RETRO RÁDIÓ

Bakelitlemezből készült Novák Katalin egyik szemüvege - Videó!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 26. 10:20

Gyermekkori élményeit is felelevenítette Novák Katalin nemrég az Álmok Álmodói című kiállításon, amit 8. osztályos diákok körében tekintett meg. A köztársasági elnök kedves emlékeket idézett fel a szalagos magnókazetták és a bakelitlemezek láttán.

Ahogyan azt a Bors már korábban megírta: az Álmok Álmodói című tárlaton a köztársasági elnök és a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium 8. osztályos diákjai nemrég közösen bejárták a kiállítótereket, közben Anisits Ferenc magyar gépészmérnök (a dízelmotorok terén ért el komoly eredményeket, a szakmában csak "dízelpápaként" emlegetik) és Velkey György, a Bethesda Kórház főigazgatója rövid előadását is meghallgatták. 

Novák Katalin az Álmok Álmodói c. kiállításon.
Novák Katalin és a diákok érdeklődve hallgatták Anisits Ferenc előadását is (Fotó: Ripost)

Ezt követően tovább sétáltak egy másik helyszínre, ahol a fizikáról kémiáról és az atomokról esett szó, itt azonban a diákok megismerkedhettek a bakelitlemezekkel, és a szintén meglehetősen retrónak számító szalagos magnókazettákkal is. Novák Katalin örömmel idézte fel a diákoknak ezekkel kapcsolatos gyermekkori élményeit: 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.