Létrehozva: 2022.07.15.

Megkezdte a rendőrség a határvadászok toborzását

Jelentették be rendőri vezetők.

Megkezdte a rendőrség a határvadászok toborzását, a rendőrség honlapján már elérhető a pályázati anyag – jelentették be rendőri vezetők pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

Tarcsa Csaba műveleti országos rendőrfőkapitányság-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka arról beszélt: a Készenléti Rendőrségen önálló határvadász ezred jön létre, amely Bács-Kiskun megyében 14, Csongrád-Csanádban 6, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyében pedig 1-1 századból áll majd.

Pozsgai Zsolt személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy az első körben 2200 alkalmas jelentkezővel kötnek 3 éves szerződést. Reményét fejezte ki, hogy sokan jelentkeznek majd határvadásznak, mivel a munkaerőpiachoz viszonyítva jó kondíciókkal tudnak állást kínálni.

A déli határon nemcsak az illegális migránsok száma nő, hanem az érkezők agresszivitása is. Eddig a déli határon uralkodó helyzetet úgy oldottuk meg, hogy rendőröket is levezényeltünk és katonákat is. Most viszont a katonákat nem tudjuk ott többé használni, mert akkor nem lesznek katonák a keleti határon – mondta a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. 

Majd kiemelte, hogy nemcsak a keleti határunkon vannak problémáink, hanem a déli határon is. Ide pedig a háborús helyzet miatt nem tudunk katonákat vezényelni, mert ők a keleti határnál kell, hogy legyenek.

A déli határon nemcsak az illegális migránsok száma nő, hanem az érkezők agresszivitása is

– szögezte le Orbán Viktor.

A miniszterelnök felidézte, hogy most már fegyveres összetűzések vannak a szerb oldalon, és fegyverrel fenyegetik a magyar határőröket is a másik oldalról.

Eddig a déli határon uralkodó helyzetet úgy oldottuk meg, hogy rendőröket is levezényeltünk és katonákat is. Most viszont a katonákat nem tudjuk ott többé használni, mert akkor nem lesznek katonák a keleti határon – magyarázta a kormányfő.

„A határvédelmet katonákkal ellátni ilyen körülmények között luxus, ugyanakkor a rendőrök sem bírják sokáig, mert őket meg az ország különböző pontjaiból vezényeltük oda”

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Ez néhány éven keresztül jó megoldás volt, és hogyha az Európai Unió nem támogatná a migrációt, akkor már túl is lehetnénk ezen a migrációs invázión, nem jönnének újabb illegális határátlépők tekintettel arra, hogy az Unió kimondhatta volna, hogy nem fogad be senkit, és ha nem fogad be senkit, akkor nincs értelme elindulni – magyarázta a kormányfő.

Majd hozzátette, hogy mivel az Unió ennek az ellenkezőjét mondja, „mi meg azt mondjuk, hogy rajtunk keresztül pedig nem mentek, ezért a mi határainknál alakulnak ki ezek a helyzetek” – mondta Orbán Viktor.

„Az a megoldás, ami eddig volt, ideiglenes megoldásnak elment, de tartós megoldásnak nem”

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Majd kifejtette azt is, hogy a határvadászok a készenléti rendőrség keretein belül végzik majd a munkájukat, de egy alacsonyabb szintű kiképzést kapnak majd, három éves szerződéssel alkalmazzák majd őket, és ha ezek után is úgy látják megéri, tetszik nekik ez a feladat és hivatás, akkor maradhatnak tovább, és átléphetnek szerződöttből általános alkalmazási státuszba majd.

Orbán Viktor a Frontex jelentéseire hivatkozva elmondta, hogy 80 százalékkal több illegális határátlépés történt az év eddigi szakaszában, mint egy évvel korábban.

A nyomás nő, és a Frontex is azt mondja, hogy ennek az első számú útvonala a Balkánon vezet, a balkáni útvonal pedig a magyar kerítésben végződik.

 

A déli határra nehezedő elképesztő migrációs nyomás miatt indokolt és szükséges a határvadászezredek felállítása – hangsúlyozta a közmédiának Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, a Fidesz-frakció védelmi és bevándorlásellenes kabinetjének csütörtöki kihelyezett ülésén, Röszkén.

Közölte: az első ütemben 2200, a második ütemben pedig 1800 határvadászt kívánnak bevonni a magyar határ védelmébe.

Ugyanakkor újra kell gondolni a határvédelemről szóló jogi eszközrendszert is, hiszen az ezt szabályozó, 1974-ben még Jugoszláviával kötött „ősöreg” megállapodás semmilyen módon nem alkalmazható a jelenlegi viszonyok között – tette hozzá Kósa Lajos.

A migrációs helyzet érzékeltetésére elmondta, hogy amíg 2018 első fél évében 3 ezer határsértővel szemben intézkedtek, addig az idei első fél évben már 114 ezer volt a határsértők száma; míg 2019-ben naponta átlagosan 30-an próbálták illegálisan átlépni a határt, 2022-ben 580-an.

Hozzáfűzte, hogy az elmúlt év egészében 123 ezer illegális migránssal szemben intézkedtek a hatóságok.

A fideszes politikus kitért arra, hogy a határsértők ráadásul egyre agresszívabbak, előfordult fegyveres támadás rendőrök és katonák ellen, illetve embercsempész- és migránsbandák lövöldöznek egymásra.

A képviselő szerint ebben a helyzetben szükség van a rendőrségi törvény módosítására is, mert most bizonyos esetekben ki vannak szolgáltatva a migránsoknak, és tényleg az életüket kockáztatják azok, akik felelnek a schengeni határ védelméért és az ország biztonságáért. Ennek érdekében az Országgyűlés őszi ülésszaka előtt egyeztetni szeretnének a kormánnyal és a parlamenti erőkkel – mondta Kósa Lajos.

Nagy mennyiségű fegyvert foglalt le a migránsoktól a szerb rendőrség

Nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és szúróeszközöket foglalt le a szerb rendőrség a migránsoktól a csütörtöki nagyszabású akciójának keretében több szerbiai városban, az illegális bevándorlókat elszállították - közölte a belügyminisztérium.

Aleksandar Vulin illetékes miniszter utasítására július 4-én állt fel a szerb belügyminisztérium keretein belül egy operatív csoport, amelynek a feladata a migránsok megakadályozása különböző bűncselekmények elkövetésében. A csoport munkájában a bűnügyi rendőrség, a rohamrendőrség, a terrorelhárítási egység, a határvédelem, a rendőrség belső ellenőrzési osztálya, a biztonsági és hírszerző ügynökség, valamint az érintett települések helyi parancsnokságainak illetékesei vesznek részt.

A belügyi közlemény szerint az operatív csoport csütörtökön a hajnali órákban csapott le, és számos bűncselekményre, valamint szabálysértésre fényt derített. Szabadkán, Zomborban, Nagykikindán és Belgrádban összesen 85 migránst fogtak el, közülük hatot azonnal letartóztattak, kettő ellen eljárás indult, mert a gyanú szerint bűncselekményt követett el, negyven ellen szabálysértési eljárás indult, további negyvenet pedig a Belgrádhoz közeli Padinska Skela befogadóközpontjába szállítottak.

A rendőrség három gépfegyvert, egy puskát, négy pisztolyt, 12 különböző kést, valamint macsétákat, bárdokat, bokszereket, illetve 182 darab, különböző kaliberű töltényt foglalt le. Ezen felül a rendőrök kisebb mennyiségű marihuánát, pszichoaktív szereket tartalmazó tablettákat, 12 mobiltelefont, három hamis személyi igazolványt és három hamis útlevelet is lefoglaltak.

Az akciót követően a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben Aleksandar Vulin belügyminiszter leszögezte: “Szerbia nem fogja megengedni, hogy létezzen egyetlen felfegyverzett csempészbanda sem az országban”. Mint mondta: “Szerbia egy szervezett és humánus ország, de a törvényeket tiszteletben kell tartani”.

“Egyetlen csempészbanda sem fogja megúszni, hogy felderítsék és felszámolják, a tagjait pedig a törvényekkel összhangban megbüntessék. Szerbiában senki nem hordhat fegyvert, és nem folytathat emberkereskedelmet. Szerbia nem fogja megengedni, hogy területén különféle, Ázsiából származó bűnözők tevékenykedjenek. Szerbia nem a migránsok parkolója, és nem fogja megengedni azt, hogy az életünket bármilyen módon veszélyeztessék azok a bűnözők, akik az emberek nyomorával kereskednek” – húzta alá a szerb belügyminiszter.

Szabadkán és a szerb-magyar határ közelében egyre több illegális bevándorló tartózkodik, és megnőtt az incidensek száma.

A legnagyobb összecsapás két héttel ezelőtt történt, amikor migránsok két csoportja lőfegyverekkel támadt egymásra a határ melletti makkhetesi erdőben. A leszámolásnak több súlyos sérültje és egy halálos áldozata is volt.

Szerbiában a hivatalos adatok szerint körülbelül hatezer illegális bevándorló tartózkodik. Az Afrikából és a Közel-Keletről érkező migránsok célja nem a nyugat-balkáni ország, hanem az Európai Unió, főként Németország, ám a magyar határzár miatt sokan hosszabb időre Szerbiában rekednek.

Ismét több száz illegális migráns próbáltak meg egy nap alatt Magyarország területére jutni. A szolgálatot teljesítő rendőrök szerdán összesen 780 illegális migránssal szemben intézkedtek.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon a rendőrök 21 esetben összesen 167 határsértőt tartóztattak fel Bácsalmás, Csikéria, Katymár, Homorúd, Madaras, Kunbaja, Mátételke, Tompa, Kisszállás, Balotaszállás, Kelebia, Kiskunhalas, Vaskút, Bácsborsód és Hercegszántó közigazgatási területén – közölte a rendőrség országos határrendészeti összesítőjében.

Csongrád-Csanád megyében a járőrök 39 esetben összesen 357 határsértőt tartóztattak fel Domaszék, Kübekháza, Szatymaz, Mórahalom, Röszke, Ásotthalom és Szeged közigazgatási területén.

Győr-Moson-Sopron megyében Fertőd közigazgatási területén 1, Komárom-Esztergom megyében Tatabánya területén 25, Pest megyében Cegléd és Inárcs közigazgatási területén 40, Fejér megyében Dunaújváros közigazgatási területén 3, míg Baranya megyében Újmohács külterületén 2 illegális migránst tartóztattak fel a járőrök.

A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során marokkói, afgán, palesztin, pakisztáni, indiai, tunéziai, szír és török állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az elmúlt 24 órában Csongrád-Csanád megyében 5 esetben összesen 110 főt, míg Bács-Kiskun megyében 8 esetben 75 főt akadályoztak meg a rendőrök a hazánk területére történő illegális belépésben.

Magyarország területén az elmúlt 24 órában 7 esetben embercsempészés, 1 alkalommal közokirat-hamisítás, míg tiltott határátlépés miatt 39 személy ellen indult büntetőeljárás.

Bács-Kiskun megyében a rendőrök 22 esetben összesen 130 határsértőt tartóztattak fel Kelebia, Balotaszállás, Kiskunfélegyháza, Madaras, Vaskút, Kisszállás, Sárhát, Hóduna és Katymár közigazgatási területén – közölte a rendőrség az országos határrendészeti összesítőjében.

Csongrád-Csanád megyében a járőrök 33 esetben összesen 267 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Mórahalom, Deszk, Kübekháza, Szatymaz, Röszke, Ruzsa és Szeged közigazgatási területén.

Győr-Moson-Sopron megyében 2 alkalommal, Mosonmagyaróváron és Lázinál 19; Komárom-Esztergom megyében 1 esetben, Tatabánya külterületén 11; Pest megyében 2 esetben, Inárcsnál és Örkénynél 18; és Vas megyében 1 alkalommal, Bajánsenye külterületén 3 határsértőt tartóztattak fel.

A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során palesztin, algériai, szír, iraki, egyiptomi, marokkói, tunéziai, afgán, indiai, pakisztáni és török állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az elmúlt 24 órában Bács-Kiskun 3, Csongrád-Csanád megyében 18 esetben a rendőrök összesen 281 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.

Magyarország területén az elmúlt 24 órában embercsempészés miatt 4 esetben indult büntetőeljárás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett