
Ukrajna nem hagyja abba a harcot.
Az ukrán elnök hangsúlyozta: „Egyeseknek talán úgy tűnik, hogy a győzelmek sorozata után most egyfajta szünet lesz. De nem lesz nyugalom. Készülünk a következő sorozatra … Mert Ukrajnának szabadnak kell lennie. Az egésznek” – tette hozzá.
Az Ukrán Fegyveres Erők a Telegram közösségi oldalon azt írták vasárnap késő este, hogy csapataik átkeltek az Oszkil folyón, ellenőrzésük alá vonták a folyó keleti partját, és a Donyec-medencében állomásozó orosz erőket fenyegetik.
Az átkelés az Oszkilon újabb fontos mérföldkő Ukrajna északkeleti, Harkiv régióban indított ellentámadásában, mivel a folyó a Sziverszkij Donyec folyóba torkollik, amely keresztülhalad Luhanszkon, a donbászi régió két tartományának egyikén
– állapította meg a Reuters hírügynökség jelentésében.
Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye kormányzója a Telegramon hangsúlyozta, hogy „a luhanszki terület közvetlenül a szomszédban van. A felszabadulás nincs messze”.
Zelenszkij üzenetében fogadkozott, hogy fenntartja a Moszkvára gyakorolt nyomást, miután Ukrajna ebben a hónapban gyors győzelmet aratott Harkivban.
Joe Biden a CBS tévéhálózat 60 Minutes (60 perc) című műsorában vasárnap sugárzott interjújában azt mondta, „a győzelem Ukrajna számára azt jelenti, hogy az orosz erőket eltávolítják az egész országból”. Az amerikai elnök ígéretet tett az Egyesült Államok támogatására, amíg az offenzíva tart.
„Az ukrajnai háború megnyerése azt jelenti, hogy Oroszországot teljesen eltávolítják Ukrajnából, és elismerik (Ukrajna) szuverenitását. Legyőzik Oroszországot (az ukránok)”
– mondta. Majd így folytatta: Oroszországról kiderült, hogy nem olyan erős és teljesítőképes, mint ahogy azt sokan gondolták.
Az orosz tüzérség vasárnap a keleti és déli frontvonalakon városokat és falvakat támadott, köztük polgári infrastruktúrát Zaporizzsja városában – közölték ukrán tisztviselők.
Ukrajna déli parancsnoksága hétfőn arról számolt be, hogy az ukrán erők csapásokat mértek egy Herszon melletti orosz radarállomásra és egy pontonátkelőre a Herszontól keletre fekvő Nova Kahovka közelében, ahol az ukrán ellentámadás a Dnyipro és az Inhulec folyókon átívelő hidak kiiktatására összpontosít.
A harctéri jelentéseket a Reuters független forrásokból nem tudta megerősíteni.
Az ukrán atomerőműveket működtető Enerhoatom vállalat hétfőn arról tájékoztatott, hogy az orosz csapatok a Mikolajiv településtől délre fekvő Pivdennoukrainszkban a helyi atomerőművet lőtték. A reaktorok nem sérültek meg, rendben üzemelnek.
A robbanás a reaktoroktól 300 méterre történt, a detonáció megrongálta az erőmű épületeit. A támadásban megsérült a közeli vízi erőmű és az elektromos vezetékek.
Oroszország négy vadászgépet veszíthetett el Ukrajnában az elmúlt 10 nap alatt, ezzel a háború kezdete óta az elvesztett orosz vadászok száma 55-re emelkedett – közölte a brit hadsereg hétfőn.
A brit védelmi minisztérium szerint a veszteségek növekedése ezen a téren részben annak tudhatók be, hogy az orosz légierő nagyobb kockázatot vállalt annak érdekében, hogy az ukrán ellentámadás alatt álló szárazföldi seregeknek szoros légi támogatást nyújtsanak – közölte a védelmi minisztérium a közösségi oldalán.
„Az orosz pilóták helyzetfelismerése gyakran gyenge” – olvasható a bejegyzésben. „Reális a lehetősége annak, hogy néhány repülőgép ellenséges terület fölé és sűrűbb légvédelmi zónákba tévedt, mivel a frontvonalak gyorsan mozogtak”
Legalább 13 civil vesztette életét a Donyeck városát ért ukrán tüzérségi csapásban
– közölték a helyi hatóságok az RT News-szal.
Alekszej Kulemzin donyecki városvezetés vezetője hétfőn a Telegramban azt írta: „az előzetes információk szerint 13 civil halt meg az orosz katonák területére mért büntetőcsapás következtében”.
A tisztviselő hozzátette, hogy a támadásban megsebesültek pontos száma még nem ismert. A helyi média szemtanúkra hivatkozva azt közölte, hogy egy tüzérségi lövedék egy buszmegállót talált el.
Az orosz Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva később a nap folyamán Kulemzin azt mondta:
„két gyermek van a halottak között”,
majd hozzátette, hogy nem ez az első eset, hogy kiskorúak halnak meg ukrán csapások következtében.
A Donyecki Népköztársaság területi védelme viszont a saját Telegram-csatornáján tett közzé egy üzenetet, amelyben azt állította, hogy az ukrán hadsereg nyugatról szállított 155 milliméteres ágyúkkal lőtte Donyeck lakónegyedeit.
A hatóságok a helyi lakosoknak azt tanácsolták, hogy maradjanak otthon, illetve „szükség esetén költözzenek a kijelölt óvóhelyekre”.
A donyecki területi védelem szerint vasárnapról hétfőre virradóra további hat ember vesztette életét a lövésekben.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megfogadta, hogy Ukrajna nem enged a területének visszaszerzéséért folytatott harcból. Elmondása szerint csapatai átkeltek egy fontos folyón, megnyitva az utat az orosz megszálló erők elleni támadás előtt a keleti Donbász régióban – derült ki a Reuters beszámolójából.
Az ukrán erők lendületváltozását tükrözve Joe Biden amerikai elnök az eddigi legerősebb előrejelzését adta, miszerint Ukrajna megnyeri a háborút.
„Legyőzik Oroszországot”
– mondta Biden a CBS „60 Minutes” című műsorának adott interjújában.
A győzelem csak akkor jön el, ha az orosz erőket teljesen kiszorítják ukrán területről, és az Egyesült Államok támogatni fogja Ukrajnát „addig, amíg csak szükséges” – tette hozzá Biden.
„Oroszországról kiderül, hogy nem olyan kompetens és képes, mint ahogy azt sokan gondolták”.
Mint kiderült, az Oszkil folyó átlépése egy újabb fontos célpont Ukrajna ellentámadásában.
Az ENSZ Közgyűlésének idei általános vitája nem olyan lesz, mint a korábbiak, mert Oroszország megsérti azokat az értékeket, amelyeken a világszervezet alapszik – jelentette ki New Yorkba indulva Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Annak ellenére, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, semmibe veszi a nemzetközi jogot és a globális rend egészét – hangoztatta a miniszter.
A német tárcavezető nyomatékosította, hogy az ENSZ-nek létfontosságú szerepe van a globális válságkezelésben.
„Szükségünk van az ENSZ-re, hogy a globális problémákra közös megoldást találjunk. Egyetlen országnak sem szabad félelemben élnie, hogy erősebb szomszédja megtámadja”
– magyarázta Baerbock, aki szerint az ENSZ-ben a felek tisztelettel és megértéssel meghallgatják egymást, és egyetértenek olyan alapértékekben, mint az erőszak elutasítása és a nemzetek egyenlősége.
Ukrajnával kapcsolatban megjegyezte, hogy
Németország határozottan Kijev mellett áll, „mindent megad, amire szüksége van”, hogy a békét meg lehessen teremteni.
Németország úgy látja, a New York-i ülés középpontjában az lesz, hogy mit kezdjünk velük és hogyan számoltassuk el a felelősöket az Ukrajnában Oroszország nevében elkövetett borzalmas bűnök esetében, s emellett a nukleáris katasztrófa veszélyét is el kell hárítani, mert az atomerőművek fenyegetése milliók számára jelentene újabb csapást.
Az ENSZ-közgyűlés általános vitájára mintegy 140 állam- és kormányfőt várnak a héten.
Hazugok és a „bucsai forgatókönyv” szerint készültek azok a vádak, amelyek szerint az orosz erők háborús bűncselekményt követtek el Izjumban – jelentette ki újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn.
„Ez ugyanaz a forgatókönyv, mint a bucsai. Ugyanannak a forgatókönyvnek az alapján alakul minden. Ez hazugság, természetesen meg fogjuk védeni az igazságot ezzel a történettel kapcsolatban” – mondta a Kreml szóvivője.
Peszkov arra reagált, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök angol nyelvű videoüzenetben állította, hogy tömegsírt fedeztek fel a Harkiv megyei, az ukrán hadsereg által az orosz megszállás alól felszabadított Izjumban. Ígéretet tett rá, hogy a külföldi médiának is megmutatják a helyszínt.
Tavasszal hasonlóképpen, a Kijev megyei Bucsában elkövetett háborús bűncselekménnyel vádolták meg az orosz hadsereget. Az orosz védelmi minisztérium április 3-án elutasította Kijev vádját, amely szerint orosz katonák civileket öltek meg Bucsában. A tárca szerint az orosz fegyveres erők már március 30-án teljesen elhagyták települést, a bűncselekmények “bizonyítékai” pedig csak a negyedik napon kerültek elő, amikor az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tisztjei megérkeztek a városba.
Az orosz állami tévécsatornákon bemutatott felvételek és magyarázat szerint az Izjumnál a visszafoglalást követően feltárt sírokba áprilisban olyan – harcokban elesett – ukrán katonákat temetett el az orosz hadsereg, akik holttestének átvételét az ukrán kormány megtagadta. A jelentések szerint a halottaktól azonosítás céljából DNS-mintát vettek, az elhantolást videóra rögzítették.
A donyecki hatóságok szerint hétfőn 13 civil, köztük két gyerek vesztette életét a város Bakui komisszárok terén található autóbusz-megállóban 155 milliméteres, NATO-szabványú ágyúkkal végrehajtott ukrán tüzérségi támadás következtében. További nyolc ember megsebesült.
Gyenyisz Pusilin, a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetője a támadást szándékosnak minősítette. Azt is mondta, hogy Limannál „nehéz” harci helyzet alakult ki, amelyet azonban „kézben tartanak” a fegyveres erők, máshol pedig a „népi milícia” egységei lassú előrenyomulást hajtanak végre.
Alekszandr Szaulenko, a Zaporizzsja megyei, orosz ellenőrzés alá került Bredjanszk polgármestere „hazugságnak” nevezte az ukrán médiatérben megjelent információt, miszerint a városvezetés evakuációra készül.
Hétfőn a helyi hatóságok közleménye szerint moszkvai gyógykezelés után visszatért munkakörének ellátásához Herszon megye Moszkva-barát katonai-polgári közigazgatásának vezetője, Vlagyimir Szaldo. A Kommerszant című lap szerint nem kizárt, hogy a tisztségviselőt augusztus elején megpróbálták megmérgezni.
A Herszon megyei kahovkai vízi erőműre a helyi hatóságok szerint ukrán részről mintegy húsz rakétát lőttek ki, ezek többségét a légvédelem elfogta.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az elmúlt nap folyamán az orosz légierő nagy pontosságú fegyverekkel a donyecki régióban az ukrán 53., 58. és 93. gépesített dandár állásaira mért csapást Toreck (Dzerzsinszk), Zajceve és Mikolajivka térségében, valamint a 80. ejtőernyős rohamdandáréra a Donyecki Népköztársaságban lévő Sziverszknél, több mint 200 ukrán katona halálát okozva és megsemmisítve 11 páncélozott járművet. A Herszon megyei Bilohiránál az ukrán 46. légi mozgékonysági dandár mintegy 15 katonát és 3 páncélost veszített, a Dnyipropetrovszk megyei Persotravnevénél pedig az 59. gépesített lövészdandárnak masszív tűzcsapás következtében több mint 30 katonája elesett és félszáznál több megsebesült a tájékoztatás szerint.
Konasenkov azt mondta, hogy Zaporizzsja megyében az ukrán 128. hegyi rohamandárra Dolinka mellett, a 102. területvédelmi dandárra Ribne mellett, valamint a Karpatszka Szics „nacionalista” zászlóaljra Zaporizzsja városban mért masszív tűzcsapások következtében több mint 70 katona esett el és négy páncélozott jármű vált üzemképtelenné.
Az orosz harcászati légierő gépei, valamint, rakéta- és tüzérségi csapatok hét ukrán vezetésipontot, 52 tüzérségi egységet, valamint 134 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak. Zaporizzsjában precíziós légicsapás megsemmisítette az Iszkra üzem műhelyeit, ahol amerikai HIMARS rakéta-sorozatvetőket szervizeltek. Az orosz légvédelem lelőtte az ukrán légierő egy Szu-25-ös repülőgépét, 14 drónt, két amerikai gyártmányú HARM radarelhárító rakétát, két Tocska-U ballisztikus rakétát, valamint 24 HIMARS- és Vilha-lövedéket.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 294 repülőgépet, 155 helikoptert, 1995 pilóta drónt, 375 légvédelmi rakétarendszert, 5028 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 839 rakétasorozatvetőt, 3401 tüzérségi ágyút és aknavetőt, valamint 5692 katonai járművet veszítettek.
A luhanszki legfelsőbb bíróság hétfőn hazaárulás címén 13 évi szabadságvesztésre ítélte Dmitrij Sabanovot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Donyec-medencei missziója sztahanovi előretolt járőrbázisának biztonsági asszisztensét. A szakadár Luhanszki Népköztársaság állambiztonsági minisztériuma korábban közölte: dokumentumokat talált, amelyek bizonyítják, hogy az EBESZ különleges megfigyelő missziójának képviselője összejátszott az ukrán védelmi minisztériummal.
Oroszország kormánypártja, az Egységes Oroszország hétfőn kezdeményezte az illetékes szaktárcánál, hogy ukrajnai “különleges hadműveletben” részt vevő diákoknak kaphassanak tanulmányi szabadságot.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5438-an léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4787-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
A beléptetettek közül a rendőrség 223 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
Vonattal 39-en – köztük 15 gyermek – érkeztek az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre – tudatta az ORFK.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a Police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – olvasható a közleményben.







