Létrehozva: 2022.07.05.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Mi lépünk fel leginkább a béke ügyében

Az orosz-ukrán háború nyomán a kormány elsődleges céljává vált a biztonság garantálása.

Az orosz-ukrán háború nyomán a kormány elsődleges céljává vált a biztonság garantálása - jelentette ki a honvédelmi miniszter a Mathias Corvinus Collegiumban megtartott előadásán, hétfőn Budapesten.

Ugyan a kormány világossá tette, hogy ez nem a mi háborúnk és Magyarország nem fog idegen érdekekért vérezni, de a megtámadott állam, vagyis Ukrajna oldalán kell állnunk - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Ebben a helyzetben fel kell gyorsítani a haderőfejlesztést, amit elősegít, hogy sok évszázad óta most először képes Magyarország arra, hogy szuverén, nemzeti politikát folytasson - tette hozzá a politikus.

Úgy vélekedett, hogy Európában a magyar kormány lép fel a legerőteljesebben a béke megteremtése mellett és ellenzi a háború további eszkalációját.

Ezzel együtt Magyarország hatékonyan vesz részt a NATO védelmi képességeinek növelésében - tette hozzá.

A szövetség más keleti tagállamai mellett Magyarországon is felállt egy zászlóalj harccsoport, a többi között amerikai katonák részvételével. Székesfehérváron létrejött egy többnemzetiségű irányítási központ és 2025-ben újra magyar vadászgépek fogják ellátni a Baltikum légtérrendészetét, immár harmadik alkalommal - sorolta.

Ezzel párhuzamosan 2023-ban már a GDP 2 százalékát fordítja az ország a haderő fejlesztésére, a források 48 százalékát pedig a védelmi technika fejlesztésére költjük, ami kiemelkedő arány - hangsúlyozta.

Példaként említette új légvédelmi rendszerek, kézifegyverek, páncélozott harcjárművek, harckocsik, merevszárnyú repülőgépek és helikopterek beszerzését.

Hozzátette, hogy a hadiipar fejlesztése komoly gazdaságfejlesztő eszközt jelenthet Magyarország számára.

Ugyanakkor a haderőfejlesztés legfőbb akadálya a katonahiány, ezért szükséges, hogy a magyar fiatalok fontosnak tekintsék a haza fegyveres védelmének ügyét - mondta.

A honvédelmi miniszter a madridi NATO csúcs egyik legnagyobb eredményének nevezte, hogy Magyarország ösztönzésére a szövetséget fenyegető legnagyobb deklarált veszélyek közé Oroszország mellett bekerült a migráció és a terrorizmus is. Továbbá döntöttek a keleti csapaterősítésről, illetve Finnország és Svédország felvételéről is.

Magyarország azzal nem értett egyet, hogy Kínát, Oroszországhoz hasonló szintű potenciális veszélyforrásként jelöljék meg - ismertette.

Az orosz-ukrán háborút elemezve közölte: ugyan Oroszország villámháborús stratégiája összeomlott, ám az utóbbi időben a kelet-ukrajnai területeken jelentős sikereket értek el a stratégiaváltás, a nehéztűzérség folyamatos bevetése nyomán. Vagyis stratégiai céljuk eléréséhez közelebb állnak most, mint a háború kezdete óta bármikor - vélekedett.

Számításai szerint az orosz oldalon 15-25 ezer katona, az ukrán oldalon pedig 35 ezer katona esett el, ám az ukránok az alacsonyabb népességszámból következően nehezebben tudják pótolni az élő erőt. Ezt pedig nem ellensúlyozza a Nyugatról érkező haditechnika sem. Vagyis egyre nehezebb a helyzete Ukrajnának - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: annak, hogy Magyarország nem lesz részese az ukrajnai háborúnak, a magyar hadsereg a garanciája.

A háború okozta különböző természetű, köztük a kibontakozó gazdasági válságra válaszul a kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre, amely egyebek mellett finanszírozni foga a Magyarország biztonságának erősítését célzó haderőfejlesztést a következő években - mondta.

A honvédelmi miniszter emlékeztetett: a NATO-tagországok 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig elérik azt a célt, hogy a GDP-jük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Ezzel kapcsolatban közölte, Magyarország a jól teljesítő tagállamok között van. A vállalt GDP-arányos védelmi kiadási arányt már egy évvel korábban, jövőre teljesíteni fogja. Ez lehetővé teszi, hogy a megkezdett haderőfejlesztést Magyarország folytassa. Hozzájárul továbbá ahhoz is, hogy a műveleti költségszintet Magyarország magasan tartsa, ami lehetővé teszi, hogy részt tudjon venni mindazon műveletekben, melyek a NATO-tagságból fakadó kötelezettségeiből erednek - mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO-tagországok védelmi miniszterei tanácskozásának részleteivel kapcsolatban azt mondta: a résztvevők elítélték Oroszország ukrajnai agresszióját - majd úgy fogalmazott: "Magyarország a béke pártján áll". Magyarországnak az az álláspontja, hogy a béke előmozdítása érdekében nem a halálos fegyverek átadása, hanem a béketárgyalásokra törekvő, tűzszünetet sürgető politika a hasznosabb - mondta.

Közölte továbbá, hogy a szakminiszterek egyetértettek a NATO elrettentési és védelmi képessége erősítésének folytatásában, és támogatásukról biztosították Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A bővítéssel a NATO keleti határa mintegy 1300 kilométerrel hosszabbodik meg, és jelentős védelmi képességek csatlakoznak a szövetséghez - mondta a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról is tájékoztatott, hogy az ülés margóján Magyarország átadta a visegrádi országok (Magyarország mellett Lengyelország, Csehország és Szlovákia) csoportjának soros elnöki tisztségét Szlovákiának a Ben Wallace brit védelmi miniszter részvételével tartott ünnepség keretében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?