POLITIK

Szerző Ripost

2 hónapja

Törvényt sértett a főváros, amikor Horn Gyuláról nevezett el sétányt

A fővárosi önkormányzat Horn Gyuláról közterületet nevezett el a XIII. kerületben, pedig ezt nem lett volna szabad. Igaz, már ahhoz is egy alapítvány kellett, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állást foglaljon arról, hogy Horn Gyula részt vett, sőt vezető szerepe volt a kommunista önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában.

Reméljük, hogy Horn Gyula mint közterület-névadó végleg lekerül a napirendről – emelte ki a Magyar Nemzet megkeresésére Felföldi Zoltán, a lap publicistája, aki elmondta: a sajtóból értesült róla nyáron, hogy a fővárosi önkormányzat Horn Gyuláról közterületet nevezett el a XIII. kerületben. Az önkormányzati törvény szerint azonban olyan személyről, aki 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, nem nevezhető el közterület. A törvény azt is előírja, hogy ha az önkormányzat döntése során kétség merül fel e tekintetben, akkor a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kell kérni.

Alapítvány kellett

A publicista felelevenítette, hogy a Fővárosi Közgyűlés júniusi ülésén kormánypárti képviselők aggályuknak adtak hangot, és nem is szavazták meg az előterjesztést, tehát kétség merült fel az elnevezéssel kapcsolatban. Ennek ellenére a fővárosi önkormányzat nem kérte az MTA állásfoglalását, rajta kívül viszont más nem fordulhatott az Akadémiához. Felföldi Zoltán elmondta: annak érdekében, hogy papírjuk legyen arról, Horn Gyula 20. századi önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, egy másik magánszeméllyel, továbbá Nagy Imre ügyvéddel közösen kezdeményezték a Horn Gyula Emlékére Alapítvány megalapítását. Ehhez a 2011. évi CLXXXI. törvény szerint kérniük kellett az MTA névhasználati engedélyét. Az MTA megtagadta az engedély megadását, az indoklás szerint azért, mert Horn Gyula „közismert életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett, sőt vezető szerepet vitt 20. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában”. 

Az MTA döntött

Felföldi Zoltán szerint ebből az következik, hogy Horn Gyuláról nemcsak civil szervezetet, hanem közterületet sem lehet elnevezni. Hangsúlyozta: Budapest önkormányzata egyrészt eljárásjogi szabálysértést követett el azzal, hogy a felmerült kétségek ellenére nem kérte az MTA állásfoglalását, másrészt törvényt sértett azzal, hogy olyan személyről nevezett el közterületet, amely személyről történő elnevezést törvény tiltja. A fővárosi önkormányzat eljárásjogi szabálysértése következtében nem volt MTA-állásfoglalás Horn Gyuláról, most viszont, az általuk kezdeményezett alapítvány kapcsán már van – emelte ki Felföldi Zoltán. Mint kifejtette, az alapítvány alapító okiratának elkészítésében is közreműködő Nagy Imre ügyvédként a fővárosi kormányhivatalhoz fordult, és abban bíznak, hogy vagy törvénytelennek minősíti a kormányhivatal az elnevezést, vagy eljárásjogi szabálysértést állapít meg, és kötelezi a fővárosi önkormányzatot, hogy a kérdésben forduljon az MTA-hoz. Amely – Felföldi Zoltán ebben bízik – a fent említett civil szervezeti névadás ügyében hozott állásfoglalásával ellentétes állásfoglalást már nem adhat.

Karhatalmista voltam, na és?”

A lap megkereste a fővárosi kormányhivatalt, hogy hol tart annak a kérelemnek a vizsgálata, amely a XIII. kerületi, Horn Gyuláról elnevezett sétány nevének a visszavonásáról szól, de lapzártáig nem érkezett válasz. Emlékezetes, hogy nyáron a Fővárosi Közgyűlésben a XIII. kerületi sétány nevének vitájában a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője, Wintermantel Zsolt azt javasolta, ne nevezzenek el sétányt Hornról. Érdekes megnyilvánulása volt akkor Karácsony Gergelynek: a főpolgármester szerint a Horn Gyula sétánynak többek között az lesz a fontos üzenete, hogy „a bevallott bűnöket meg lehet bocsátani”. Ezzel szemben az egykori miniszterelnök nem tartotta bűnnek az 1956-os forradalomban vállalt szerepét. „Karhatalmista voltam, na és?” – jellemezte akkori tevékenységét a néhai szocia­lista kormányfő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Beismerte Soros brüsszeli embere, hogy hazudott Magyarországról

borsonline.hu

Sokkoló fotók jöttek a török-szíriai földrengés helyszínéről - csak erős idegzetűeknek!

borsonline.hu

Hoppá! Elszólta magát születendő kislánya nevéről Kulcsár Edina?

vg.hu

A Netflix új romantikus filmjében a különböző rasszú főszereplők csókját számítógéppel oldották meg

ripost.hu

Forrnak az indulatok: Egy emberként szálltak bele Berki Mazsiba

magyarnemzet.hu

Önmagát igazította helyre a hazudozó jogállamisági jelentésíró

mindmegette.hu

Az 5 + 1 legjobb körözött, amit a kenyeredre kenhetsz

ripost.hu

40 órát töltöttek a romok alatt: 1 éves ikerpárt emeltek ki a mentőcsapatok

ripost.hu

Megrázó videó a törökországi pokolból: zokogva kér segítséget a világhírű focilegenda

ripost.hu

Padlóra került Zámbó Krisztián

ripost.hu

Mi lett Csisztu Zsuzsával? Megtörte a csendet, hosszú idő után őszintén beszélt életéről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

200 migránst költöztetnek a Duna hercegnőjére, kiakadtak a németek

POLITIK

Orbán Viktor reakciója az EU bejelentésére: A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!

POLITIK

Egyre kevesebb ideig van áram Kárpátalján, folytatódik a mozgósítás is

POLITIK

Kiszámoltuk, hol mennyi sört kapunk ugyanannyi pénzért

POLITIK

Visszakozott a hazánkat rágalmazó EP-képviselő

POLITIK

Bosszúhadjáratba kezdett a Soros-hálózat a guruló dollárok feltárása miatt

POLITIK

Lázadozik az ukrán hadsereg

POLITIK

Harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától Zelenszkij