Létrehozva: 2022.08.11.
Módosítva: 2022.08.11.

Így avatkozik be Soros György az igazságszolgáltatásba

Ügyvédeket pénzel.

Szerző Ripost

A Wall Street Journalnak július végén küldött levelében, amelyben saját magát filantróp adakozóként nevezi meg, a baloldali milliárdos oligarcha azzal dicsekszik, hogy „reformpárti” ügyészekkel harcol a rasszista amerikai büntetőrendszer ellen. A részleteket a Magyar Hírlap gyűjtötte össze.

Szerinte az amerikai igazságszolgáltatás igazságtalan, amely tény negatív kihatással van a polgárok biztonságára is. Ezt a következtetést saját megfogalmazása szerint arra alapozza, hogy Amerikában a feketék ötször nagyobb eséllyel kerülnek börtönbe, mint fehérek. Arra persze a radikális baloldali filantróp már nem tér ki, hogy ez lehet annak az eredménye, hogy a fekete közösségben ötször akkora a bűnözési arány, mint a fehérek között, és hogy minden egyes esetben az elítéltek egy szabad és független bírósági eljárás révén kerültek rács mögé.

Levelében azzal vádolja az amerikai sajtót, hogy hazudik, amikor azt állítja, hogy összefüggés lenne a növekvő bűnözés és erőszak, valamint az általa pénzelt ügyészek tevékenysége között. Mint az ismeretes, Soroshoz köthető szervezetek milliókkal támogatták az olyan szélsőbaloldali ügyészjelöltek választási kampányát, akik nem hisznek a börtönökben és a büntetőeljárásokban, hanem inkább úgynevezett bűnmegelőzési szociális programokra költenék a rendfenntartásra félretett költségvetést.

Soros szerint a bűnözés leginkább a republikánus közigazgatás alatt álló településeken növekedett az elmúlt években, ami ugyancsak meglepő kijelentés, mivel tanulmányok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok 15 legnagyobb bűnözési rátával sújtott városából 11 áll demokrata párti fennhatóság alatt. Emellett Soros azon állításának, miszerint a feketék rasszizmus áldozatai, az is ellentmond, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium adatai szerint a feketék ellen elkövetett bűncselekmények elkövetőinek több mint 70 százaléka fekete, csak 10 százalékuk fehér.

Az NAACP fekete jogi szervezet vezetője, Kweisi Mfume is arra a kérdésre, hogy szerinte melyik a fekete közösséget fenyegető legnagyobb kihívás, a rasszizmus vagy a családapák hiánya, úgy válaszolt, hogy, kétségtelenül a gyermekeik nevelésében részt venni nem akaró apák. Thomas Sowell amerikai fekete publicista szerint is „a fekete család, amely túlélte a rabszolgaság és a diszkrimináció évszázadait, gyorsan bomlásnak indult a liberális jóléti államban, amely támogatta a hajadonterhességet, és a szociális támogatásokat vészmegoldásból életformává változtatta”.

A Manhattan Institute kutatója, Thomas Hogan is úgy fogalmazott: „Soros nem támogatja anyagilag a mérsékelt ügyészeket, akik a büntetőjogi rendszer finom mechanizmusainak gondos kiigazításával és reformjával foglalkoznak. Ő olyan tapasztalatlan politikusokat támogatott, akik mind a bűncselekmények, mind a szabálysértések nagyarányú dekriminalizálását vezették be. Ez nem reform. Ez a büntető igazságszolgáltatás spekulatív dekonstrukciója.”

Talán az egyik legtragikusabb következménye a Soros-féle ügyészek tevékenységének a Waukesha városban tavaly novemberében történt eset, amikor egy bűnöző rendőrök elől menekülve teljes gázzal belehajtott egy békés felvonulásba. Hatan életüket vesztették, több mint hatvanan súlyosan megsérültek. Az elkövetőt épp akkor engedték ki a Milwaukee megyei börtönből – mindössze 1000 dolláros óvadék ellenében –, annak ellenére, hogy korábban erőszakos bűncselekményeket követett el, és az óvadékot is megugrotta. John Chisholm radikális baloldali ügyész, aki szabadon engedte, utólag elismerte, hogy az óvadékot „helytelenül alacsonyan” állapították meg.

Philadelphiában a gyilkosságok száma több mint kétszeresére nőtt azóta, hogy a Soros által támogatott Larry Krasnert 2017-ben megválasztották ügyésznek, az illinois-i Cook megyében pedig 2021-ben több mint 1000 gyilkosságot jegyeztek fel – 1994 óta a legtöbbet. San Franciscóban – ahol Soros egyik legradikálisabb baloldali ügyészének, Chesa Boudinnak a hetekben le kellett mondania – az úgynevezett „életminőség” elleni bűncselekményeket már nem is büntetik. A kaliforniai városban mára olyan mértékben elharapódzott a hajléktalanok száma, hogy a helyzetet már „humanitárius válságként” írják le.

Gazdasági válság ide vagy oda, a Joe Biden amerikai elnök vezette kormányzat nem filléreskedik a vele ideológiailag szövetséges radikális baloldali szervezetekkel.

A Breitbart hírportál írása szerint egy a Soros György milliárdos oligarchához köthető migrációtámogató csoport csaknem 172 millió dollárt érő szerződést írt alá azzal a céllal, hogy segítsen a fiatal illegális határátlépőknek.

A Vera Institute of Justice a szövetségi megbízás keretében ügyvédet biztosít a kísérő nélküli gyermekek és fiatalok számára, hogy elkerüljék az Egyesült Államokból való kitoloncolást. Tehát az amerikai szövetségi kormány az adófizetők pénzéből finanszíroz egy olyan bevándorláspárti magánszervezetet, amely az amerikai hatóságok törvényes jogérvényesítési intézkedéseit támadja ügyvédi hálózata révén.

A megállapodás jelenleg 2023 márciusáig érvényes, de az összeg akár 983 millió dollárra is emelkedhet, ha 2027 márciusáig meghosszabbítják. A Vera Insitute 2020. július 1. és 2021. június 30. között elért 191 millió dolláros bevételéből 152 millió dollár származott kormányzati forrásokból. Az intézet főleg az úgynevezett tömeges fogvatartás megszüntetésére törekszik az Egyesült Államokban található börtönök számának csökkentésével. A radikális baloldali csoport egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek támogatják a rendőrség finanszírozásának megszüntetését is.

A Vera Institute of Justice már Barack Obama korábbi elnök ideje alatt is 310 millió dollárt kapott a fiatalkorú illegális bevándorlók kitoloncolása elleni tevékenységére. A „jogvédő” társaság és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványai között nagy az átjárás, a milliárdos számos díjjal és pénzforrással támogatta a múltban a migránssegítő szervezet munkatársait.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat