Marics Peti
Szóba került a téma a kormányinfón.
A baloldal tiltott, külföldi kampányfinanszírozásáról elmondta, Márki-Zay Péter állítása szerint mindenről tudtak a baloldali pártok, de az ügyben még mindig folyik a vizsgálat. Hozzátette: a sajtóban megjelent hírek kellően súlyosak ahhoz, hogy komolyan vizsgálódjanak, pláne, hogy durva külföldi befolyásszerzési szándék is felsejlik az ügy mögött.
A dollárbaloldalt pont az ilyen szankciópárti akciókért fizetik külföldről, mint amilyet ma előadtak – közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.
A párt arra reagált, hogy Szaniszló Sándor (DK) sajtótájékoztatóján azt mondta: a párt fővárosi polgármesterei feljelentést tesznek a kormány „bombás” plakátjai miatt. Rémhírterjesztés és közveszéllyel fenyegetés miatt teszik meg szerdán a büntetőfeljelentést. A Budapestet és az országot elárasztó óriásplakátok „a legújabb kormányzati pénzszórás példaképei” – tette hozzá a DK-s politikus.
A Fidesz erre közölte: „Gyurcsányék azért akarják eltávolítani a bombás plakátokat Budapest utcáiról, mert azok felhívják a figyelmet a pusztító brüsszeli szankciókra” és a szankciókról indított nemzeti konzultációra.
Kiemelték: „a szankciók bizony bombaként teszik tönkre Európát”, mert lerombolják az európai gazdaságot és életszínvonalat. A szankciók miatt energiaválság van, elszálltak az energiaárak, drágulnak az élelmiszerek, nő az infláció, brutálisan nőnek a családok és a vállalkozások terhei – sorolták.
Hozzáfűzték: „Gyurcsányék hiába akarják befogni a magyarok száját”, az embereknek joguk van elmondani a véleményüket a szankciókról, hiszen azok árát ők fizetik.
A hazai dollárbaloldal európai szövetségeseivel együtt élen jár a szankciók erőltetésben – közölte az Alapjogokért Központ szerdán Facebook-bejegyzésben.
„Egyik nap Magyarország megbüntetéséért szólalnak fel az Európai Parlamentben, a következőn pedig a még keményebb szankciókért” – olvasható a bejegyzésben.
A magyar baloldal és európai szövetségeseik egyaránt a magyar emberek megbüntetését és az esztelen szankciók felerősítését követelik – tették hozzá.
Ők együtt a nemzetközi baloldali hálózat: bosszút akarnak állni Magyarországon, le akarják rombolni Magyarország szuverenitását, és a szankciók erőltetésével végzetesen meg akarják gyengíteni Európát – fogalmaz az Alapjogokért Központ.
Az intézmény a bejegyzéshez csatolta Guy Verhofstadt belga liberális európai parlamenti képviselő fényképét, ami mellett a „Fegyverek, kiképzés, szankciók, energia, Európának mindent meg kell tennie, hogy támogassa Ukrajnát” – felirat szerepel.
Guy Verhofstadt liberális európai parlamenti képviselő a szerdai Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott,
A politikus bejegyzése mellé szemléltetésként egy plakátot is megosztott, amely azonban nem a magyar kormány eredeti plakátja volt, hanem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által készített verzió.
Az esetet Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára sem hagyta szó nélkül, Twitter-bejegyzésében üzent Verhofstadtnak.
Kovács Zoltán a bejegyzése alatti kommentben azt is tisztázta, hogy a Verhofstadt által megosztott plakát nem a magyar kormány által támogatott hirdetés.
Ugyanakkor a hangos szólamai mögött saját vagyonát jogilag és erkölcsileg is kifogásolható, korrupt módon gyarapítja Guy Verhofstadt. A liberális európai parlamenti képviselő közpénzből újította fel luxusházát, oligarcháknak lobbizik, és offshore érdekeltségére is fény derült.
A dollárbaloldal továbbra is a szankciók pártján áll – írta az Alapjogokért Központ (AK) hétfőn a Facebook-oldalán.
