Létrehozva: 2022.07.26.

Szijjártó: Újabb haszontalan és végrehajthatatlan döntést hozott Brüsszel

Ráadásul a "szolidaritás" nevében.

Szerző Ripost

Újabb rossz döntést hoz az Európai Unió a „szolidaritás” nevében, ami csak a kontinensnek fog jobban fájni Szijjártó Péter külügyminiszter szerint. Magyarország ugyanakkor őszintén kiáll az álláspontja mellett, akkor is, amikor nem minden tagállam ilyen bátor. 

Elfogadták keddi tanácskozásukon az Európai Unió energiaügyi miniszterei a javaslatot, hogy előkészítsenek egy tervet az európai gázfogyasztás csökkentésére. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ülés szünetében elmondta, hogy a rendeletről, amely megpróbálja rászorítani a tagállamokat a földgázhasználatuk csökkentésére, komoly vita zajlott. Ez szerinte nem is meglepő hiszen

az Európai Unió egy energia-vészhelyzetbe lavírozta magát az elmúlt hónapokban. 

Kiemelte azt is, hogy egy koncepciós perhez hasonlóan, amikor még csak a tárgyalás első felszólalásai zajlottak egy német hírügynökség – a Die Welt – már arról számolt be, hogy elfogadták a javaslatot. 

Elmondta, a tanács egy politikai megállapodást kötött arról, hogy majd elfogadják a földgázhasználat csökkentéséről szóló rendeletet, amelyről még egy írásos szavazást fognak tartani.

Egyedül Magyarország jelezte, hogy nemmel fog szavazni a rendeletre, mert az teljességgel figyelmen kívül hagyja a magyarok érdekeit. 

Önkéntes alapon, koordinált módon elkezdik csökkenteni a fogyasztásukat a tagállamok. Ugyanakkor az is szerepel benne, hogy az Európai Bizottság vagy öt tagállam kezdeményezésére az Európai Unió Tanácsa úgynevezett EU-s riasztási helyzetet vezethet be az energiaellátás területén, és ilyen döntés esetén a tagállamoknak kötelezően csökkenteniük kellene 15 százalékkal a földgázfogyasztást. Szijjártó Péter szerint a jogi megalapozottsága kétséges a rendeletnek. Magyarország már korábban elmondta, hogy az energiaellátási kérdésekkel óvatosan kell bánni, mert ez egy fizikai kérdés. 

Nagy nyugat-európai országok politikusai korábban azt állították, hogy függetlenné váltak az orosz energiától, emlékeztetett. Ezzel kapcsolatban a miniszter feltette a kérdést, ha ez valóban így van, akkor most mi szükség van vészhelyzetre. Ezzel most tulajdonképpen lebuktak ezek a politikusok, és bebizonyosodott, hogy képtelenek lemondani az orosz gázról, jegyezte meg.

Szijjártó Péter szerint ezt a lebukást igyekeznek most kommunikálni a bizottság segítségével, még mielőtt beköszönt a tél. 

Már a működési módszer is kétséges, hiszen ha öt tagállam kérésére bevezetik a vészhelyzetet, akkor más országoknak is kevesebbet kell fogyasztaniuk. Ugyanakkor ez nem segít azokon az országokon, amelyek hiányt szenvednek energiából. A miniszter kiemelte, hogy ez egy végrehajthatatlan és hasznavehetetlen, valamint a nemzeti érdekeket súlyosan sértő, káros, kizárólag kommunikációs célokat szolgáló intézkedés, amely a nyugat-európai politikusok hitelességét igyekszik megmenteni. 

A javaslat  emellett súlyosan rontja a kontinens versenyképességét is, és európai munkahelyeket sodor veszélybe az energiafelhasználás korlátozásával.

Magyarország szempontjából ennek a rendeletnek a végrehajtása teljességgel kizárt, nyomatékosította. Hazánkban ugyanis a földgáz aránya az energiamixben magas, „ez nem egy minősítő tényező, hanem tény”. A hazánkban felhasznált földgáz felét a lakosság használja fel, és ez nemzeti sajátosság, amelyet az uniós döntéshozatalban – az EU-s szabályok szerint – figyelembe kell venni. Ez viszont most nem történt meg, a magyarok érdekét teljes mértékben figyelmen kívül hagyták, ez pedig elfogadhatatlan, ezért Magyarország nemmel fog szavazni – fejtette ki Szijjártó.

Megint egy olyan döntés fog születni, amely Európának jobban fog fájni, mint annak, akivel szemben elvileg meghozzák. Magyarország jelenlegi energetikai helyzete évtizedek alatt alakult ki, emiatt a kormánynak a jelenlegi helyzetet alapul véve kell dolgoznia. 

A hosszú távú szerződések garantálják, hogy a gáztárolók feltöltése menetrend szerint tud folyni. Szijjártó emlékeztetett arra, az, hogy hazánkban jelenleg biztosított az energiaellátás, annak köszönhető, hogy korábban minden nemzetközi támadás ellenére megépítettük a Török Áramlat vezeték magyar kapcsolatát,  amin keresztül jelenleg hazánk gázszükségletének fele érkezik, és mindennap megkapjuk a szerződéses mennyiség 100 százalékát, szemben Nyugat-Európával, ahol ellátási problémák vannak, technológiai, politikai okokból. Hozzátette, jelenleg folyamatos a tárolási kapacitások feltöltése, és az európai átlagot meghaladó mértékben folyik. Továbbá a magyar kormány még 700 millió köbméter földgáz beszerzéséről folytat előrehaladott tárgyalásokat különböző partnerekkel.

Ez a rendelet, amit most a tagállamok elfogadnak, egy olyan nonszensz helyzetet fog kialakítani, hogy azoknak az országoknak, amelyek el tudják magukat látni gázzal a télen, majd Brüsszel megpróbálja elmagyarázni, hogy miért nem használhatják azt fel – fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter szerint ennek a rendeletnek egyetlen haszna lesz, hogy a nyugat-európai politikusok nagyszerű sajtótájékoztatót fognak tudni tartani az európai „egységről”. Hozzátette, most is voltak külügyminiszterek, akik sms-ben jelezték, hogy egyetértenek Magyarország álláspontjával, ugyanakkor igennel fognak szavazni. Ez is jelzi, hogy mekkora kommunikációs nyomás helyeződik a tagállamokra, hogy elfogadják a rendeletet. Kiemelte, az hogy Magyarország őszintén kiállhat az álláspontja mellett, a stabil hazai politikai körülményeknek köszönhető. 

Mai döntésével Brüsszel újabb lépést tett a háborús gazdaság irányába - írta kedd délutáni Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor a brüsszeli döntésre reagálva.

Bonyolult idők jönnek, de egy biztos: Magyarországon a rezsicsökkentés marad! – szögezte le a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon tárgyalt Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel - tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A megbeszélésen kifejezték elkötelezettségüket Szerbia és Magyarország együttműködése mellett, valamint hangsúlyozták, hogy a két ország támogatni fogja egymást, és közösen átvészelik mindazokat a nehézségeket, amelyek az elkövetkező időszakban Európára várnak.

Aleksandar Vučić és Orbán Viktor a kétoldalú kapcsolatok mellett a regionális helyzetről, a migránsválságról, az Európai Unión belüli aktuális kérdésekről, valamint a legégetőbb globális témákról tárgyalt.

Vučić elnök köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a gáztároláshoz nyújtott segítségért, amellyel hozzájárult Szerbia energiabiztonságához. A partnerek megerősítették, hogy a két ország energetikai együttműködése jól alakul - ismertette Havasi Bertalan.
 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek