5 hónapja

7-800 forinttal drágul januártól a cigi - te hány forintnál tennéd le? Videó

Megkérdeztük az utca emberét. A tapasztalat az, hogy aki az eddigi árak mellett is dohányzott, az áremelés után sem hagyja el a cigit.

Az Európai Bizottság javaslatára a 20 szálat tartalmazó dobozos cigaretta jövedéki adója 3,6 euróra emelkedhet az új évben. Ez átszámítva azt jelenti, hogy a július óta érvényben lévő 836 forintos jövedéki adó körülbelül 1500 Ft-ra emelkedik és így egy doboz 20 szálas cigi 700-800 forinttal drágulhat. Így idehaza 3000 Ft körül is lehet a cigaretta ára. A drágulás nem csak a hagyományos cigarettára, hanem az elektromosra is vonatkozik.

dohánybolt,nemzeti dohánybolt, traffik,
Fotó: Robson90 / Shutterstock

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása miatt pedig azzal egészült ki a törvény: ha a dohánybolt három éven belül ismételten megsérti a törvényt és fiatalkorút szolgál ki, akkor elrendelhetik az érintett üzlet legfeljebb harminc napos ideiglenes bezárását is.

Budapesten körbejártunk, és megkérdeztük a dohányzókat, milyen áraknál tennék le a cigit. 

Zoltán:

 

Szerencsére nem fogyasztok túl sokat, 3 nap egy doboz körülbelül. Szóval alapvetően belefér de nyilván nem örülök neki. Konkrét ár nincs ami miatt letenném a cigit, legalábbis egyenlőre azt még nem értük el.

 


Nagy Ferencné:

Aki dohányzik, az megveszi úgyis. Megveszi. Nincs olyan ár, ami miatt letennék. Az én fiam se teszi le, hiába mondom neki. Szerintem már így is drága de megveszik az emberek annak ellenére is


 Máté:

Már épp leszokóban vagyok, áttértem IQOS-ra és próbálok nikotinmentes életet élni. Az árak a cigit illetően már nagyon elszaladtak, igazából 600-700 forint volt a megfizethető ár.

Katalin:

Most egy nehéz krízisidőszakban vagyok, azért szoktam rágyújtani. Főleg akkor amikor a lányokkal, barátnőkkel beülök valahova. Igazából nekem a 3000 Ft-os ár sem probléma, én megveszem akkor is mivel a dohányzás nálam csak alkalmi.

Íme az erről készült hosszabb videónk:

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az aranylabdás focista szexi lánya teniszsztár párjának szurkol a Roland Garroson - galéria

origo.hu

Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban

borsonline.hu

Sírva búcsúztak: Suhajda Szilárd családja is elment a megemlékezésre

mandiner.hu

Ennyibe kerül lehozni egy holttestet a Mount Everestről

ripost.hu

Ukrajna összes "csodafegyverét" megsemmisítették az oroszok

mandiner.hu

Neue Zürcher Zeitung: Szégyen, hogy milyen lehetőségeket pazaroltak el Magyarországon

origo.hu

Mégis együtt lehet Kucsera Gábor és Tápai Szabina - kép

mindmegette.hu

Így melegítsd fel a pizzát, és olyan lesz, mintha frissen sült volna

ripost.hu

"Az agymosott Harry herceg végre ráébredt az igazságra Meghannal kapcsolatban"

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

ripost.hu

Eddig nem látott felvételek kerültek elő Ördög Nóráról: más megvilágításba kerül így a műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK

Karácsony belesodorna minket a háborúba

POLITIK

Elképesztő! Eva Kaili visszaül az Európai Parlamentbe

POLITIK

Karácsony egyértelműen elkötelezte magát a háború mellett

POLITIK

Indokolatlan támadások Koszovóban

POLITIK

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: büszkék vagyunk a magyar katonák helytállására!

POLITIK

Orosz-Fehérorosz Szövetségi Állam?

POLITIK

Ferenc pápa a mi gondjainkra, a mi helyzetünkre figyelt