Létrehozva: 2022.07.02.
Módosítva: 2022.07.02.

Az Egyesült Államok újabb 820 millió dollárnyi segélyt nyújt Ukrajnának

Eddig 7,6 milliárd dollárnyi pénzügyi és katonai segítséget adtak.

A Pentagon szombaton bejelentette, hogy a közeljövőben új, 820 millió dollár értékű katonai segélycsomagot kíván adni Ukrajnának, amely két NASAMS légelhárító rakétarendszert, a korábban leszállított HIMARS rakétasorozatvetőhöz való lőszert, valamint 150 000 155 milliméteres tüzérségi lövedéket és négy speciális radart tartalmaz majd.

A segélyösszeg döntő része, 770 millió dollár az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Segítségnyújtási Kezdeményezés (USAI) alapból származik majd – közölte a Pentagon megbízott sajtófőnöke. Todd Breasseale hozzátette, hogy

Joe Biden elnök hatalomra kerülése óta az Egyesült Államok mintegy 7,6 milliárd dollárnyi pénzügyi és katonai segítséget juttatott Ukrajnának.

Pénteken az  Európai Bizottság javaslatot tett egy új, egymilliárd eurós támogatásra Ukrajnának. Az összeget a 9 milliárd eurós makroszintű európai uniós gyorssegélyből (MFA) folyósítanák, kiegészítve az év első felében megadott 1,2 milliárd eurót ugyanebből a keretből. Összesen tehát 2,2 milliárd euróra emelné az Ukrajnának a háború kezdete óta nyújtott teljes makroszintű uniós pénzügyi támogatás összegét az Európai Bizottság.

A megszállt területek felszabadításáról egyeztetett az ukrán főparancsnok egy amerikai tábornokkal

Az ukrán területek orosz megszállás alóli felszabadításáról beszélt telefonon pénteken Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

„Telefonbeszélgetésünk során érintettük az ukrán védelmi erők stratégiai feladatainak végrehajtását, amelyek közül a legfontosabb az ukrán területek felszabadítása a nemzetközileg elismert határokon belül” – írta a Facebookon Zaluzsnij. A főparancsnok rámutatott arra, hogy az ukrán védelmi és ellentámadási műveletek sikerének fontos feltétele a megfelelő anyagi és technikai erőforrások biztosítása.

Milley biztosította afelől, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja Ukrajnát, ameddig csak szükséges, s ezt Joe Biden amerikai elnök és Lloyd Austin védelmi miniszter szavatolja.

Zaluzsnij szerint Milley kijelentette: „büszkén tekint Ukrajna fegyveres erői és az ukrán nép helytállására”.

Valerij Zaluzsnij péntek este azzal vádolta meg az országát támadó orosz erőket, hogy a Kígyó-szigetnél foszfortartalmú bombákat is bevetettek. Moszkva előző nap azt jelentette be, hogy kivonult a szigetről, de az ukrán tábornok szerint az orosz erők nem tartják magukat saját kijelentéseikhez sem.

Megkezdték az orosz útlevelek kiadását a donyecki szakadár területen

Az Ukrajnához tartozó, függetlenként csak Oroszország és Szíria által elismert „Donyecki Népköztársaságban” pénteken megkezdték az orosz útlevelek kiadását.

A Moszkva-barát donyecki szakadárok belügyminisztériumának pénteki közlése szerint a térség székhelyén, Donyeck városában a helyi bevándorlási hatóság két okmányirodájában kezdték meg az iratok kiadását azoknak, akik korábban könnyített eljárásban jelentkeztek orosz állampolgárságért. A tárca hozzátette, hogy szintén helyben lehet majd igényelni orosz állampolgárságot is.

A tájékoztatás szerint júliusban a tervek szerint a szeparatista területen fekvő Harcizszk, Enakijevo és Mangus településeken is nyitnak okmányirodákat. A szakadárok hozzátették, hogy a térség ukrán csapatoktól való felszabadításának függvényében további településeken is nyitnak hasonló irodákat.

Luhanszkban, a szintén csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaság székhelyén szintén pénteken nyílt meg orosz útlevelek kiadását intéző iroda.
A TASZSZ orosz hírügynökség felidézte, hogy korábban csak az oroszországi Rosztov megye négy helyszínén lehetett átvenni az ukrán szakadárok területeiről igényelt orosz útleveleket.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2019. április 24-én írt alá rendeletet a könnyített honosítás lehetőségének kiterjesztéséről a luhanszki és donyecki régiók lakosai számára.

 

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Lejárt a kereskedőknek adott határidő: itt a kormány bejelentése az üzemanyagárakról

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal