Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.10.

DATADAT és "rezsimentés" - Gyurcsányék átlátszó üzelmei

Valahogy mindig lebuknak.

Gyurcsányné Dobrev Klára és pártja a Demokratikus Koalíció nemrég bejelentette, rezsimentő alapot hoz léte, ám ahhoz, hogy az emberek adakozhassanak, gyanúsan sok személyes adatot vár el a párt. Nem ez az első alkalom, amikor a baloldal személyes adatokra vadászik, hiszen mint lapunk korábban megírta, a DatAdat-botrányban érintett Korányi Dávidnak is volt hasonló kezdeményezése. Az már csak hab a tortán, hogy Dobrevék ezúttal is a kisemberek szolidaritásából szeretnének politikai hasznot húzni. A részleteket a Magyar Hírlap szedte "csokorba".

Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára elég érdekes módját választotta az emberek megsegítésének. Miközben Brüsszelben Dobrev Klára a szankciók pártolása mellett már a Magyarországnak járó uniós források visszatartása mellett is kardoskodik, aközben elindították az úgynevezett rezsimentő alapot is.

Ennek a lényege igen egyszerű, az emberek adakozhatnak a rezsimentő alapba, amiből aztán a DK azokat a rászorulókat támogatja majd, akiknek problémát jelent a számlák kifizetése. Ez a koncepció papíron igen jól hangzik, ám ahogyan az lenni szokott a baloldal esetében, a látszat itt is csal.

Pénzt vagy adatot? Mind a kettőt!

Dobrev Klára hétfőn közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt, hogy egy hét alatt 15 millió forint gyűlt össze. Természetesen nem maradhatott ki az öntömjénezés sem, hiszen ebből az összegből Dobrev szerint 10 millió forintot a DK politikusai adtak össze, míg a maradék 5 millió szimpatizánsok mikroadományából származik..

A politikus azt azonban elfelejtette közölni bejegyzésében, hogy még mielőtt az emberek megnyitnák a pénztárcájukat, előtte néhány adatra a Gyurcsány-pártnak szüksége lenne. Név, lakcím és természetesen egy e-mail cím. A párt hivatalos Legyél te is rezsimentő című oldalán az alábbi szöveg olvasható ezzel kapcsolatban:

„A jelentkezés után egyből küldünk neked egy levelet a megadott e-mail címedre, hogy hogyan utalhatsz a rezsimentő alapba. A támogatásodból pedig mi ki fogjuk fizetni egy család decemberi rezsiszámláját, hogy karácsonyuk és fűtésük is legyen. Folyamatosan tájékoztatunk, hogy melyik családnak segítettél!”

Természetesen, ahogy az lenni szokott két beleegyező gomb van a jelentkezés elküldésénél. Az egyik amivel az adatkezelési tájékoztatót fogadjuk el, a másik pedig amivel megengedjük Dobrev Kláráéknak, hogy levelezzenek velünk. A meglepően rövidke adatkezelési tájékoztatót böngészve az ember meggyőződhet róla, hogy adatai biztonságban vannak, hiszen arról Varga Mónika adatvédelmi tisztviselő gondoskodik. Ugyan itt a párt kijelenti, hogy minden hatályos törvénynek megfelel adatgyűjtése, mindazonáltal érdekes, hogy a megadott személyes adatok megőrzése kapcsán a nyilatkozat úgy fogalmaz

„A 16. életévét betöltött magánszemélyként az adataim önkéntes megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy a Demokratikus Koalíció személyes és különleges adataimat fenti kampánnyal kapcsolatban a kampányidőszak végéig kezelje”

Azt Dobrevék azonban nem kötik a beleegyezését adó polgár orrára, hogy egészen pontosan meddig is tart ez a kampány.

Az apró betűs rész

A rezsimentő akció adatvédelmi tájékoztatója azonban csak az első lépés, hiszen innen könnyen a párt általános adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatójához keveredhetünk. Ez már egy nagyobb lélegzetvételű iromány amibe szintén akadnak érdekességek, főleg ami a személyes adatok harmadik fél általi feldolgozására vonatkozik. Ezzel kapcsolatban a párt szabályzata az alábbiak szerint rendelkezik:

„A Demokratikus Koalíció egyes adatkezelési feladatok végrehajtására adatfeldolgozókat bízhat meg. A megbízó köteles meggyőződni arról, hogy az adatfeldolgozó ismeri és betartja az adatkezelésre vonatkozó szabályokat. Az érintettet az adatkezeléssel kapcsolatosan esetlegesen érő károkozásért az adatkezelő és az adatfeldolgozó egyetemlegesen felel.”

Ezeket a cégeket ugyan megnevezi a párt, azonban a listát nézve az ember fejében joggal szólal meg a vészcsengő. Három olyan cég is szerepel ezek között, akiknél az adószám hiányzik, de ez nem meglepő, hiszen három külföldi cégről van szó. Ez már csak azért is érdekes, mert a DK szerver üzemeltetés, valamint tárhelyszolgáltatás néven két partnert is megnevez. Az egyik a „Horváth Dávid EV” néven futó cég, a másik azonban a Hetzner Online GmbH, ami már egy németországi cég. Ennél a cégnél már csak „szerver, tárhelyszolgáltatás” szerepel a típus leírásban. Arról a táblázat semmilyen felvilágosítással nem szolgál az olvasónak, hogy ezeket az egymást jócskán átfedő szolgáltatásokat miért végzi két külön cég, valamint az sem világos, hogy a szerverek, amiken a párt a személyes adatokat tárolja, Németországban vagy itthon találhatók.

A baloldal híresen jó amerikai kapcsolatait szemlélteti az is, hogy „tömeges elektronikus levélküldő szolgáltatás” biztosításával a Mailgun Technologies, Inc nevű, San Franciscó-i céget bízták meg, míg „tömeges, automatizált, elektronikus levélküldő szolgáltatás és webes adatgyűjtő oldalak üzemeltetésére” a washingtoni székhelyű Action Network céget bízták meg.

A guruló dollárok is erre jártak

Nem véletlen, hogy ismerősen cseng, amikor személyes adatokról, különös külföldi cégekről és a baloldalról hall az ember. Még az áprilisi választásokat megelőzően robbant a Datadat botrány, amely során kiderült, Bajnai Gordon volt kormányfő és hajdani titokminisztere Ficsor Ádám közösen birtokolnak egy olyan céget, amely különböző fiókcégek segítségével – amelyek közül több Észtországban van bejegyezve – választói adatbázist építenek, a megszerzett érzékeny adatok segítségével pedig különböző, progresszív kampányok előremozdításában segédkeznek.

Észtország különösen érdekes, hiszen itt híresen lazák az adatkezelési szabályok. Datapraxis OÜ nevű észtországi fiókvállalatukon keresztül Bajnaiék és a cégben még érdekelt Mark Steitz és Laura Quinn – akik az Amerikai demokrata párthoz köthetőek ezer szállal – tulajdonképpen azt csináltak a megszerzett adatokkal, amit csak akartak.

A guruló dollárok atyjának, Korányi Dávidnak a neve már ekkor előkerült, hiszen mint lapunk megírta, az ő érdekeltségei közé tartozott a News Gamer nevű cég is, ami úgynevezett hírjátékokat fejlesztett. A „newsgame” játékok során döntési helyzetekkel szembesülünk, valós vagy kitalál szcenáriók során. Lehetünk egy adott ország miniszterelnöke egy napra krízis idején, vagy esetleg ahogy Korányiék oldalán megtekinthető, lehetünk Tarlós István vagy Karácsony Gergely is egy napra. A különbség csak annyi, hogy a Tarlós-féle játékmenet rögtön így indít: „Párbeszéd-aktivisták megpróbálták elérni, hogy Tarlós töltsön ki egy kérdőívet arról, milyen feltételekkel lenne hajlandó végre kiállni vitatkozni az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjével. Éld bele magad a főpolgármester kellemetlen helyzetébe!” Karácsony esetében annyit kell csak eldönteni, hogy mihez kezdjünk a metróproblémával.

A Korányi-féle cég egyik érdekessége volt, hogy ennek a játéknak a motorját kívánták tovább értékesíteni, amit aztán a vásárló személyre szabhat. Ha megnézzük a cég oldalának adatkezelési tájékoztatóját, akkor azt találjuk, hogy az adatokat – habár a cég New Yorkba van bejegyezve – mégis a szerverek helyén, Írországba kezelik. Észtország mellett Írország sem a GDPR vasszigoráról híres.

Az információs aranyláz és a kalapozás

Jól látható ezek alapján, hogy a magyar baloldal és köreik nemcsak pénzzel, de információval is előszeretettel seftelnek. Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy a DK a rezsimentő akciója kapcsán legalább annyira érdekelt a pénzben, mint az adakozók személyes adataiban.

A kalapozás művészete egyébként sem új keletű a baloldalon, hiszen korábban Hadházy Ákos képviselő és Szabó Tímea a Párbeszéd társelnöke is így gyűjtött pénzt. A párbeszéd politikusa a 9,6 millió forintos büntetése után buzdította adakozásra követőit, míg Hadházy a nyáron kért munkája folytatásához hatmillió forintot, miután nem volt hajlandó letenni képviselői esküjét időben, így fizetés sem illette meg.

Természetesen azt egyik politikus sem kötötte a választók orrára, hogy a befolyt támogatási összegeket mire is fordították pontosan, azonban Gyöngyösi Márton a Jobbik egykori elnök-helyettese egy alkalommal elszólta magát a kalapozott összegek kapcsán. A Jobbik még korábban kapott százmilliós büntetést, javarészt tiltott pártfinanszírozás miatt. Ennek kifizetésére indítottak gyűjtést, azonban mint később kiderült – ígéreteik ellenére – ezt nem csak a büntetésre fordították. Gyöngyösi ennek kapcsán úgy fogalmazott „Nemcsak a bírság miatt gyűjtöttünk, hanem a kormányváltás lehetőségéért is. Minden eszközt erre fordítottunk.”

A spanyolviasz

Van abba valami bájos, amikor a DK szociális válságról beszélve rezsimentő alapot indít, ami lényegét tekintve a vélt szociális válság megoldását az individuum szintjére helyezi. Gyurcsányék politikai megoldása a rezsiválságra nem más, mint a szokásos politikai látszatcselekvés, hiszen amíg jóhiszemű, társadalmi szolidaritást vállaló emberek adományaiból segítenek majd a rászorulóknak, addig – ez ne legyen kérdés – a politikai hasznot lefölözik róla. A tényleges politikai hasznon túl ezúttal azonban úgy fest, hogy a szolidaritásunkat személyes adatainkkal is megfizetjük Gyurcsányéknak és pártjuknak.

Egy jól bejáratott módszertan és kapcsolatrendszer eredménye volt a rendszerváltás óta példátlan külföldi befolyásolási kísérlet. Az akció során csaknem kétmilliárd forintnak megfelelő amerikai dollárral finanszírozták a hazai baloldal választási kampányát.

A globális balliberális hálózat New Yorkban élő magyarországi összekötője nem csak a levegőbe beszélt, amikor a Telexnek adott tavalyi interjúban – amit összeállításunk első részében már idéztünk – úgy fogalmazott, „nem ugrana el a feladat elől", ha a 2022-es választások eredményeként felkínálnák neki a külügyminiszteri posztot. Tény, hogy Korányi Dávid nemcsak álmodozott, hanem intenzív tevékenységbe kezdett a Soros-világnak és egyéb globalista köröknek kedvező kormányváltásért. Vezetésével az Egyesült Államokban létrejött az Action for Democracy, amely Magyarország mellett több másik országban, így például Olaszországban és Brazíliában is pénzügyi támogatásokkal próbálta kormányra segíteni a balliberálisokat. Mérlegük eddig kettőből semmi, ugyanis 2022-ben Magyarország után Olaszországban is súlyos vereséget szenvedtek az általuk pénzelt körök.

De visszatérve a hazai történésekre, amint azt korábban már ismertettük, a Magyarországra „guruló dollárok" kijáróembere Korányi Dávid volt, ugyanis hozzá köthető az amerikai Action for Democracy nevű szervezet, amelyen keresztül - máig ismeretlen forrásból - a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett a baloldal 2022-es választási kampányának finanszírozására 1,8 milliárd forint.

 

A DatAdathoz is bőven jutott a guruló dollárokból

A 24.hu baloldali propagandaújság - amely bárkit bemárt, hogy Gyurcsány Ferencet védje - nemrég írt arról, hogy információi szerint Korányi azzal kereste meg Márki-Zayt, hogy adománygyűjtéssel támogatná mozgalmát egy amerikai szervezet. A balliberális sajtóorgánum arról is értesült, hogy a bukott kormányfőjelölt egyesülete ezeket a pénzeket a következőképpen használta fel: "a kampány során bevetett SMS-kampányok, Facebook-hirdetések, pártlogó nélküli óriásplakát-kampányok mehettek Márki-Zayék kasszájából, ahogy az ellenzéki kampányközpont bérlése is, valamint a DatAdathoz kapcsolódó költések."

A Bajnai-féle DatAdathoz is bőven jutott a guruló dollárokbólFORRÁS: MTI/BELICZAY LÁSZLÓ

Utóbbi kapcsán érdemes egy rövid kitérőt tenni, hiszen Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám adatkezelő cége a választási kampányban nagyjából egymillió ember adatait szerezte meg és árasztotta el őket SMS-üzenetekkel. A kampánytevékenységük valószínűleg szabálysértő volt, jelenleg is személyes adattal visszaélés miatt nyomoz az ügyben a rendőrség ismeretlen tettes ellen.

Titkolják Karácsonyék támogatását

Korányiék honlapja korábban budapesti főnöke, Karácsony Gergely választási szervezetét, az előválasztás idején százmilliókat költő, szintén ismeretlen adományozók által pénzelt 99 Mozgalmat is támogatottjai közé sorolta. Amikor azonban nemrégiben a magyar sajtóban téma lett az Action for Democracy és a 99 Mozgalom közötti pénzügyi kapcsolat, az amerikai szervezet megváltoztatta honlapját, és levette az általa támogatott csoportok listájáról az átláthatatlan finanszírozású egyesületet. Tehát jelen állás szerint azt kellene elhinnünk, hogy Korányi szerzett pénzt az Egyesült Államokból Márki-Zay Péternek, de nem szerzett pénzt az előválasztásra Karácsony Gergelynek, és csak tévedésből írta azt a szervezete honlapján, hogy Karácsonyékat is támogatták... 

Korányi a 2019. októberi baloldali budapesti hatalomátvétel után rögtön főtanácsadóként tűnt fel Karácsony Gergely mellettFORRÁS: FACEBOOK / KARÁCSONY GERGELY

 

Már csak azért is hihetetlen ez a verzió, mert emlékezetes, hogy a New Yorkban élő Korányi a 2019. októberi baloldali hatalomátvétel után rögtön főtanácsadóként tűnt fel Karácsony Gergely mellett. Egészen furcsa megfogalmazással élt a főpolgármester, amikor bemutatta Korányi Dávid feladatkörét a nyilvánosságnak: ugyanis azt mondta, hogy az Egyesült Államokból visszatérő Korányi „átveszi a város diplomáciai irányítását".

Korányi 2021 áprilisában a volt indexesek blogjának, a Telexnek arról beszélt, hogy „én a szerepemet korábban, és most is inkább szürke eminenciásként fogtam fel." Ez a háttérbe húzódás olyannyira jól sikerült, hogy városházi munkáját egy idő után már a tengerentúlról végezte. A sajtóban több helyen is megjelent a hír, hogy mindezért a Főváros havi 900 ezer forintot fizetett neki.

Luxusélet a felhőkarcolóban

Nyilván nem kizárólag ebből a havi fixből, de a balliberálisok amerikai intézőembere luxuskörülmények között él New Yorkban a feleségével, Mihalik Enikő topmodellel. Életmódjukkal gyakran hivalkodnak is a közösségi médiában, ezért is derülhetett fény arra, hogy New York egyik legelegánsabb negyedében, egy luxus-felhőkarcolóban laknak. A Metropol információ szerint egy olyan penthouse lakásban töltik mindennapjaikat, amelynek a bérleti díja havi minimum 6100 dollár, azaz átszámítva több mint két és félmillió forint. Az épületben a Metropol szerint van spa, klubszoba, könyvtárszoba, fitneszterem, fedett medence, jó néhány ötcsillagos szállodát megszégyenítő szolgáltatás.

Korányi Dávid, a baloldal amerikai intézőembere luxuskörülmények között él New Yorkban, itt éppen önmagában gyönyörködik

FORRÁS: Facebook

Úgy tűnik viszont, hogy Korányi most valóban hátrébb lép egyet. A Magyar Nemzet a napokban számolt be arról, hogy közös megegyezéssel szünteti meg a a főváros a New Yorkban élő Korányi Dávid tanácsadói szerződését. „Igen, éppen ezért ezt a megbízatását valószínűleg meg fogjuk szüntetni az ő kérésére, merthogy a családjával New Yorkban él és távmunkában végezte el a feladatait (...) Közösen arra jutottunk, hogy az év végéig megszüntetjük a szerződését és valamilyen más formában dolgozunk együtt" – nyilatkozta Karácsony Gergely. 

FORRÁS: AFP /MTI

 

Korányit persze nem kell attól félteni, hogy megélhetési problémái lennének, amíg a Karácsonnyal való további együttműködés módját megteremtik. Ugyanis évek óta stratégiai tanácsadója a pozsonyi székhelyű Globsec nevű intézménynek. A globalista-neoliberális Globsecet természetesen Soros György legfontosabb alapítványa is támogatja. Ráadásul a LinkedIn-oldala alapján Korányinak arra is jut ideje, hogy az ENSZ fenntartható energiapolitikákkal foglalkozó tanácsadójaként és az Atlanti Tanács Globális Energiaközpontjának vezető munkatársaként tevékenykedjen. Már amikor éppen nem guruló dollárokat irányít az Egyesült Államokból különböző országok választási kampányaiba.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek