tóth gabi
Ezt Jakab élettársa, "Mamuszos" Molnár Enikő állítja, nagy nyilvánosság előtt.
A pártot szétrobbantó egykori kabinetfőnök azt is kiposztolta, hogy Gyöngyösi Márton pártelnök útját azért adta ki a felesége mert titokban egy másik jobbikos jegyesével, a saját asszisztensével költözött össze, méghozzá egy a párt által fizetett Falk Miksa utcai szolgálati lakásban. Mintha a "történelem" ismételné önmagát a Jobbik esetében, hiszen nagyon hasonló történt a korábbi pártelnökkel is.
Jakab Péter élettársa azért látta jónak, hogy kiteregesse a párt újabb szennyesét mert egyes jobbikosok őt bíráló, támadó megjegyzéseket tettek közzé a közösségi médiában. Facebook bejegyzésében nem titkolja, hogy egyfajta visszavágásnak tekinti ezt a bejegyzést, hogy megmutassa mennyien élnek hazug, képmutató módon a Jobbikban, beleértve tehát a párt új elnökét Gyöngyösi Mártont is.
A papíron mai napig házas, immár felvállaltan Jakab Péterrel együtt élő Molnár Enikő Facebook bejegyzésében a 10 parancsolatból is idéz, miszerint "Felebarátod feleségét ne kívánjad!". Ugyanakkor különös bájt ad a történetnek az a tény, hogy Jakab Péternek felesége felszólítására éppen Molnár Enikő miatt kellett még karácsony előtt elköltöznie otthonról.
A Jobbik jelenlegi és a pártból eltávolított politikusai között kirobbant legújabb háború egyre inkább önkontrolljukat elvesztett celebek fékevesztett sárdobálására emlékeztet. Az egymást követő posztok, Facebook bejegyzések bizonyítják, hogy már csak egymás lejáratását tartják fontosnak. Molnár Enikő posztjában álszentséggel, dezinformálással, a választók becsapásával, politikai álarc viselésével vádolja politikustársait, sőt meg is fenyegeti őket újabb kellemetlen információk közzétételével.
"A Jobbik politikusai, vezető tisztségviselői úgy érzik, az én magánéletem rájuk tartozik, és az azzal kapcsolatos minden megnyilvánulásukat tűrni fogom. Tévednek!" - írja, hogy aztán egyik volt politikustársát még tiltott finanszírozással is megvádolja.
"Nekem, pont Ti ne akarjatok tanácsokat adni, és morális kérdésekről papolni., mert ahogy már mondtam, mindez álszent és gusztustalan! Vissza is hull rátok!" - folytatja hangzatosan majd következik a fenyegetés:
"Végezetül pedig egy Sub bass monster számmal búcsúznék: Tovább is van mondjam még?"