RETRO RÁDIÓ

Megkezdődött a határvadászok képzése, többszörös a túljelentkezés

Megkezdődött a határvadászok képzése, többszörös a túljelentkezés
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 16. 18:12

Már tizenkétezren érdeklődtek a képzés iránt.

Megkezdődött kedden a szerződéses határvadászok képzése Nyírbátorban, a négyhetes, száznyolcvan tanórás képzés alatt számos ismeretet sajátítanak el a jelentkezők. Az ünnepélyes képzés indítón Tarcsa Csaba vezérőrnagy kiemelte, a kormány négyezer határvadász felvételéről, illetve arról is döntött, hogy a Készenléti Rendőrség keretein belül alakítják ki a határvadászezredeket. A vezérőrnagy arról is beszámolt, hogy már tizenkétezren érdeklődtek a képzés iránt.  

Az ünnepélyes képzésindítón Tarcsa Csaba vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka arról beszélt, hogy a magyar rendőrség 2015 óta keményen küzd Magyarország közbiztonságáért, ezzel együtt eleget tesz a schengeni követelményeknek, védi Európa határait és a magyar államhatárt.

Tarcsa Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre több az illegális határsértés, ebben az évben már tizenkétezer határsértőt tartóztattak fel és embercsempészet miatt ezeregyszáz büntetőeljárást kezdeményeztek, annyit, mint tavaly egész évben. A vezérőrnagy arról is beszámolt, hogy az idén már kétszázötvennégy esetben szenvedtek balesetet a közúti ellenőrzés elől menekülő embercsempészek. Elmondta továbbá, hogy

a határt védő rendőröket és katonákat idén már kétszázhatvan esetben támadták meg a migránsok és negyven egyenruhás meg is sérült. Ezek az adatok egyértelműen mutatják az illegális migráció erőszakos jellegét és növekvő tendenciáját.

Tarcsa Csaba emlékeztetett rá: a kormány négyezer határvadász felvételéről döntött, és arról is, hogy a Készenléti Rendőrség keretein belül alakítják ki a határvadászezredeket. A vezérőrnagy elmondta: már tizenkétezren érdeklődtek a határvadászképzés iránt, ebből ezer érvényes pályázatot nyújtottak be.

A jelöltek pszichikai, fizikai és egészségügyi felméréseken mentek keresztül, a nyírbátoriakkal együtt összesen több mint kétszáz frissen felszerelt határvadász kezdi meg tanulmányait az országban

– részletezte Tarcsa Csaba.

Nagy István ezredes, a Készenléti Rendőrség megalakuló határvadászezredének főkapitányi biztosa a képzésindítón arról beszélt, hogy a toborzást és kiválasztást követően öt helyszínen kezdték, illetve kezdik meg a képzést.

Múlt héten Szegeden kezdődött a határvadászok képzése, most pedig Nyírbátorban, Debrecenben, Orosházán és Kiskunhalason indulnak a képzések. A négyhetes, száznyolcvan tanórás képzés négy modulból áll, a tanulók rendészeti, jogi, lövészeti és intézkedéstaktikai, valamint határőrizeti és határforgalom-ellenőrzési ismereteket sajátítanak el

– részletezte az ezredes, aki arról is beszélt, hogy a határvadászok feladata a magyar államhatár sérthetetlenségének biztosítása és a jogellenes átlépések megakadályozása. Nagy István úgy vélekedett, Magyarország határának védelmére vállalkozni nemes és felemelő feladat.

Farkas József dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője arról beszélt, hogy a megyében még nincs olyan mértékű illegális migráció, mint a déli határszakaszon, de tenni kell azért, hogy ez így is maradjon. Hangsúlyozta: a határvadászok jó helyre jönnek a megye sajátos elhelyezkedése miatt. Farkas József beszámolója szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének 245 kilométeres a határszakasza, ebből 138 kilométer ukrán, 103 kilométer román és öt kilométernyi a szlovák. A dandártábornok kiemelte:

ha elvégzik képzésüket a határvadászok és szolgálatba állnak, hatékony segítséget tudnak nyújtani a megye és Magyarország megvédésében. A végzettek Záhonyban, Beregsurányban és Csengersimán kezdhetik majd meg munkájukat.

A szerződéses határvadászok oktatásuk első napjától bruttó háromszázezer forint havi alapilletményt kapnak, a képzés teljes idejére a Készenléti Rendőrség ingyenes ebédet biztosít, valamint a nem helyben lakók számára szállást nyújt. A toborzás és a jelentkezők alkalmassági szűrése folytatódik.

A magyar kormány következetes abban, hogy megvédje az országot és határait, határvadász alakulatokkal erősíti a határok védelmét – mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nyitrai Zsolt kiemelte: a déli határainkon folyamatosan nő a migrációs nyomás, a járvány és a háború mellett a legnagyobb kockázatot az illegális migráció jelenti.

A kormány erősíti a határok védelmét, határvadász alakulatok felállításáról döntöttek, megkezdték a toborzást és hamarosan indul a kiképzés – mondta.

A politikus közölte: az országba illegálisan belépni kívánó migránsok száma aggasztó és folyamatosan nő: míg 2016-ban 19 ezren, addig 2021-ben 119 ezren, idén pedig már több mint 131 ezren próbáltak illegálisan belépni Magyarországra. Átlagosan naponta 500-600 illegális migránst akadályoznak meg az átjutásban – tette hozzá.

Az illegális migránsok egyre szervezettebbek és erőszakosabbak, nagyon sokszor fegyverrel közelítenek a határhoz. Az embercsempészek az illegális migránsok segítői, de nagyon sokszor kihasználói is. Embercsempészet miatt 2016-ban 253 embert fogtak el, 2021-ben ez a szám elérte 1277-et – közölte Nyitrai Zsolt.

A politikus úgy fogalmazott: az Európát sújtó migráció tehát nem enyhül, hanem egyre csak erősödik. Brüsszel és az európai baloldal bevándorláspárti politikája szupermágnesként vonzza az illegális migránsok hullámait. A háború, a gazdasági válság és az élelmiszerhiány még több embert késztet majd a jövőben, hogy elinduljon Európa felé – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldaltól a határvédelem területén sem számíthatnak semmi jóra a magyarok: ők nem határvadászokat, hanem kerítésbontókat küldenének a határra. Ezt korábban több nyilatkozatukkal is megerősítették – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt közölte, amint megtörténik a határvadászok kiképzése, a jelenleg a határon szolgáló katonák és rendőrök visszatérhetnek majd az alakulataikhoz.

A határvadászok toborzása három pillére épül: lesznek személyes találkozások rendőrök, polgárőrök részvételével, direkt felhívást juttatnak majd el a potenciális jelentkezőkhöz, valamint elindítanak egy toborzókampányt a médiában.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte: a határvadászokra nagy szükség van, mert egyre több illegális migráns egyre erőszakosabban próbál meg Magyarországra belépni. Szerdáig 7776-an érdeklődtek a határvadász-kiképzés iránt, a legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből kértek információt – ismertette.

A politikus közölte azt is, hogy az érdeklődők 45 százaléka telefonon, 40 százaléka személyesen, 12 százaléka e-mailen kért információt, a többiek pedig a Facebookon tájékozódtak.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy ma már a börtönökben minden tizedik rab embercsempész, 88 százalékuk külföldi állampolgár. Idén már 989 embercsempészt fogtak el – közölte.

Az államtitkár elmondta, a határvadász kiképzés körülbelül négy hétig tart, 160 órás képzésen kell részt venni. Ennek négy szakasza van: az első a rendészeti szakismeretekről, a második jogi ismeretekről, a harmadik lövészeti és taktikai ismeretek elsajátításáról, a negyedik pedig határforgalom ellenőrzési ismeretekről szól.

A jelentkezőknek fizikai alkalmassági vizsgálaton is át kell esni. A kiképzések öt helyszínen zajlanak majd: Nyírbátorban, Debrecenben, Szegeden, Orosházán és Kiskunhalason – közölte.

Rétvári Bence elmondta, az alapvető követelményeknek megfelelő jelentkezők már a kiképzés alatt bruttó 300 ezer forintos fizetést kapnak. A sikeres vizsgázók csaknem 400 ezer forintot kereshetnek, és pótlékokat is kaphatnak majd. A határvadászok körülbelül tíz százaléka még magasabb fizetést kaphat majd más – például felderítési – feladatokért – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy a déli határ megvédésére nagyon nagy szükség van, hiszen nemcsak a migránsok ostromolják folyamatosan (…), hanem a baloldal – mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten – folyamatosan a határkerítés lebontására törekszik. Folyamatosan látjuk a jogi nyomást is, amely Magyarország elítéléséről, kvóták bevezetéséről és az illegális migráció megállítása helyett, annak szervezéséről szól – tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta: bíznak benne, hogy az első határvadász egységek ősztől megkezdhetik szolgálatukat.

A sajtótájékoztatón a politikusok bemutatták a Belügyminisztérium és a Miniszterelnöki Kabinetiroda által készített toborzó plakátot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.