Azt írták: az idei év legnagyobb botránya, hogy Soros György körei az amerikai szélsőbaloldallal összefogva lefizették a magyarországi baloldalt. A példátlan beavatkozási kísérlet során milliárdok gurultak a dollárbaloldalhoz – fogalmaztak.
Az AK szerint a globális finanszírozók célja ezzel a pénzesővel az volt, hogy megbuktassák az Orbán-kormányt, és egy szankció- és háborúpárti kormány vezesse Magyarországot. Április 3-án a magyar választók ezt az összeesküvést leverték – tették hozzá.
„Ez azonban egyáltalán nem térítette észhez a baloldalt: továbbra is a háború kiterjesztését és az Európát elszegényítő, hibás brüsszeli szankciók felerősítését követelik” – olvasható a bejegyzésben.
Már 2019-ben is amerikai pénzből kampányolhatott a dollárbaloldal – írja az Origo. A lap szerint a rendszerváltás óta példátlan külföldi befolyásolási kísérlet történt a magyar választásokba azzal, hogy Karácsony Gergely főtanácsadójának, Korányi Dávidnak a tevékenységén keresztül csaknem kétmilliárd forint érkezett a baloldal kampányába. Felidézik, hogy Korányi Dávid már 2019-ben, az önkormányzati választások után szinte azonnal felbukkant a fővárosi városházán azzal a feladattal, hogy ő veszi át Budapest diplomáciai irányítását – számolt be az M1 Híradója.
A Telexnek adott tavalyi interjúban még szürke eminenciásnak nevezte magát Korányi Dávid, kicsit később viszont már nem titkolta: nem ugrana el egy a főpolgármester által alakított kormányzati feladat elől.
Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója azt mondta: akár külügyminiszter is lenne. Úgy fogalmazott: „Szerintem egy nagyon jó csapatot lehetne építeni egy jövőre megalakuló ellenzéki kormányban. Úgyhogy, ha egy feladat ezzel kapcsolatban engem megtalál, nem fogok elugrani előle.”
A magyar baloldali tervekből az áprilisi választásokon elszenvedett súlyos vereség miatt azonban semmi sem valósult meg, pedig Korányi Dávid és körei, intenzív tevékenységbe kezdtek a globalista köröknek kedvező kormányváltásért.
Az Action for Democracy nevű amerikai civil szervezetről az is kiderült, hogy áprilisban alapították, ügyvezetője pedig a magát szürke eminenciásnak nevező Korányi Dávid.
Az Origo a guruló dollárok kijáró emberének nevezte Korányi Dávidot. A lap azt írja:
A 24.hu arról is értesült, hogy Márki-Zay egyesülete ezeket a pénzeket „a kampány során bevetett SMS-kampányokra, Facebook-hirdetésekre, pártlogó nélküli óriásplakát-kampányokra költhette, ahogy az ellenzéki kampányközpont bérlése, valamint a DatAdathoz kapcsolódó kifizetések is az MMM kasszájából mehettek”.
Korányiék honlapja korábban Karácsony Gergely választási szervezetét, a 99 Mozgalmat is a támogatottjai közé sorolta, később mégis levette az egyesület nevét az internetes oldaláról.
Az Origo ezzel kapcsolatban megjegyezte: jelen állás szerint azt kellene elhinnünk, hogy Korányi szerzett pénzt az Egyesült Államokból Márki-Zay Péternek, de nem szerzett pénzt az előválasztásra Karácsony Gergelynek.
A New Yorkban élő Korányi Dávid a 2019 októberi baloldali hatalomátvétel után rögtön főtanácsadóként tűnt fel a Városházán, Karácsony Gergely mellett. Csakhogy kirobbant a dollárbaloldal-botrány, ezért most úgy tűnik, hátrébb kell lépjen.
Az Origo szerint azonban Korányi Dávidot nem kell félteni. A portál úgy tudja, hogy
Korányinak ráadásul arra is jut ideje, hogy az ENSZ fenntartható energiapolitikákkal foglalkozó tanácsadójaként és az Atlanti Tanács Globális Energiaközpontjának vezető munkatársaként tevékenykedjen.
A magyarok döntő többsége elutasítja a választási kampányok külföldi finanszírozását – derül ki a Századvég kutatásából. Azután tették fel a kérdést, hogy kiderült: milliárdos nagyságrendben kapott pénzt Amerikából a baloldal a kampány idején. A válaszadók többsége elfogadhatatlannak tartja, hogy hazai politikusok és pártok kampánytámogatást fogadjanak el külföldi szervezetektől. A guruló dollárok ügyében már a rendőrség is nyomoz. Ifjabb Lomnici Zoltán szerint ilyen mértékű külföldi pénzzel még soha nem próbálták meg befolyásolni a magyar választásokat.
A dollárbaloldal továbbra is a szankciók pártján! – írta az Alapjogokért Központ a közösségi oldalán. Úgy fogalmaznak: Soros György körei lefizették a magyar baloldalt. A példátlan beavatkozási kísérlet során milliárdok gurultak a dollárbaloldalhoz. A bejegyzésben hangsúlyozzák: a nemzeti konzultáció segítségével megüzenhetjük, nem kérünk a szankciókból és nemet mondunk a magyarországi dollárbaloldalra.
A baloldal körüli botrányt – maga az egykori közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt – Márki-Zay Péter robbantotta ki, amikor elszólta magát az Egyesült Államokból érkező dollármilliókról. Egy interjúban azt mondta: még jóval a választás után, júniusban is több száz milliós támogatást kaptak.
De egy időre a főpolgármester szervezete is feltűnt a támogatottak között. Az viszont máig nem derült ki, hogy Karácsony Gergelyék kaptak-e, és ha igen, mennyi pénzt.
A guruló dollárok ügyét a nemzetbiztonsági bizottság csütörtökön tárgyalta. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ülésen titkosszolgálati vizsgálatot rendeltek el. Később a testület MSZP-s tagja ezt úgy pontosította, hogy a szolgálatok folyamatosan tájékoztatják majd a bizottságot az ügy fejleményeiről.
Nemzetbiztonsági szempontból az is fontos kérdés, hogy milyen ígéretek fejében pontból kapták a súlyos milliárdokat a baloldali politikusok az Action for Democracy nevű amerikai szervezettől – jelentette ki Kocsis Máté a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A Fidesz frakcióvezetője szerint fel kell tárni az összefonódásokat, vizsgálni kell például Karácsony Gergely és környezete szerepét is, hiszen ott jelent meg legmarkánsabban a külföldi befolyásolási kísérlet.
A magyarok kétharmada elutasítja a magyarországi választási kampányok külföldi finanszírozását – ez derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából. Azt kérdezték az emberektől: mit gondolnak arról, hogy milliárdos külföldi kampánypénzek landoltak a baloldalon. A válaszadók 62 százaléka elfogadhatatlannak tartja, hogy hazai politikusok és politikai pártok akár közvetlenül, akár közvetve jelentős kampánytámogatást fogadjanak el külföldi szervezetektől, illetve milliárdosoktól.
– erről a Századvég jogi szakértője beszélt az M1-en. Ifjabb Lomnici Zoltán szerint súlyos vádak állnak fenn a baloldal kampányfinanszírozásával kapcsolatban.
„A pénzmosás gyanúja, vagy pedig a költségvetési csalás, praktikusan a beérkező összegek be nem jelentése, közterhek be nem fizetése felmerül. És nyilván, aki vehemensebben szereti a hazáját, jobban védi az ország érdekeit és értékeit, az azt mondja ilyenkor, hogy akár meg lehet vizsgálni az állam elleni bűncselekmények körét, például a hazaárulás törvényi tényállását” – fogalmazott Ifjabb Lomnici Zoltán.
A guruló dollárok ügyében a rendőrség is nyomoz. Az Állami Számvevőszék pedig azt vizsgálja, hogy történt-e tiltott pártfinanszírozás a baloldali kampányban.