RETRO RÁDIÓ

Kövér László: Szent István legbecsesebb öröksége a keresztény magyar állam

KÖVÉR László; I. SZENT ISTVÁN
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 08. 08. 08:11
Frissítve2022. 08. 08. 08:32

Beszédet mondott az Országgyűlés elnöke.

Szent István legbecsesebb örökségének nevezte a keresztény magyar államot az Országgyűlés elnöke vasárnap a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon.

Kövér László a Szent Király Szövetség - a szentkirály elnevezést tartalmazó települések szervezetének - 25. találkozóján azt mondta: a keresztény magyar állam a mai napig meg tudta tartani az országot hazának.

„Ezeréves tapasztalat, hogy ha az államalapítónk intelme szerint kitartunk, akkor lélekben megmenekülve mindig meg tudjuk őrizni államalkotó képességünket, még akkor is, ha a legmostohább idők vagy a legádázabb ellenségek szakadnak a nyakunkba” - mondta.

Szent István király egyik intelme fiához, Imre herceghez és minden jövendőbeli magyar nemzedékhez szól. A „ha kitartotok, megmentitek lelketeket!” intelem ezer éve megtartja, élteti és oltalmazza a magyarokat a Kárpát-medencében - tette hozzá a házelnök.

Kövér László szerint a világjárványokkal, egy újabb világháború veszélyével és egy világgazdasági válság bajaival terhelt mindennapokban különösen fontos a „ne féljetek!” krisztusi üzenet, hiszen bárhol éljenek is az emberek a nagyvilágban, napjainkban alapos okuk van az aggodalomra.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Szent Király Szövetség - a szentkirály elnevezést tartalmazó települések szervezetének - 25. találkozóján

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Szent Király Szövetség - a szentkirály elnevezést tartalmazó települések szervezetének - 25. találkozóján

Fotó: MTI/Bús Csaba

Az Országgyűlés elnöke szerint „a mai léleksorvasztó időkben, amikor a nyugati világban az embereket el akarják idegeníteni istenüktől, hazájuktól, családjuktól, amikor az embert olyan meghasonulásba akarják kergetni, hogy a végén már azt sem tudja magáról, hogy fiú-e vagy lány, hogy ne tudjon többé különbséget tenni az igaz és a hamis, a jó és a rossz között, ilyen időkben különösen fontos Szent István király öröksége”.

Európa minden államára és minden államalkotó nemzetére „kemény politikai és gazdasági önvédelmi küzdelem vár” - mondta.

Kövér László szerint a tét, hogy „a kevesek magánérdekén alapuló, jellemzően Európán kívüli, globális magánhatalmak önkénye vagy a sokak közérdekét képviselő európai nemzetállamok demokratikus együttműködése fogja-e irányítani az európai emberek életét a 21. században”.

Hangsúlyozta: ebben a küzdelemben „a magyarok meg fogják őrizni a legfőbb szabadságukat, vagyis megőrzik a nemzetét szolgáló és oltalmazó, önrendelkező magyar államot”.

Emlékeztetett arra, hogy „háború tombol a szomszédban”, százhoz közelít a harcoknak áldozatul esett kárpátaljai magyar honfitársak száma. Úgy fogalmazott: Európa újra találkozik „az elfeledett hadikarácsonyok nyomorával, a kétségbeeséssel és az egzisztenciális kiszolgáltatottság szörnyű érzésével”.

Felforrósodott a Balkán, nincs béke sem Észak-Afrikában, sem a Közel-Keleten, és a Távol-Keletről is aggasztó hírek érkeznek. „Nem lehetnek kétségeink: nehéz idők következnek” - tette hozzá.

Az ezeréves úton végigtekintve látható, hogy Szent István örökségével felvértezve „meg tudtunk maradni a szálfaroppantó időben is” - mondta a házelnök, kiemelve, ilyen időkben különösen fontosak az országalapítónak „a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz” intelme.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szent Király Szövetség 25. találkozóján

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szent Király Szövetség 25. találkozóján

Fotó: MTI/Bús Csaba

Szabó Gellért (VJG), Szentkirály polgármestere elmondta: a jubileumi találkozó mottójául Berzsenyi Dániel „Nem sokaság, hanem Lélek.” gondolatát választották. A szentmisén és az istentiszteleten is arról a lélekről volt szó, amely egybekovácsolja és egyben tartja a magyarokat. Arról a lélekről, amely Szent István királyt is vezette - tette hozzá.

Felidézte: a település két templomát 1901 decemberében és 1902 júniusában szentelték fel. A község lakói a 120 éves épületek mellett nyáron egy másik évfordulóról is megemlékeznek: Szentkirály-puszta 1952. január 1-jén vált közigazgatásilag önállóvá, Lászlófalva néven. A község eredeti, ősi nevét, Szentkirályt harmincöt éve, 1987. augusztus 20-a óta viseli.

Az ünnepség vasárnapi programjai a katolikus templomban ünnepi szentmisével, majd a református templomban ünnepi istentisztelettel kezdődtek. A találkozó végén a Szent Király Szövetség tagtelepüléseinek képviselői emlékszalagot tűztek Szentkirály község zászlajára, majd koszorúkat helyeztek el a Szent István-szobornál.

A főként a szentkirály elnevezést tartalmazó települések 1996-ban Csíkszentkirályon találkoztak először. Rá egy évre, 1997. augusztus 15-én, Szent István fejedelemmé választásának 1000 évfordulója alkalmából Magyarországon írták alá azt a megállapodást, hogy megalakítják a Szent Király Szövetséget.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.