Létrehozva: 2022.07.04.

Karácsony Gergely szánalmas magyarázkodása

Így aztán még jobban belebonyolódik.

Szerző Ripost

Karácsony Gergely hatalmas botrányt keltett azzal, hogy az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elszólta magát: brüsszeli utasításra lejjebb csavarnák a távfűtéses lakásokban a fűtést télen. Valószínűleg megkaphatta a magáét Gyurcsánytól a túl korai, véletlen bejelentésért, így a Gál J. Zoltán által szerkesztett közösségi oldalán kezdett magyarázkodásba.

Karácsony Gergely még kedden, az ATV Egyenes beszéd című műsorában elszólta magát a távfűtésre vonatkozó tervekről, mondván: ha 20 fokon fűtjük a lakásainkat, akkor sokat lehet megtakarítani. Ez azt jelenti, hogy a főváros baloldali vezetése nemcsak a hivatalokban, hanem a Főtáv 240 ezer fővárosi fogyasztójánál is érvényesíteni akarja télen a fűtéscsökkentést. Mindez része lenne a már sokszor említett brüsszeli kezdeményezésben megfogalmazott vállalásoknak, a Városok energiatakarékossági sprintje elnevezésű projektnek.

A hatalmas botrányt látva a korábbiakhoz képest is szánalmasabb magyarázkodásba és hazudozásba kezdett a főpolgármester a közösségi oldalán. Többek között azt írta, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közintézmények esetében fogunk élni hőmérséklet-ajánlással, de ennek semmi köze a közszolgáltatási szerződésekben rögzített lakossági távhőszolgáltatáshoz.

Saját korábbi állítását sutba dobva közölte, „sem a FŐTÁV, sem én nem tudjuk és nem is akarjuk szabályozni egy random budapesti lakásban a hőmérsékletet”, mert „a korszerű távhőrendszerek (a budapesti már jellemzően ilyen) és a korszerű épületfűtési rendszerek egyik fontos előnye, hogy a budapesti lakos saját igénye, lehetőségei és energiatudatos szemlélete alapján maga szabályozza az adott helyiség hőmérsékletét.”

Ez azonban erős csúsztatás. Ugyanis nincs is szükség arra, hogy a FŐTÁV egy random lakásban szabályozza a hőmérsékletet. Elég az, ha összességében szabályozza: kevesebb fűtést biztosít egy társasháznak vagy egy meghatározott területnek.

Ebben az esetben hiába tekeri feljebb valaki a fűtést a saját lakásban - ha egyáltalán olyan házban él, ahol erre van lehetőség -, csak addig tudja tenni, amíg van elég meleg víz a csövekben. És ha neki sikerül is, a szomszédnak már nem biztos, hogy fog. A lényeg: az átlaghőmérséklet annyi marad, amennyit a FŐTÁV akar.

Ráadásul a társasházakban csak ott van lehetőség szabályozni a hőmérsékletet, ahol azt a lakóközösség megszavazta. Sok helyen pedig nem szavazzák meg, mert a plusz leolvasásnak például ára van - vagyis drágább.

Karácsony a bejegyzés végén még agyhalottazik kicsit - azok az agyhalottak, akik felhívták a figyelmet a nyilatkozatára - de ez csak gyenge és sértődött elterelési kísérlet. Esetleg megpróbálhatna a FŐTÁV-ot (is) irányító Gyurcsány-fiókától, Mártha Imrétől valami életszerűbb magyarázkodást kérni - javasolja az Origo.

Az élhetetlen és közlekedési akadályokkal terhelt főváros problémáit Karácsonyék ugyancsak "brüsszeli módra", az emberek „átállításával” oldanák meg.

Elképesztő iramban próbál számtalan „zöldintézkedést” meghonosítani a baloldali városvezetés és Karácsony Gergely főpolgármester, ami kívülről nézve úgy fest, mintha valaki diktálná számukra a tempót.

A pesti alsó rakpart lezárásának a terve, az új, drágább parkolási rendszer bevezetése, a szmogriadó módosítása mind-mind olyan intézkedés, amely kísértetiesen illeszkedik az autósbüntető, brüsszeli zöldpolitikába. Karácsony Gergely főtájépítésze, Bardóczi Sándor nemrég a 24.hu portálnak adott terjedelmes interjúban például határozottan állást foglalt amellett, hogy a többi nyugati országhoz hasonlóan Budapestnek is ki kell szorítania az autókat.

Bardóczi emellett az interjúban hitet tesz azon, már jól ismert baloldali narratíva mellett is, miszerint az embereket fejben át kell állítani. Az, hogy a főtájépítész egészen más mozit néz, főleg akkor derül ki, amikor a korábbi, Demszky-féle vezetés által rosszul szervezett felújítások kapcsán azt mondja: „Az első pár héten valóban borzalmas dugók képződtek, ám az emberek apránként megtalálták az alternatívákat.

Ez azt mutatja, hogy változtatás nélkül a közlekedők attitűdje sem változik.” Bardóczi emellett helyüket kereső biciklisávokról beszélt az interjúban, illetve kifejtette: „A dugót nem a politikusok idézik elő, hanem az autók. A budapestiek egyébként nem hülyék, nem veszik be a maszlagokat, látszik ez talán abból is, hogy a fővárosban nem a Fidesz nyert az országgyűlési választásokon.” A mondat utolsó része már csak azért is érdekes, mert a budapesti időközi választásokon pont a hétvégén szenvedett vereséget a baloldal, nem függetlenül a főváros vezetésének teljesítményétől.

A budapestiek azonban egész biztosan máshogyan látják a dolgot, hiszen mostanra a városi közlekedés ellehetetlenült. Ahogyan korábban Demszky Gábor, úgy a mostani baloldali vezetés is késve és átgondolatlanul kezdett meg rengeteg felújítást, így azok egymásra csúsztak. A nehézkesen elkészülő, viszont egyre dráguló Blaha Lujza tér, a Lánchíd rekonstrukciója és az emiatt egy szakaszon lezárt budai alsó rakpart, az eközben a 2-es villamos felújítása miatt szintén lezárt pesti alsó rakpart külön-külön is elég lenne a közlekedési problémák kialakulásához, ám ezek egy időpontban zajlanak, megbénítva az egész várost.

Emellett nem szabad elfelejteni a Bardóczi által emlegetett, „helyüket kereső” kerékpársávokat sem, hiszen mind az autósok, mind az ott lakók életét megkeserítették, amikor koncepció nélkül felfestették azokat. A baloldal az autósokban látja a problémát, és fejet hajt a brüsszeli narratíva előtt, miszerint a lakosságot kondicionálni és nevelni kell, hogy hagyják maguk mögött az autót, kevesebbet fűtsenek és kevesebb energiát használjanak.

Bősz Anett DK-s főpolgármester-helyettes nemrég az ATV Start című műsorában az autós közlekedés háttérbe szorítását nevezte kívánatosnak, míg Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes szintén az ATV-ben a dugódíj bevezetését vetette fel. Hozzájuk csatlakozott Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes, aki a közelmúltban jelentette be, hogy Budapest csatlakozik a Városok Energiatakarékossági Sprintje elnevezésű, brüsszeli kezdeményezéshez, amely komoly megszorításokkal jár a fővárosiaknak.

A Fidesz a főpolgármester-helyettes szavaira reagálva megjegyezte: Tüttő Kata kijelentései ellenére mindennap autóval érkezik a Városházára, habár ő rengeteg változást vár el az emberektől. Karácsony a televízióban szólta el magát, amikor az ATV-ben úgy fogalmazott: ha 20 fokig fűtjük a lakásainkat, akkor sokat lehet megtakarítani.

Ezek alapján könnyen lehet, hogy nemcsak a fővárosi intézményekben, de hamarosan a 240 ezer Főtáv-fogyasztónál is érvényesíteni akarja a baloldal a téli fűtéskorlátozás brüsszeli ötletét. Nemrég egyébként Karácsony Gergely zárt ajtók mögött tárgyalt a belga fővárosban Soros György egyik bizalmasával, Frans Timmermansszal, ami alapján senkinek sem lehet kétsége, honnan kölcsönzi Karácsony a megszorító, autósüldöző zöldpolitikáját

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat