tóth gabi
Novák Katalin köztársasági elnök kedden Sao Paulóban beszélt.
A magyar családpolitika célja visszaadni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét – mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden az Academia Paulista de Letras rendezvényén Brazíliában, Sao Paulóban.
Novák Katalint José Renato Nalini, az akadémia elnöke köszöntötte, méltatva munkásságát.
A magyar köztársasági elnök az előadásában kifejtette a magyar családpolitika eredményeit és célkitűzéseit. Elmondta, hogy a magyar népesség száma 1981 óta minden évben csökken, ezért szükségessé vált ennek megállítása. Ahhoz, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek és annyi gyermek szülessen a családba, amennyit a szülők szeretnének, olyan intézkedéseket kellett hozni, amelyek elősegíthetik ezt a folyamatot.
Novák Katalin kiemelte: vissza kell adni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét, el kellett érni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyermeket. Mindezt a többi között adókedvezményekkel, hitelek csökkentésével, otthonteremtési támogatással, bölcsődei hálózat kiépítésével segíti Magyarország.
Rámutatott: a 2011-ben elfogadott alaptörvényben rögzítették azt is, hogy a házasság egy férfi és egy nő kölcsönös elhatározáson alapuló kapcsolata. Azt is kimondja
a magyar alaptörvény, hogy az életet a fogantatástól fogva védelem illeti meg, s a közelmúltban helyezték el az alaptörvényben azt a mondatot is, hogy az apa férfi, az anya nő.
Novák Katalin hangsúlyozta: Magyarország a GDP több mint 6 százalékát fordítja a családok támogatására.
„Brazília a futballban világbajnok, mi a családok támogatásában vagyunk világbajnokok” – jelentette ki, hozzáfűzve: szeretnék divattá tenni a gyermekvállalást.
A családpolitikai eredményeket ismertetve elmondta:
Magyarországon az elmúlt évtizedben kétszeresére emelkedett a házasságkötések száma, felére csökkent az abortuszoké, ezzel párhuzamosan pedig a gyermekvállalási kedv is folyamatosan növekszik.
Novák Katalin az előadása előtt Hegyi Ferencnek, a Sao Pauló-i Magyar Ház elnökének a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át a Brazíliában élő magyarság identitásának megőrzéséért, illetve közösségi életének fejlesztését több évtizede önzetlenül szolgáló tevékenysége, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács Latin-amerikai Regionális Ülésének keretében végzett értékes munkája elismeréseként.
A díjátadó ünnepségen Novák Katalin a magyarságukra büszke emberekre hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy lehet büszke magyarnak lenni Budapesten, Lendván, Marosvásárhelyen és Sao Paulóban is. Azt mondta, lehet valaki tízezer kilométerre Budapesttől is büszke magyar, és lehet valaki olyan is, aki Budapesten él, és mégsem büszke a magyarságára.
„Jó most olyan emberek között lenni, akik büszkék arra, hogy magyarok, és akik nemcsak magyarok, hanem brazilok is, akik kettős identitással élnek. Hegyi Ferenc is ilyen ember”
– mutatott rá, hozzátéve: „Magyarország köztársasági elnökeként a magyar emberek szeretetét hoztam el ide önökhöz Sao Paulóba”.
Novák Katalin három példát is bemutatott, amellyel az elmúlt évtizedben ahhoz járultak hozzá, hogy mindenki még büszkébb lehessen a magyarságára.
Megteremtették a kettős állampolgárság, a magyar állampolgárság felvételének, az egyszerűsített honosításnak a lehetőségét. „Eddig több mint 1,1 millió ember élt azzal a lehetőséggel, hogy felvegye a magyar állampolgárságot, tehát több mint 1,1 millió magyar embernek örülhettünk az elmúlt évtizedben” – hangsúlyozta.
Másik támogatásként említette az anyaország részéről a Köldökzsinór program bevezetését, amelynek köszönhetően ma már minden, Magyarországon kívül megszületett magyar gyermek után jár egyszeri anyasági támogatás és a babakötvény.
Harmadikként az ösztöndíjakról szólt, amelyek lehetőséget kínálnak a diákoknak, hogy éljenek a magyarságukkal, elsajátítsák a magyar nyelvet.
Novák Katalin emlékeztetett, hogy hétfőn megbeszélést folytatott Jair Bolsonaro brazil elnökkel, akivel együtt imádkozott azért, hogy az a háború, amely most Magyarország szomszédságában zajlik, minél előbb véget érjen.
Bolsonaro elnök úrral mi a béke követei vagyunk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Jair Bolsonaro brazil elnökkel folytatott megbeszélés után adott sajtónyilatkozatában Brazíliavárosban.
Brazília békeszerető ország, ahol az elmúlt száz évben nem volt háború, és azt szeretné mindenki, hogy ez a jövőben is így maradjon – mondta Novák Katalin, hozzátéve: azt szeretnénk, ha Magyarországot sem érintené a háború.
A brazil elnök azt hangsúlyozta, hogy fő célja megvédeni a család értékeit, kiállni a sajtószabadság és a demokrácia mellett. Azt mondta, hogy Novák Katalinnal kereskedelmi kérdésekről, a jövőbeli együttműködésről, a gazdasági kapcsolatokról is beszélgettek, amelyek folyamatosan bővülnek, hasonlóan a hadiiparhoz.
Bolsonaro úgy fogalmazott: „100 ezer magyar él köztünk, és mi olyan ország vagyunk, ahol mindannyian békében élünk. Jelenleg konfliktus van Magyarország szomszédságában – az orosz–ukrán háborúra gondolok. Volt egy nagy beszélgetésem a háború előtt Putyin elnökkel. Az igazság sokszor fáj, de nincs más út, csak a békés együttélés”.
A brazil elnök kiemelte: hatalmas megtiszteltetés számára Novák Katalin látogatása. Hangsúlyozta, hogy Magyarországot és Brazíliát a haza, a család és a szabadság védelme köti össze.
Az Ukrajna elleni háború, a Brazília és Magyarország közötti együttműködés, az üldözött keresztények megsegítése és a családpolitika is témája volt a Jair Bolsonaro brazil elnökkel folytatott megbeszélésnek – mondta Novák Katalin köztársasági elnök az eszmecserét követő hétfői sajtónyilatkozatában Brazíliavárosban.
Novák Katalin elmondta: Bolsonaro elnökkel egyetértenek abban, hogy békére, mielőbbi békekötésre van szükség, amelyhez Brazília és Magyarország is felajánlja az Oroszország és az Ukrajna közötti közvetítő szerepet. Emlékeztetett arra is, hogy Brazília és Magyarország 2019 óta együttműködik az agrár-, az élelmiszer- és a vízipar területén, és az együttműködésnek új területe is van, az üldözött keresztények megsegítése.
Novák Katalin kiemelte, hogy az első Európán kívüli útja Brazíliába vezetett, mert a két ország közötti együttműködés rendkívül fontos. Brazília fontos partner, a két ország között diplomáciailag, gazdaságilag, a tudomány területén és az oktatásban is egyre szorosabb a kapcsolat – mutatott rá. Elmondta, hogy Magyarország a haderőfejlesztésben két sugárhajtású katonai szállítógépet rendelt Brazíliából, amelyeket jövőre hadrendbe állítanak.
Emlékeztetett, hogy 138 nap telt azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. „A támadást elítéljük, ugyanakkor a legfontosabbnak a békét tartjuk” – mutatott rá, hozzátéve: arra kérte a brazil elnököt, hogy országa befolyását is használja fel annak érdekében, hogy minél előbb véget érhessen az Oroszország és Ukrajna közötti háború.
A megbeszélés harmadik területeként a családok védelmét és a családpolitikát emelte ki. Mint mondta, Magyarország köztársasági elnökeként is a magyar családok mellett áll, a gyermeket vállaló és a gyermeket nevelő családok mellett.
Kiemelte: látható, hogy a fejlett világban szinte mindenhol csökken a gyermekvállalási kedv, csökken a házasságkötések száma. Brazíliában is ilyen tendencia indult el, és ezért is örömteli, hogy Bolsonaro elnök a családok támogatását a középpontba helyezte és igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a hagyományos családok minél több segítséget kaphassanak – mondta Novák Katalin.
Hozzátette: mi is ezt tesszük Magyarországon, és ennek már kézzel fogható eredményei is vannak, hiszen Magyarországon duplájára nőtt a házasságkötések száma, miközben felére csökkent a terhességmegszakításoké, nő a gyermekvállalási kedv.
A magyar és a brazil emberek is tudják, hogy a jövő a gyermekeinkben és a hagyományos családok támogatásában van, egyetértünk abban, hogy az anya nő, az apa férfi – hangsúlyozta Novák Katalin, kiemelve: ott állunk a családok és az üldözött keresztények mellett, ugyanakkor nemet mondunk a tömeges migrációra, hiszen látjuk annak a káros következményeit.
„Közel 10 ezer kilométerre Magyarországtól, olyan Rio de Janeiroban élő fiatalokkal találkoztam, akik magyar gyökerekkel, felmenőkkel bírnak.
Nyitottak, kíváncsiak, ambíciózusak, sokan tanultak már nálunk és többen is azt tervezik, hogy egyetemi diplomát majd Magyarországon szereznek. Itt, helyben, a Rio de Janeiró-i Magyar Egyesület vállalta magára, hogy megőrzi a magyar nyelvet és kultúrát, építi és összetartja a magyar közösséget. Jó volt magyar szót hallani!” – írta Facebookon a köztársasági elnök.
Előző nap egy katonai szervezethez látogatott el.
„Meglátogattam a brazil haditengerészet tudományos és technológiai kutatásokkal foglalkozó katonai szervezetét, a Paulo Moreira admirális nevét viselő Tengeri Tanulmányok Intézetet. Az intézmény fizikai, geológiai, meteorológiai és tengerbiológiai kutatásokat folytat. Az intézet vezetője bemutatta, hogyan szűrik ki és azonosítják be a kutatók az olajszennyeződéseket. A bolygónk és környezetünk védelme, vizeink tisztaságának a megőrzése, gyermekeink jövőjének a záloga”.