Létrehozva: 2022.08.08.

Újabb gabonaszállítmányok indultak el ukrán kikötőkből

Négy, egyebek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét.

Négy, egyebek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszksárnap Twitteren Olekszandr Kubrakov infastruktúráért felelős ukrán miniszter.ra

KK

 

A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak.

Pénteken három, gabonát és kukoricát szállító hajó indult el a két kikötőből.

Vasárnap – az orosz hadművelet kezdete óta első ízben – teherhajó érkezett Csornomorszkba, hogy a nemzetközi piacokra szánt ukrán gabonát vegyen fel – közölte a kijevi infrastrukturális minisztérium. „A FULMAR S teherhajó megérkezett a csornomorszki kikötőbe és kész a berakodásra” – ismertette a tárca Facebook-oldalán.

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében “biztonságos folyosókat” hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren. Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támad ezekre a hajókra.

A megállapodás megszületése után először augusztus elsején – több hónapos blokád óta elsőként – hajózott ki egy több mint 26 ezer tonna kukoricát szállító hajó Odesszából.

A Razoninak a tervek szerint vasárnap kellett volna elérnie a libanoni Tripoliba, ám Ukrajna libanoni nagykövetsége azt közölte, a hajó várhatóan nem jut el Tripoliba a nap folyamán. A tripoli hatóságok a hírt megerősítették, részleteket azonban nem közöltek.

Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában, valamint az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében.

Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán kikötői tárolókban álló több millió tonna gabona időben történő elszállítása aligha lehetséges az őszi aratás és a gabona beraktározása előtt.

Ferenc pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap. Az egyik hajó Olaszországba tart.

Ferenc pápa megelégedését fejezte ki a hajók útra kelése miatt.

Ez a lépés bizonyítja, hogy lehetséges a párbeszéd, és konkrét eredményeket lehet elérni, ami mindenki számára előnyös” – hangsúlyozta a katolikus egyházfő a vasárnap déli Úrangyala-imádság után mondott beszédében.

A pápa kijelentette, hogy a hajók elindulása a “remény jelének” számít. Hozzátette, szívből reméli, hogy ezt az utat követve igazságos és tartós béke érhető el”.

Az első hajó hétfőn indult, pénteken három, többek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét. A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak. Vasárnap újabb négy hajó hagyta el az ukrajnai kikötőket.

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében biztonságos folyosókat hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren.

Az Agi olasz hírügynökség jelentése szerint a Mustafa Necati nevű hajó érkezik Olaszországba: a pugliai Monopoli kikötőjében köt ki hatezer tonna napraforgóolajjal.

A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint az ukrajnai háború kirobbanása óta a napraforgóolaj ára emelkedett a legnagyobb mértékben, a korábbihoz képest 66 százalékkal. Tavaly Olaszország éves napraforgóolaj-importjának 46 százaléka (260 millió kilogramm) Ukrajnából érkezett.

Az orosz Interfax hírügynökség szerint az ukrán erők vasárnapra virradóra rakétát lőttek ki a nukleáris létesítmény területére. Az ukrajnai atomerőműveket működtető Enerhoatom állami vállalat ugyanakkor az orosz erőket vádolta, hogy az ellenőrzésük alá került atomerőműre saját maguk lőttek.

A támadás során egy kiégett fűtőcsövek tárolására szolgáló raktárt ért találat, valamint radioaktivitás mérésére szolgáló szenzorok sérültek meg. Az Enerhoatom szerint a támadás előtt a megszálló orosz csapatok több száz tagja húzódott bunkerekbe.

A felek legutóbb pénteken vetették egymás szemére a zaporizzsjai atomerőmű lövetését.

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergiai-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szombaton újfent aggodalmát fejezte ki egy nukleáris katasztrófa valós veszélye miatt, amely nemcsak Ukrajnában, de annak határain túl is közegészségügyi és környezetvédelmi fenyegetést jelentene.

Szombat esti közlése az ukrán vezérkar szerint egyre nagyobb nyomás alatt áll Donyeck keleti részén, eddig azonban visszaverték az orosz csapatok minden előretörését Szlovjanszk, Bahmut és Avdijivka városok irányába.

Az orosz alakulatok és szövetségeseik a donyecki térség 60 százalékát vonták ellenőrzésük alá. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ennek tükrében újabb nyugati fegyvereket kért.

Hírügynökségek ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a harcoló felek jelentéseit nem tudják független forrásból ellenőrizni.

Az ukrán-magyar határszakaszon 7275 ember lépett be vasárnap Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7471-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 367 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták.

Vonattal 166-an – köztük 74 gyermek – érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre – tudatta az ORFK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – áll a közleményben.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett