tóth gabi
Magyar György fia.
A hazai baloldal nem csupán az Európai Parlamentben áskálódik Magyarország ellen, de a pártatlanság követelményét semmibe vevő Európai Bizottságban is dolgozik olyan baloldali aktivista, mint Magyar Gábor ügyvéd, aki nyíltan kormányellenes nyilatkozatairól és hazánk elleni peres eljárásokból is ismert. Az Origo bemutatta, milyen szerepet játszott a baloldali politikus-ügyvéd, Magyar György fia a Magyarországot elítélő úgynevezett jogállamisági jelentések elkészítésében.
A PÁRTATLANSÁG ALAPKÖVETELMÉNY LENNE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ALKALMAZOTTJAKÉNT, MAGYAR GÁBOR MÉGIS MÁR A KINEVEZÉSEKOR EGYÉRTELMŰVÉ TETTE ÁLLÁSPONTJÁT.
Nem is telt el sok idő és bizonyította „rátermettségét", hiszen már a 2018-as országgyűlési választások idején brüsszeli bürokrataként ténykedett. Nem sokkal az április 8-i választások előtt az Európai Bizottság kiadta a szokásos országjelentését, amelyben a hazai baloldal kampánytémáit taglalták: az oktatás, az egészségügy, a korrupció, az igazságszolgáltatás, a szegénység, illetve a romák helyzetét. Mindez nem volt meglepő annak fényében, hogy az Origo akkori információi szerint a jelentés „igazságszolgáltatás hatékonyságára és az ügyészség szervezetére" vonatkozó részének elkészítésében Magyar Gábor segített.
A baloldal 2018-as választási bukása nem szegte kedvét az ügyvédből lett brüsszeli bürokratának, azóta is lelkesen dolgozik, például a 2021-es jogállamisági jelentés készítésekor is ezt tette. A Magyar Nemzet tavaly májusi beszámolója szerint
MAGYAR GÁBORT KINEVEZTÉK A HAZÁNKRÓL KÉSZÜLŐ JOGÁLLAMISÁGI JELENTÉS ELŐKÉSZÍTŐ DELEGÁCIÓJA KAPCSOLATTARTÓJÁNAK. Ő ÁLLÍTOTTA ÖSSZE PÉLDÁUL AZOKNAK A MAGYARORSZÁGI CIVIL SZERVEZETEKNEK A LISTÁJÁT, AMELYEKKEL AZ EB KONZULTÁLT A HAZAI JOGÁLLAMISÁG HELYZETÉT FIRTATÓ DOKUMENTUM ELKÉSZÜLTEKOR.
A lap uniós forrása szerint a jogállamisági dokumentumokban betöltött funkció nem új fejlemény, egy ideje tudni lehet, hogy Magyar – aki az uniós bizottság jogérvényesülési és fogyasztópolitikai főigazgatóságának (DG JUST) munkatársa – főszerephez jut a jelentésírásnál.
A Fidesz európai parlamenti delegációja még 2021 tavaszán kifogással élt, mondván: Magyar Gábor – Magyar György, az ismert baloldali ügyvéd fia – nem független uniós tisztviselő, hanem „a valóságban egy izgága baloldali politikai aktivista". A Deutsch Tamás delegációvezető által jegyzett és Vera Jourová alelnöknek, valamint Didier Reynders biztosnak címzett levélben egyebek mellett azt kérdezték az Európai Bizottságtól,hogyan lehet elvárni valakitől, aki ennyire elfogult és nyíltan kritikus véleményt hangoztat Magyarország kormányáról, hogy képes legyen pártatlanul felmérni a magyarországi jogállamiság helyzetét?A Magyar Nemzet birtokába jutott válaszlevélben Jourová és Reynders biztosok a Bizottság egyik tisztviselőjével szembeni személyes támadásnak nevezték a kormányzati érveket. Mint azt a hárommondatos válaszlevélben írták, „a jelentést nem egyetlen személy, hanem az egész Bizottság munkája eredményének tekintik, amelyhez ráadásul nemcsak a kormányok, hanem a civil szervezetek is hozzájárulhattak".
Az EB vezérkarának állítását azonban erősen árnyalják a tények. Magyar – mint említettük – a DG JUST jogállamisággal és igazságszolgáltatással foglalkozó főosztályán dolgozik, ahol kifejezetten a magyar ügyek tartoznak a keze alá, például ő a szakértője a hazánk elleni hetes cikkely szerinti, jogállamiságinak csúfolt eljárásnak is. A Magyar Nemzet májusi cikkében uniós forrásra hivatkozva arról is szó esik, hogy ez a főigazgatóság az EU illetékes biztosait, így főként Věra Jourová liberális bizottsági alelnököt szolgálja ki háttérinformációval, úgynevezett „inputtal". Elméletileg a biztosi kabinet és a főigazgatóság között lehet véleménybeli eltérés, de ez esetben gyanítható a politikai alapú érdekegyezség.Amit Věra Jourová Magyarországról mond, az javarészt Magyar Gábortól származó információ is– ezt már egy másik, névtelenséget kérő forrás mondta el a lapnak.
Egyértelmű tehát, hogy a hazánkat alaptalanul elítélő jogállamisági jelentésekhez a muníciót gyakorlatilag a hazai baloldal Magyarországon, illetve Brüsszelben ténykedő aktivistái – köztük Soros György által támogatott, civilnek álcázott szervezetek – szolgáltatják.