Létrehozva: 2022.07.28.

Trump ismét keményen támadta Bident

Újra indulásának lehetőségét nyitva hagyta.

Szerző Ripost

Újraindulásának lehetőségét is nyitva hagyta a következő amerikai elnökválasztáson egy helyi idő szerint keddi beszédében Donald Trump, aki az előző, 2020-as választáson alulmaradt a jelenlegi elnökkel, Joe Bidennel szemben.

Trump Washingtonban, az America First Policy Institute nevű republikánus elemzőközpontban mondott beszédet, amelynek központi eleme egy akcióterv volt „a republikánus elnök részére, aki 2024-ben visszaszerzi a Fehér Házat”. A volt elnök ugyanakkor nem mondta ki, hogy újra kíván indulni, csupán feltételesen beszélt róla.

Hangsúlyozta, hogy második jelöltségekor jóval több szavazatot szerzett, mint első alkalommal, amikor megnyerte a választást, „és lehet, hogy meg kell tennünk harmadszor is”. Hozzátette, hogy hívei hamarosan további részleteket tudhatnak meg erről.

Mindazonáltal azt jelezte előre, hogy a következő választásokon a republikánusok az elnöki poszt mellett megszerzik a többséget a kongresszus mindkét házában.

A 76 éves Trump először járt hivatalos programon Washingtonban azóta, hogy tavaly távozott fehér házi megbízatásából. Most ismét utalt arra az álláspontjára, hogy az előző elnökválasztás nem tisztességes módon dőlt el, és bírálta a kongresszus választás utáni ostromát vizsgáló bizottságot is, amely szerinte meg akarja akadályozni, hogy republikánus esélyesként folytassa munkáját.

Élesen bírálta utódját, Joe Bident is, akiről azt mondta, „térdre kényszerítette” az országot. Azt vetette egyebek mellett Biden szemére, hogy számos hibát követett el, és nem teljesít jól olyan területeken, mint az illegális bevándorlás és a bűnözés elleni harc.

A koronavírusos fertőzés miatt karanténban lévő Biden a Twitter internetes közösségi oldalon reagált a beszédre, és egyebek között azt írta: „Aki lázadáspárti, az nem lehet sem rendőrségpárti, sem demokráciapárti, sem Amerika-párti.”

Trumppal nagyjából egy időben szólalt fel volt alelnöke, Mike Pence is egy másik washingtoni rendezvényen. Ő azt hangoztatta, hogy ha a következő választáson a republikánusok győzni akarnak, előre kell nézniük, „többet kell tenniük a panaszkodásnál és a kritizálásnál, egységbe kell zárkózniuk egy bátor, derűlátó program körül”.

Mikor jelenti be Donald Trump, hogy elindul a következő elnökválasztáson? – ez a kérdés foglalkoztatja az amerikai médiát és politikát. Egymást érik az elemzések, de a volt elnök fejébe most sem könnyű belelátni.

Egy július közepén tett nyilatkozatában Donald Trump volt amerikai elnök ugyan nem jelentette be hivatalosan, hogy újraindul 2024-ben, de egyértelműen erre utalt. A New York Magazine-nak arról beszélt, már meghozta a döntést az indulásról, a kérdés igazából csak az, hogy ezt az őszi félidős kongresszusi választások előtt vagy után jelentse be.

November 8-án a teljes képviselőházról – 435 mandátumról –, a százfős szenátus 35 mandátumáról döntenek, továbbá 39 állami és helyi kormányzói választást, valamint számos más helyi érdekű voksolást tartanak.

Hayes Brown, az MSNBC publicistája szerint Trump 2024-es indulása kapcsán már csak a bejelentés időzítése kérdéses. Emlékeztetett, az utóbbi időben az volt az általános vélekedés, hogy a félidős választások után kerít rá sort. A Republikánus Párt jelentős sikerekre készül, a szenátusi többséget is van esélyük visszaszerezni, főleg úgy, hogy a választást Joe Biden demokrata elnök tevékenységéről és a gazdaság állapotáról szóló népszavazásként kezelik. Brown szerint őrültség lenne egy ennyire „megosztó” bejelentést a választás előttre időzíteni.

Trump azonban szeret meglepetést okozni. A szerző felidézte, hogy múlt héten a Washington Post egy neve elhallgatását kérő bennfentesre hivatkozva már arról írt, hetven százalék az esélye annak, hogy Trump szeptemberben tesz bejelentést.

Brown szerint a republikánus stratégák tartanak attól, hogy Trump átrajzolja a terveiket, a demokraták viszont még örülnek is, hogy „kedvenc ellenségükre” koncentrálhatnak – hasonlóan látja a Politico amerikai kiadása is, amely szerint a demokraták már most arra készülnek, hogyan kovácsolhatnak minél nagyobb politikai tőkét Trump indulásából.

Ismét jelentős tömeg gyűlt össze Donald Trump nagygyűlésén Arizonában

Sajtóértesülések szerint korai bejelentésre készül Donald Trump

Fotó: AFP/Robyn Beck

A volt elnököt azonban Brown szerint ez valószínűleg nem érdekli, a New York Magazine-nak például úgy fogalmazott, az embereknek tudniuk kell, hogy elindul, mert azt akarják, hogy így tegyen.

A CNN szerint Trumpot és belső körét elsősorban az érdekli, mikor kell megtennie a bejelentést ahhoz, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el, és akár el is vegye a kedvét a potenciális republikánus kihívóinak, hogy elinduljanak a párt előválasztásán. Trump egyik támogatója, Lindsey Graham szenátor szerint minél előbb indul el hivatalosan a volt elnök a választáson, annál jobb.

A Washington Post felidézte, Joe Biden többször is magabiztosan úgy nyilatkozott, hogy neki van a legtöbb esélye újra legyőzni Trumpot, valójában azonban a demokraták közt egyre többen látják borúsan a hivatalban lévő elnök esélyeit. Népszerűségi indexe a mélyponton van, és egy friss felmérés szerint a demokrata szavazók 64 százaléka más elnökjelöltet szeretne 2024-re.

Ebben annak is szerepe lehet, hogy a 2024-es választásokkor már 82 éves politikus egészségügyi alkalmasságát már sokan napi szinten kérdőjelezik meg a sajtóban: Biden rendszeresen zavartan viselkedik, nyilatkozatai miatt magyarázkodnia kell a stábjának.

Shea Bradley-Farrell

Shea Bradley-Farrell a budapesti CPAC konferencián

Fotó: Alapjogokért Központ

Shea Bradley-Farrell, az amerikai Counterpoint Institute for Policy, Research and Education (CIPRE) elnöke a Magyar Hírlapnak rámutatott, Trump azért sem jelentette be eddig hivatalosan az indulását, mert azzal más helyzetet teremtene maga számára is, a különböző kampányfinanszírozási szabályozások és törvények hatálya alá kerülne. Mint mondta, Trump „domináns helyzetben van”, noha vannak potenciális republikánus kihívói – igaz, hivatalosan még egyikük se jelentette be, hogy megméretné magát. „A félidős kongresszusi választások eredménye valószínűleg segíteni fog meghatározni a jövőbeli kampánydöntéseket” – tette hozzá.

 

A New York Magazine újságírójával beszélt Donald Trump korábbi amerikai elnök, akinek elmondta, hogy „több szeretetet kap híveitől, mint korábban, és ezért magában már meghozta a döntést”, miszerint elindul a 2024-es elnökválasztáson. Ez ugyanakkor még nem a hivatalos bejelentés volt, az még várat magára. Trump azonban kitért arra is, hogy itt valójában már csak egy kérdés van, az pedig az, hogy a novemberi félidős választások előtt vagy utána jelenti-e be hivatalosan, hogy indul az elnöki pozícióért. A New York Magazine újságírójának arról is beszélt Trump, hogy szerinte ha elindul a választáson, akkor meg fogja nyerni azt.

Donald Trump nemrég a Breitbart News amerikai portálnak is nyilatkozott az elnökválasztásról. Elmondása szerint nem biztos benne, hogy Joe Biden jelenlegi amerikai elnök újra indulni fog a posztért. Bár Biden korábban azt mondta, ez meg fog történni, a felmérésekben nem szerepel fényesen – még a demokrata szavazók többsége is inkább más jelöltet akar látni a pártból. A Politico és a Morning Consult felmérése pedig azt mutatta, hogy a szavazók csupán 14 százaléka véli azt, hogy Biden biztosan újra fog indulni az elnökségért.

Az amerikai helyzet egyébként nem túl rózsás jelenleg, főleg a gazdaság helyzete, a magas infláció, valamint az emelkedő élelmiszer- és üzemanyagárak miatt egyre elégedetlenebb a társadalom. A problémákért pedig sokan Bident hibáztatják, így könnyen elképzelhető, hogy a következő választáson megfordul a politikai széljárás, és újra republikánus elnök kerülhet az ország élére.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút