tóth gabi
Így látja a KDNP) ügyvezető főtitkára.
Mint egykor, a „dollárbaloldal” ma is az erőszak és a háború pártján áll, holott Magyarország és az egész világ érdeke az lenne, hogy mielőbb véget érjen orosz-ukrán háború – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető főtitkára, területfejlesztésért felelős miniszterelnökségi parlamenti államtitkár a fővárosban pénteken.
Latorcai Csaba II. kerületi Gyorskocsi utcában a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen kiemelte: a tegnap kommunistái, a ma progresszívei „a zsákmányt védve, tőlünk akarták, akarják megóvni” a demokráciát és milliárdokért szolgálnak idegen, háborús érdekeket, veszélybe sodorva „szabadságunkat, függetlenségünket és békénket”.
– mondta, hozzátéve: a nyugat-európai ’68-as nemzedék „kiöregedett szélsőbaloldali forradalmárai” pedig ehhez boldogan asszisztálnak, holott Magyarország és az egész világ érdeke az lenne, hogy az orosz-ukrán háború minél hamarabb véget érjen. Csak a polgári kormány képes megőrizni a békét, a biztonságot és a gazdasági stabilitást – jelentette ki Latorcai Csaba.
Kitért arra is, hogy a rendszerváltás óta harminchárom év telt el, éppen annyi, mint amennyi 1956 és 1989 között. Feltette a kérdést, „gondoltuk volna”, hogy a visszakapott szabadság harminchárom éve alatt egyszer csak újra megkísért bennünket a bolsevizmus réme, s éppen akkor, amikor a 20. századi históriánk legbátrabb forradalmát ünnepeljük.
Azt mondta, „a szemkilövető köpönyegforgatók idején” mindaz, ami 2006 októberében történt, a diktatúra éveit idézte. A vért, a szenvedést, a megaláztatást, a féktelen gyűlöletet – fogalmazott.
– emlékeztetett.
Bálványkövi István, a KDNP II. kerületi alapszervezetének elnöke hangoztatta: ez az a múlt, ami még ma is eleven, hiszen jó néhányan „vannak közöttünk”, akik átélték a kommunista börtönök borzalmait. Ezen a napon méltó módon emlékezhetünk az áldozatokról, azokról, akiknek még az emlékét is el akarták törölni – mondta, hangsúlyozva: a kommunista diktatúra bűntettei nem évülhetnek el soha.
Gór Csaba, a II. kerületi Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy világszerte több tízmillió ember életét vette el vagy nyomorította meg a kommunizmus. Azt mondta: emberi öntudat alapja az emlékezet, a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet, a jelent csak a múltból lehet megérteni, a jövőt csak a múlt alapján lehet felépíteni.
Február 25-ét az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata nyilvánította a kommunizmus áldozatainak emléknapjává.
A dollárbaloldal még most is támogatja a szankciós inflációt okozó háborúpárti politikát - közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel, Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusának nyilatkozatát kommentálva.
A nagyobbik kormánypárt közleményében úgy fogalmaztak: a Gyurcsány vezette dollárbaloldal még most is támogatja a szankciós inflációt okozó háborúpárti politikát, amitől egész Európa, köztük Magyarország is szenved.
Mindemellett még el is akarnak törölni minden olyan intézkedést, amivel a szankciós infláció ellen védi a kormány a magyar családokat, a munkahelyeket és a nyugdíjasokat – tették hozzá.
A Fidesz szerint a dollárbaloldal csak azzal van elfoglalva, hogy a külföldi megrendelők utasításait teljesítsék a guruló dollárokért cserébe. Ezért akarják az országot belerángatni a háborúba, és ezért támogatják az elhibázott brüsszeli szankciókat – hangsúlyozták.
Az európaiak, a magyarok biztonságát és jólétét az a háborúpárti politika és szankciós infláció falja fel, amelyet a Gyurcsány-vezette dollárbaloldal is minden erejével támogat – kommentálta a Fidesz a DK csütörtöki, inflációval kapcsolatos közlését.
Külföldi gazdái megrendelésére a dollárbaloldal kezdettől azon van, hogy belerángassa Magyarországot a háborúba, a káros szankciókba, amelyek miatt szankciós infláció és energiaválság alakult ki – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a kormánypárt.
Hozzátették: a háború ellenére Magyarországon emelkedik az átlagbér, nőtt a minimálbér, és emelkednek a bérek a közszférában is. „A fizetéseket, a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket számos intézkedéssel védjük a szankciós inflációtól. A dollárbaloldal ezek egyikét sem támogatta” – közölték.
A múlt szombati évértékelő beszédét követően Orbán Viktor szerdán a Fidesz–KDNP-frakciószövetség tagjaihoz szólt Balatonfüreden a hamarosan kezdődő tavaszi ülésszak előtt.
A Magyar Nemzet információi szerint Orbán Viktor egyértelmű, világos alapokat fektetett le a következő időszakra.
A miniszterelnök beszédének leghangsúlyosabb része a lap értesülése szerint a háborúról szólt. Orbán Viktor elmondta a frakciótagoknak, hogy a kormány a háromnapos kihelyezett ülésen Sopronban megvitatta, kell-e módosítani a háborúhoz való magyar hozzáálláson. Beszámolója szerint a kormány arra a döntésre jutott, hogy nem kell, mert a magyar nemzeti érdek ma is azt kívánja, hogy az ország maradjon ki ebből a háborúból.
– erősítette meg a miniszterelnök. Értesüléseik szerint Orbán Viktor felszólalásában hangsúlyozta: nem szurkolunk senkinek, mert ennek a háborúnak nem lehet győztese. Véleménye szerint nem győzhet Oroszország, mert Ukrajna mögött felsorakozott az egész nyugati világ. Oroszország pedig atomhatalom, és egy atomhatalmat nem lehet sarokba szorítani, mert atomháborút robbanthat ki. A Fidesz pártelnöke újra megerősítette, hogy álláspontja szerint
A kormányfő értékelése szerint Európa az elmúlt egy évben meggyengült, mert a Biden-adminisztráció korlátlanul érvényesíti az érdekeit Brüsszelben az európai érdekek rovására. A háborúra adott válaszok, a szankciócunami elkezdte gyengíteni az európai gazdaságot, miközben az olcsó energiában gazdag Amerikát mindez meg sem érinti.
Végül arról beszélt, hogy gyengülni kezdett Európa katonai ereje is, mert a háború az európai hadseregek készleteit csökkentette, pótlásukról azonban nem gondoskodtak.
Összességében tehát Orbán Viktor szerint Európa alig egy év alatt elvesztette függetlenségét, gazdasági és katonai erejét. Ebben a helyzetben a miniszterelnök szerint Magyarországnak a saját érdekeit kell képviselnie, mert akkor kerülhet ki sértetlenül és megerősödve a háborús időszakból. A kormányfő szerint ehhez három dolgot kell megtenni:
A második pont szerint meg kell őrizni a magyar gazdaság erejét, ami azt jelenti, az infláció ellen kell háborút indítani, meg kell védeni a munkahelyeket, meg kell védeni a családokat és az időseket, illetve a munkából élőket. És végül, de nem utolsósorban, erősíteni kell Magyarország katonai erejét, hiszen a békéhez erő kell.
A múlt szombati évértékelőhöz hasonlóan a Fidesz elnöke ez alkalommal sem hagyta szó nélkül az infláció kérdését. Orbán Viktor megerősítette: a bajt Brüsszel szabadította Európára, köztük Magyarországra is.
A betegség neve szankciós infláció, a vírus pedig a brüsszeli szankció.
A kormányfő véleménye szerint azonban a szankciós infláción Oroszország és a nyugati multik kerestek nagyon sokat, hiszen 2022-ben az előrejelzések szerint a világ olaj- és gáziparának profitja 500 milliárdról 834 milliárd dollárra nőtt. Orbán Viktor beszédében világossá tette, hogy extraprofit jelenik meg a hazai energiavállalatoknál, bankoknál, a kereskedelmi multiknál, a gyógyszercégeknél. Ebből a pénzből van a rezsivédelmi alap, ebből tudják fenntartani a rezsicsökkentett árakat az átlagfogyasztás erejéig. Információik szerint a kormányfő fontosnak tartotta és világosan leszögezte:
A politikai szezon indítása természetesen nem maradhatott el anélkül, hogy a pártelnök megnevezte volna a Fidesz–KDNP ellenfeleit. Az elmondottak alapján három csoportot nevezett meg: a háborúpárti nemzetközi érdekcsoportokat, amelyek a Biden-adminisztrációból, a háborúpárti brüsszeli bürokratákból és háborúpárti politikusokból állnak, a Gyurcsány vezette dollárbaloldalt, akiket Orbán Viktor szerint kilóra megvettek, és csak azt teszik, amit a megbízóik kérnek.
Ők pénzelik a dollárbaloldalt, emblematikus alakjuk Soros György, aki már évekkel ezelőtt megírta, hogy a közép-európai országokat kell felhasználni egy proxyháborúra Oroszország ellen, mert a közép-európaiak jobban tűrik a háborúval együtt járó emberáldozatokat, mint a Nyugat. Beszédét végül azzal zárta Orbán Viktor, hogy a Fidesz–KDNP-szövetséget az elmúlt években nem tudták megtörni, mert helyén volt a szívük. Szavai szerint 2023-ban is azt várja el képviselőtársaitól, amit eddig is: szorgalmat, csapatszellemet és bátorságot.