kell, azt szeretnénk, hogy haladjunk azon az úton tovább, amelyet megkezdett a kormány – mondta Simicskó István a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése alkalmából csütörtökön Balatonfüreden, sajtótájékoztatón.

A KDNP-frakció vezetője elmondta: a kormánypárti frakciók az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban a parlamentnek benyújtandó hétpontos politikai nyilatkozattervezettel ahhoz szeretnének hozzájárulni, hogy a harcoló felek mielőbb tárgyalóasztalhoz üljenek, és megkezdődhessenek a béketárgyalások.

Simicskó István hangsúlyozta: a magyar érdeket kell szem előtt tartani, és a magyar érdek az, hogy minél előbb béke legyen. Számtalan kárpátaljai magyar veszítette életét a háborúban, és folyamatosan zajlik a sorozásuk – jegyezte meg. Kijelentette azt is, hogy

ha ez a háború nukleáris összecsapássá szélesedik, azt senki nem fogja megnyerni.

Az ukrán nép áldozata ennek a háborúnak, és Ukrajnának is az lenne az érdeke, hogy mielőbb megkezdődjenek a tárgyalások és megkössék a békét – hangoztatta a politikus.

Józanságra, higgadtságra van szükség ebben a helyzetben – fogalmazott a KDNP-s politikus, aki szerint az unió saját maga képtelen fenntartani a status quó-t a kontinensen, ehhez az Egyesült Államok erejét használják.

Kérdésre kitért Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának támogatására. Bár van dilemma a KDNP képviselői körében is, arra számít, hogy azt az Országgyűlés is nagy többséggel támogatja majd.

Simicskó István arról is beszámolt, hogy az együttes ülés előtt a KDNP külön is tartott tanácskozást, amelyen Semjén Zsolt pártelnök-miniszterelnök-helyettes adott tájékoztatást aktuális ügyekről.

Szó volt arról is, hogy április végén ismét Magyarországra látogat Ferenc pápa

– mondta Simicskó István újságírói kérdésre. A frakcióvezető nagy megtiszteltetésként, egyházdiplomáciai sikerként értékelte az eseményt, amelynek célja a magyarok meglátogatása mellett a béke melletti kiállás.

Megjegyezte: a „negatív propaganda”, aminek Magyarország a célpontja, a Vatikánba is eljut. A pápa a legutóbbi látogatásakor is arról győződhetett meg, hogy a vádak alaptalanok – fűzte hozzá.

A KDNP külön frakcióülésén Simicskó István a törvényhozói munkáról és a parlament elé kerülő törvényjavaslatokról beszélt. Jelezte: a tavaszi ülésszakon tárgyalják az Európai Bizottság felé tett vállalásokat, valamint a víziközműveket, a fogyasztóvédelmet érintő javaslatokat, illetve a 2024-es költségvetést is.

Utóbbiról elmondta: azt várják a kormánytól, hogy a nemzetstratégiai célok meghatározásakor továbbra is kiemelt helyen szerepeljen a családok támogatása, ismét léphessenek egyet előre, javuljanak a körülményeik.

További felvetésre, hogy mennyire jó döntés korán megalkotni a 2024-es büdzsét a jelenlegi nemzetközi helyzetben, azt mondta:

mindig nagy felelősség egy költségvetést összeállítani.

Az jó dolog, hogy nem hagyják az év végére, ez kiszámíthatóságot jelent. Problémák mindig akadnak, azokat meg kell oldani – tette hozzá.

A frakcióvezető kérdésre elmondta még: az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki elnökével együtt fogadták az Európai Parlament Pegasus-bizottságát. Értékelése szerint 90 perc alatt korrekt tájékoztatást adtak, és a panaszokkal is foglalkoztak.

Simicskó István azt mondta, A tanú című film jutott az eszébe: „az ítélet már ott volt” a vendégek kezében, és bár a kérdéseiket feltették, ez „nem zavarta őket” az előzetesen leírtak ügyében.

Kijelentette: 2010 óta nincs törvénytelen lehallgatás Magyarországon. Jelezte: megvizsgálják, hogy a miniszteri engedély és a bírói út közül melyik az, ami több garanciális elemet ad az állampolgároknak. Átnézték a nemzetközi példákat, összegzik a nemzetközi tapasztalatokat, nyitottak a szabályozás áttekintésére.

Hivatalos állami látogatás keretébe Magyarországra látogat a pápa – írja a Katolikus.ma. Ferenc pápa legutóbb 2021. szeptember 12-én tett látogatást Budapesten.

A másfél éve tervezett látogatás húsvétot követően, április végén valósulhat meg. Azt is kiderült, hogy a Vatikán ezen a hétvégén vagy a jövő hét elején hivatalosan is bejelenti a hírt.

Ferenc pápa legutóbb 2021. szeptember 12-én tett látogatást „Európa szívébe”. Akkor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére érkezett, az úgynevezett orbis misét celebrálta a hősök terén. A pápa találkozott a magyar katolikus püspökökkel, valamint más felekezetek vezetőivel és a miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, valamint az akkori köztársasági elnökkel, Áder Jánossal is hivatalos találkozót bonyolított le.

A Szentatya idén már tett egy apostoli utat: január 31. és február 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Dél-Szudánt kereste fel. Magyarországi útját már csak egyedül egészségi állapotának változása akadályozhatja meg.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.