Létrehozva: 2022.12.01.
Módosítva: 2022.12.01.

Megérkezett az orosz hadijelentés: települések elfoglalásáról számoltak be a donyecki régióból

Települések elfoglalásáról számolt be a donyecki régióból szerdán az orosz hadvezetés, valamint a Moszkva-barát közigazgatás két vezetője.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a szerdai hadijelentést ismertetve bejelentette Bilohorivka, valamint megerősítette Andrijivka és Perse Travnya települések elfoglalását. A tábornok szerint az orosz előrenyomulás során mintegy félszáz ukrán katona esett el, valamint négy páncélozott harcjármű, három önjáró tüzérségi löveg és hat jármű semmisült meg.

Ivan Prihogyko, a Donyecktől mintegy 45 kilométerre északkeletre fekvő Horlivka polgármestere a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva bejelentette a szomszédos Kurdjumivka település „felszabadítását”.

Mint mondta, ezzel az orosz erők megszerezték a teljes ellenőrzést a Horlivka-Artemivszk (Bahmut) autópálya felett. Gyenyisz Pusilin, az úgynevezett Donyecki Népköztársaság ügyvezető elöljárója a Rosszija 24 televíziós hírcsatornának azt mondta, hogy Adrijivka, Kurdjumivka és Perse Travnya bevétele elvágta az ukrán erők artemivszki (bahmuti) fő csoportosulásának utánpótlási útvonalát.

Konasenkov szerint az ukrán fegyveres erők sikertelen támadási és ellentámadási kísérletek során Kupjanszk irányában mintegy ötven katonát, tíz harckocsit, egy gyalogsági harcjárművet, két páncélozott személyszállító járművet, egy önjáró tüzérségi löveget és egy járművet, Liman irányában több mint negyven katonát, egy harckocsit, négy gyalogsági harcjárművet és egy lőszerrel felszerelt járművet veszítettek, és a donyecki régió déli részén is kénytelenek voltak visszatérni kiinduló állásaikba.

Renat Karcsaa, a Roszenergoatom vezérigazgatójának tanácsadója a Rosszija 24 televíziónak kijelentette, hogy az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű élére a létesítmény eddigi főmérnökét, Jurij Csernicsukot nevezték ki igazgatónak. Karcsaa szerint az erőmű új vezetőségét a korábbi alkalmazotti állományból nevezték ki.

A Nyugat arra kényszeríti Ukrajnát, hogy ő vívja meg a háborút, amelyet maga folytat Oroszország ellen – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szerdai moszkvai ifjúsági fórumon.

Lavrov szerint a nyugati országok megpróbálnak elszakadni attól az elvtől, hogy kerülni kell a nukleáris hatalmak közötti katonai konfliktusokat. „Ez sok mindenről árulkodik, egyebek között arról, hogy mit gondolnak Ukrajnáról, ugyanis a Nyugat arra használja eszközül az országot, hogy megvívja helyette az Oroszországi Föderáció elleni háborúját” – mondta az orosz diplomácia vezetője.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a NATO-külügyminiszterek bukaresti találkozóját kommentálva azt mondta: az ott elfogadott nyilatkozat arra utal, hogy a tömbnek nem érdeke az ukrán válság politikai és diplomáciai megoldása. Szerinte a szövetség a „kijevi rezsim mosdatásának” és Oroszország „démonizálásának” politikáját követi, hogy igazolja saját létét.

Az Ukrajna elleni orosz rakétatámadások bírálatára reagálva Zaharova emlékeztetett arra, hogy mit mondott Jamie Shea egykori NATO-szóvivő az 1999-es célzott jugoszláviai rakétatámadások igazolására, amelyek miatt áram- és vízszolgáltatás nélkül maradtak akkor a civilek az országban.

Ha (Slobodan) Milosevic (jugoszláv elnök) valóban azt akarja, hogy polgárai vízhez és áramhoz jussanak, akkor csak annyit kell tennie, hogy elfogadja a NATO feltételeit, és mi leállítjuk ezt a hadjáratot. Amíg ezt nem teszi meg, addig továbbra is támadni fogjuk azokat a célpontokat, amelyek ellátják a hadseregét. Ha ennek következményei lesznek a lakosságra nézve, az az ő (Milosevic) gondja. A víz- és áramellátás tartós vagy végleges leállítását fegyverként használjuk Szerbia népe ellen azért az 1,6 millió koszovóiért, akit elűztek otthonukból, és akiknek az életében jelentős károkat okoztak. Ez a logika nem fog mindenkinek tetszeni, de számomra ez az alap” – idézte Shea szavait Zaharova.

Az orosz diplomáciai szóvivő azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy „az ukrajnaihoz hasonló forgatókönyv alapján” – az információs tér tisztogatásával, politikai elnyomással és a ruszofóbia felszításával – Moldovát is bele akarja rángatni „oroszellenes kampányába”.

Az orosz hadsereg legitim célpontjaivá válhatnak az ukrán hadsereg támogatására használt amerikai műholdak – jelentette ki Vlagyimir Jermakov, a külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési osztályának igazgatója a RIA Novosztyi hírügynökség által szerdán közölt interjújában.

Megerősítjük, hogy az ilyen kvázi polgári infrastruktúra, ha az Oroszország elleni katonai akciókhoz használják fel, teljesen logikusan a válaszcsapás legitim célpontjává válhat” – nyilatkozott a diplomata.

Jermakov szerint

a civil műholdak ilyen provokatív használata „legalábbis kérdéseket vet fel a világűrről szóló szerződéssel összefüggésben, amely kizárólag békés célú felhasználást feltételez, és a világközösség részéről megköveteli a legsúlyosabb elítélést”.

Mint mondta, az ukrán haderő támogatására alacsony pályán keringő műholdak konstellációját használják fel, olyan „konkrét, tisztán harci feladatok végrehajtására”, mint az orosz csapatok elhelyezkedésének, mozgási útvonalainak és cselekményeinek feltárása, pilóta nélküli légi járművek irányítása, valamint nagy pontosságú lőszerek célba juttatása.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője az orosz állami Sputnik rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy az Egyesült Államokkal a biztonsági kérdésekről folytatandó tárgyalások ellehetetlenültek a Kijevnek eljuttatott amerikai fegyverszállítások miatt.

Zaharova ezzel magyarázta a hadászati fegyverzetcsökkentési és -korlátozási Új START szerződéssel foglalkozó amerikai-orosz konzultatív bizottság ülésének Moszkva általi elhalasztását. Rámutatott: az Egyesült Államok még több fegyvert kíván szállítani egy olyan konfliktusövezetbe, amelyben Oroszország közvetlenül érintett.

„Vagyis ők szállítani fogják ezeket a fegyvereket, még több vérontásra fogják uszítani a kijevi rezsimet, pénzt fognak kiutalni szélsőséges akciókra a Bankován (a kijevi kormányzati negyedben) székelő, hozzá nem értő emberek égisze alatt, miközben mi egy asztalnál fogunk ülni és megvitatni velük a kölcsönös biztonság kérdéseit?”

– fogalmazott Zaharova.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy Moszkva nagyra becsüli a START-ot, és a szerződés megfelel Oroszország és Egyesült Államok közös érdekeinek, de meg kell teremteni a megfelelő feltételeket a megvitatásához.

Az orosz külügyminisztérium hétfőn közölte, hogy a START-ról szóló kétoldalú konzultatív bizottság november 29. és december 6. között Kairóban tervezett ülését későbbi időpontra halasztották.

Az orosz erők szerdán ismét tüzet nyitottak Herszon városára, a támadás következtében egy polgári lakos meghalt, egy másik megsérült – közölte Jaroszlav Janusevics, a dél-ukrajnai régió kormányzója a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A tisztségviselő szavai szerint az orosz erők a reggeli órákban vették tűz alá a megyeszékhely központját. Károk keletkeztek több lakóépületben, egészségügyi intézményben és egy gázvezetékben. „Egy hetven éves, idős nő a saját lakásában életét vesztette az ellenséges ágyúzás következtében” – tette hozzá.

Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője arról tájékoztatott, hogy szerda reggel az oroszok tüzet nyitottak egy kórházra az északkeleti Szumi megyében lévő Bilopillja településen, amelyben egy tinédzser korú fiú életét vesztette.

A környező házakban és a kórház mellett parkoló autókban károk keletkeztek.

A tisztségviselő kiemelte, hogy csak az elmúlt 24 órában az oroszok 158 tüzérségi és 28 aknavetős támadást hajtottak végre Szumi megyének az ukrán-orosz államhatárhoz közel eső területein. A támadások következtében magánházak, villanyvezetékek, gabonaraktárak, mezőgazdasági gépek, személygépkocsik és irodaházak rongálódtak meg.

Bohdan Szenik, az ukrán fegyveres erők társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak közölt kommentárjában közölte, hogy az ukrán vezérkar nem fedheti fel az ukrán hadsereg veszteségeit az Oroszország által indított háborúban, mert ez bizalmas információ, szolgálati titoknak minősül.

Hangsúlyozta egyúttal, hogy Oroszország nem kerülheti el a büntetését ukrán állampolgárok halála és sebesülései miatt,

legyenek azok akár civil, akár katonai áldozatok. „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Ukrajna civil, és katonai szolgálatot teljesítő állampolgárainak elvesztéséért felelős személyek a vádlottak padjára kerüljenek” – fogalmazott Szenik.

 

 

origo.hu

Döbbenet: végleg eldőlt Dárdai Pál jövője a Herthánál?

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Lejárt a kereskedőknek adott határidő: itt a kormány bejelentése az üzemanyagárakról

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal