
Most Győr-Sopron- vármegyébe látogatott.
A mosonmagyaróváriak meghívására elsőként Győr-Moson-Sopron vármegyébe látogatott azért, hogy közösen emlékezzen az 56-os sortűz áldozataira az ott élő és dolgozó emberekkel.
A vidékjárás első állomása Győrbe vezetett, ahol Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével találkozott.
Az államfő Facebook-oldalán szerdán közzétett bejegyzés szerint egyetértettek abban, hogy „mielőbb megnyugtató megoldásra van szükség a tanárok anyagi biztonsága érdekében”.
Novák Katalin közölte: háromgyermekes édesanyaként és elnökként is az a meggyőződése, hogy „motivált, megbecsült, magas szinten teljesítő pedagógusok kellenek gyerekeink biztos jövőjéhez”.
A köztársasági elnök Győr-Moson-Sopron vármegyében nemcsak a megyeszékhelyre, hanem Lipótra és Mosonmagyaróvárra is ellátogatott. A Szigetközben fekvő Lipóton találkozott a település polgármesterével, Tóth Péterrel, aki egyben a Lipóti Pékség Kft. alapító tulajdonosa.

Novák Katalin Lipóton találkozott a település polgármesterével, Tóth Péterrel, aki egyben a Lipóti Pékség Kft. alapító tulajdonosa
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Tóth Péter beszámolt Novák Katalinnak arról, hogyan alapította a céget és milyen fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt időszakban, majd az államfő megtekintette az üzemet is, ahol a pékség Nyugat-Dunántúlra szánt termékeit készítik.
A látogatást követően átsétáltak a szigetközi településen a Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Bencés Általános Iskolához. Útközben Novák Katalin helyiekkel is találkozott, az óvodások pedig verssel köszöntötték.
Az iskolánál Sárai-Szabó Tamás Kelemen perjel, bencés szerzetes fogadta, majd az iskola udvarán a szünetben Novák Katalin rövid ideig játszott és beszélgetett a gyermekekkel.
A hetedik osztályos tanulók egy osztályfőnöki óra részeként angol nyelven, kötetlen hangulatban beszélgethettek az államfővel.
Mosonmagyaróváron a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Karát kereste fel Novák Katalin, ahol a mosonmagyaróvári felsőfokú képzés történetét, valamint a mosonmagyaróvári vár közelmúltban befejeződött rekonstrukcióját mutatták be.
Novák Katalin szerdán részt vesz és koszorút helyez el az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz emlékére szervezett kegyeleti megemlékezésen.
A program záró elemeként a megye egyházi, felsőoktatási, kulturális, egészségügyi, politikai vezetőivel találkozik.
Novák Katalin köztársasági elnököt csütörtökön hivatalos látogatáson fogadja Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök.
Alexander Van der Bellen október 9-i újraválasztását követően első hivatalos külföldi vendégeként fogadja a magyar államfőt a TV2 értesülése szerint. Hozzátették, hogy a magyar köztársasági elnököt katonai tiszteletadással köszöntik, majd a két államfő négyszemközti és plenáris tárgyalásokat folytat, amelyeket közös sajtókonferencia követ. Megjegyezték, hogy az államfői találkozó különösen fontos, hiszen az utolsó magyar–osztrák elnöki találkozót 2019-ben tartották, amikor Áder János tett hivatalos látogatást az osztrák államfőnél.
Novák Katalin bécsi látogatásának külön súlyt ad, hogy azt Alexander Van der Bellen újraválasztása után két és fél héttel, a magyar–osztrák kapcsolatok és magas szintű találkozások dinamizálódásának időszakában tartják. A két ország között számos ponton szoros az együttműködés, hiszen Ausztria Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere és az egyik legnagyobb tőkebefektető hazánkban – írták a tenyek.hu oldalon.







