Létrehozva: 2022.09.19.

Fidesz: Gyurcsány akar visszatérni

A választási kampány csak színjáték volt.

A Fidesz értékelése szerint az egész baloldali választási kampány egy színjáték volt.

Gyurcsány Ferenc akar visszatérni a hatalomba – kommentálta a Fidesz azt, hogy Dobrev Klára (DK) hétfőn bemutatta árnyékkormánya tagjait.

„Mi rég megmondtuk, és most már nem is leplezik: Gyurcsány Ferenc a vezér a baloldalon, és Gyurcsány akar visszatérni a hatalomba, méghozzá a saját embereivel” – írta a nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Fidesz értékelése szerint az egész baloldali választási kampány egy színjáték volt, akkor is végig Gyurcsány irányított, és Gyurcsány akart visszatérni a hatalomba.

A közleményben hangsúlyozták: Gyurcsányék már megmutatták, hogy kormányoznak, tönkretették az országot, a magyar gazdaságot, a csőd szélére és tömeges munkanélküliségbe juttatták Magyarországot, elszegényítették, sorozatos megszorításokkal, adó- és rezsiemelésekkel sújtották a magyar családokat.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk: bukott politikusokkal, az MSZP–SZDSZ-kormányok egykori tagjaival van tele a Gyurcsány-párt árnyékkormánya, amit Dobrev Klára vezet.

A Fidesz most az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált az árnyékkormányra, amely olyan neveket vonultat fel, mint Molnár Csaba, Oláh Lajos, Gy. Németh Erzsébet, Vadai Ágnes vagy éppen Arató Gergely.

A Gyurcsány trükkök egyike alapján létrehozott, Dobrev Klára által vezetett árnyékkormány szerint kötelessége Orbán Viktor megbuktatása. A terv 24 órán belül orra bukott. Gyurcsány őszödi beszédének évfordulóján a megalakított színtársulat első feladata elterelni a figyelmet az ördögi beszédről – közölte a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.

Dobrevék mára várták befektetett munkájuk eredményét azt, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti egyeztetés zátonyra fusson. Ez úgy sem sikerült, hogy az ellenzéki EP képviselőink elárulták a magyar embereket, és a jogilag is nekünk járó uniós pénzek teljeskörű visszatartására szavaztak az időzített, párttársaik által szervezett, jogállamiságunk megkérdőjelezését vitató eljárásban. Kormányunk józan kompromisszumok mentén utat mutatott miként lehet szakmailag megvitatott különböző jogi álláspontok között megoldást találni. A már látható konszenzus a szövetség rendszerének gyengítése helyett az EU-t erősíti – olvasható a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleményében.

 Felelet érkezett arra is, hogy az Európai Bizottság nem segítheti bármely demokratikusan megválasztott, legitim szövetséges állam kormányának megpuccsolását. Így aztán az alapító ősatyák nem forgolódnak sírjukban, hiszen akaratuk teljesül, minden időben konszenzussal létrehozható az egységes fellépés, a romboló vétók elkerülhetők.
Civil társadalmunk ilyen helyzetekben üdvözli a békés megoldásokat – nyomatékosították.

Ugyanakkor vallják, hogy „a farkasétvággyal hatalomra éhes, szemlőhegyi elorozott villában tobzódó Apró-Dobrev-Gyurcsány família”, szerény számú követőikkel sem kerülhet kormányra. Az április 3-ai országgyűlési választások egyértelmű üzenete, hogy a Gyurcsány Ferenc-féle politika elvérzett, felelős kártevői a választók emlékezetében halhatatlanná váltak. 

Láthatóvá tették ismét, hogy múltjukból, az elmúlt 12 évből sem tanultak – zárul a közlemény.

Bukott politikusokkal, az MSZP–SZDSZ kormányok egykori tagjaival van tele a Gyurcsány-párt árnyékkormánya, amit Dobrev Klára vezet. Ambiciózus céljuk, hogy kiutat mutatnak a válságból, noha eddig csak abban jeleskedtek, hogyan sodorják bele az országot.

„A megélhetési válság legfőbb okozója maga Orbán Viktor. Amíg Orbán Viktor marad, addig a válság is maradni fog. Ezért kell árnyékkormányt alakítani” - jelentette ki a minap Dobrev Klára. Végülis, ha van egy dolog, amihez a Gyurcsány-párt ért, az a válság. No, nem a kezelése, hanem az okozása, a félrekezelése, és az amputálás, mint végső megoldás.

Pikáns, hogy azok akarnak alternatívát kínálni a polgári kormánnyal szemben, akiknek egy gazdasági krízisre nem az ársapkák, a családok támogatására nem a CSOK, a babaváró és az adókedvezmény, az egészségügy válságára nem a béremelés, hanem az adók és járulékok emelése, az ingatlanadó, a kórházbezárások és a létszámleépítés, valamint a vizitdíj volt a nagy ötlete.

Az MSZP–SZDSZ kormányzása alatt ráadásul nem egy külső tényező, egy előre nem látható világjárvány és háború taszította recesszióba Magyarországot, hanem az, hogy alkalmatlanok voltak a vezetésre. És most ők akarják fújni a passzátszelet, az élen Gyurcsány Ferenc árnyékával, Dobrev Klárával. A „megújulást”, a „szakértelmet” pedig olyanok képviselik, mint

Molnár Csaba, aki 2009-2010-ben kancelláriaminiszter volt;

Oláh Lajos, aki 2008-2009-ben a környezetvédelmi, majd 2009-2010-ben az energetikai minisztérium államtitkára volt;

Gy. Németh Erzsébet, aki 2008-2010 között az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke volt;

Vadai Ágnes, aki 2007-2010 között honvédelmi államtitkár volt;

Arató Gergely, aki 2004-2010 között az oktatási tárca államtitkára volt;

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester, akiről idén tavasszal a Telex (!) írta meg, hogy „egy friss hangfelvétel szerint lakásokért cserébe intéz dolgokat társasházi beruházóknak”;   

Ha bárki kételkedett abban, hogy a baloldal visszahozná a Gyurcsány-korszakot, csak nézzen rá erre a névsorra. Tényleg ők vezetnék ki Magyarországot a válságból? Képesek lennének rá? Aligha!

Árnyékkormányzás – szájalás, bohóckodás, távol a hatalomtól. Pontosan ez az, ami nekik való, és semmi több.

Baljós árnyak - régi bűnnek hosszú az árnyéka: készülődik a gyurcsányi árnyékvilág

Bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ, amelyben a DK által létrehozott árnyékkormány szándékait elemzik.

Az Alapjogokért Központ a bejegyzésében azt írja, hogy Gyurcsány Ferenc az árnyékkormány-alakítás ceremóniájával - mely egyébként közjogilag értelmezhetetlen aktus - ismét maga elé tolta feleségét, aki megnevezte a múlt embereit: többek között

  • Dr. Oláh Lajost,
  • Varju Lászlót,
  • Vadai Ágnest,
  • Gy. Németh Erzsébetet,
  • Bodnár Zoltánt és
  • Komáromi Zoltánt.

A bejegyzésben azt is írják, hogy mindenki arra gondolhatna, Gyurcsányné személyében egy új baloldali vezér lép a színpadra, de jobb, ha mindenkinek világos: ez csak egy csel, ez csak egy bűvésztrükk - pont úgy, ahogyan Gyurcsány Ferenc azt az őszödi beszédben a szocialista képviselők arcába vágta:

trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük.

 

 

GYURCSÁNY FELESÉGÉNEK ÁRNYÉKKORMÁNYA IS CSAK EGY GYURCSÁNYI TRÜKK, AMELLYEL GYURCSÁNY FERENC ÉS SZERVEZETT POSZTKOMMUNISTA FELVILÁGA A TÚLÉLÉS ÉRDEKÉBEN VISSZA AKAR KAPASZKODNI A HATALOMBA

- most éppen az őt gazdaggá tevő Apró-klán oszlopos tagjának, a feleségének a hátán.

Azt is írják, hogy Gyurcsány nem változott, azt a példátlanul arcátlan és gátlástalan időzítés is egyértelművé teszi:

GYURCSÁNYÉK ÉPP AKKORRA KÉSZÜLTEK EL, AMIKOR AZ ŐSZÖDI BESZÉD KISZIVÁRGÁSÁNAK 16. ÉVFORDULÓJÁRA ÉS ARRA EMLÉKEZIK AZ ORSZÁG, HOGY 16 ÉVVEL EZELŐTT EMBERVERŐ GYURCSÁNYI TERRORT ÉLT ÁT A PESTI UTCA NÉPE.

Gyurcsány csak maga előtt tolja feleségét, Dobrev Klárát, az abból is egyértelmű, hogy nyáron ő terjesztette a Facebookon: készülnek.

Minden magyar a zsigereiben tudja, ha Gyurcsányék készülődnek, annak az a vége, hogy az ország kikészül

- olvasható a bejegyzésben.

Pontosan tudja ugyanis mindenki, hogy az újabb gyurcsányi hatalomgyakorlásból mi következne idehaza:

  • brutális megszorítások,
  • fékevesztett adóemelések,
  • az eredményes családpolitika lerombolása,
  • a nyugdíjak csökkentése,
  • nyílt politikai hazugságok,
  • hatalmi visszaélések,
  • hajbókolás Brüsszel föderalista, központosító akarata előtt,
  • a titkosszolgálatok felhasználása a belpolitika manipulálására
  • és a demokratikus jogaink lábbal tiprása.

A MAGYAROK ISMERIK EZT A VILÁGOT, ÉS NEM KÉRNEK BELŐLE.

Ez az a sötét múlt, amire április 3-án negyedszer is nemet mondtak a magyar választók; 2022-ben soha akkora arányban, mint a megelőző választások alkalmával. A gyurcsányi felvilág azonban nem nyugszik, mert nem nyugodhat: a hatalmát vesztett baloldal újra neki akar veselkedni, hogy visszaszerezze az ország vezetését, és ismét lerombolja a jól ismert magyar világunkat - írják.

A bejegyzésben az is olvasható, hogy a múlt emberei csak a múlt politikáját hozhatják vissza. Dobrev Klára árnyékkormányának emberei a múlt emberei, a múlt politikáját és a múlt reflexeit hordozzák - csak úgy cselekedhetnének a jövőben is, ahogyan a múltban.

ITT VANNAK, KÉSZÜLŐDNEK. NE LEGYENEK KÉTSÉGEINK: AZ ÁRNYÉKVILÁGBÓL NEMCSAK A MÚLT FIGURÁI, HANEM A GYURCSÁNYI ALVILÁG EMBEREI IS ITT DÖRÖMBÖLNEK AZ AJTÓNKON.

Feri készülődik. Tartsuk szárazon a puskaport! - zárják a bejegyzést.

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.

POLITIK

Már 2019-ben megindultak Karácsonyhoz a guruló dollárok

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért