RETRO RÁDIÓ

Zelenszkij elment a déli frontra

Zelenszkij  elment a déli frontra
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 19. 10:50

Kitüntetéseket adott át és a katonákkal fényképezkedett.

A déli frontra látogatott szombaton Zelenszkij ukrán elnök

A Zelenszkij Telegram-csatornáján közzétett videón látni lehetett az elnököt, amint kitüntetéseket ad át és a katonákkal fényképezkedik, feltehetően egy földalatti óvóhelyen a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében.Az elnöki hivatal nem közölte, hogy Zelenszkij mikor utazott – immár másodszor – a frontvonalra.

Az Európai Unió külügyi főképviselője szerint Moszkva fegyverként használja a gabonaexportot.

A hivatal szerint az államfő Mikolajiv megyeszékhelyre látogatott, és megtekintette a megyei közigazgatási hivatal lerombolt székházát, ahol egy robbanásban márciusban harminchét ember halt meg.Ellátogatott a mikolajivi kórházba is, és kitüntetést adott át Olekszandr Szenkevics polgármesternek és Vitalij Kimnek, Mikolajiv megye állami közigazgatási hivatala vezetőjének az orosz invázió négy hónapja alatt tanúsított bátorságukért és munkájukért.A háború előtt félmilliós lélekszámú fekete-tengeri kikötőváros ukrán kézen van, de közel van az oroszok által már teljesen elfoglalt Herszon megyéhez.

A hivatal közleménye szerint Zelenszkij a nemzeti gárda állásait látogatta meg Odessza megyében, ahol köszönetet mondott a szolgálatukért a katonáknak.

Az oroszbarát szakadárok által 2014 óta részben ellenőrzött Donyec-medencei Szjevjerodoneckben folytatódtak szombaton az ádáz harcok, ahol az orosz erők megpróbálnak áttörni – közölte szombaton a kelet-ukrajnai Luhanszk megye kormányzója, Szerhij Hajdaj. Elmondta: a szomszédos Liszicsanszk is heves légitámadások célpontja volt. Liszicsanszk lakói evakuálásra készülnek.Hajdaj azt is közölte, hogy az orosz hadsereg jelentős tartalékos katonát irányított át más hadszínterekről Szjevjerodoneckbe.A donyecki oroszbarát szakadárok szombaton azt közölték, hogy a Donyeck elleni ukrán tüzérségi támadásban öt polgári személy halt meg és tizenketten megsebesültek.

Három orosz rakéta lerombolt szombaton egy üzemanyagraktárt a Dnipro megyeszékhely közelében fekvő Novomoszkovszkban, három embert kórházba szállítottak – közölte Valentin Reznicsenko, a megyei közigazgatási hivatal vezetője.A kelet-ukrajnai Harkiv megye közigazgatási hivatalának vezetője, Oleh Szinehubov szombaton közölte: több orosz rakéta csapódott be az Izjum járásban található gázgyárba, ahol tűz ütött ki.David Arahamia, az ukrán tárgyalóküldöttség vezetője közölte, hogy Ukrajna csak az orosz erők visszaszorítása után kész tárgyalni az orosz féllel, amire augusztusban kerülhet sor.

Scholz szeretné megkönnyíteni az unió bővítését

Közölte: terveket dolgozott ki a tagállamok meggyőzésére a folyamat modernizálása érdekében.
Itt az ideje, hogy ne csak a tagjelölt államok, de maga az Európai Unió is felkészüljön a klub bővítésére– mondta a kancellár. Kifejtette: ehhez korszerűsíteni kell az unió szervezeteit és döntéshozó folyamatait.A jövőben nem dönthetünk mindenről konszenzussal, mint ma– hangsúlyozta.
A kancellár reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön és pénteken tartandó uniós csúcstalálkozón sikerül ismertetnie a javaslatait.
A csúcstalálkozón a huszonhét tagállam várhatóan megvitatja Georgia, Moldova és Ukrajna felvételét.A csúcs előtt egy héttel az Európai Bizottság ajánlotta Moldova és Ukrajna felvételét, ezt Scholz is támogatta.Olaf Scholz felszólította Oroszországot: könnyítsen a globális élelmiszerválságon, és tegye lehetővé az ukrajnai kikötőkben visszatartott gabonaszállítmányok kihajózását.
A világ érdekében reménykednie kell a megállapodás létrejöttében– mondta, utalva arra, hogy tárgyalások folynak egy fekete-tengeri exportfolyosó megnyitásáról.
Oroszországnak lehetővé kell tennie a biztonságos áthaladást, és ugyanakkor hiteles biztosítékot adni arra, hogy a folyosót nem használják inváziós célokra– mondta a kancellár.
Ukrajna és a Nyugat azzal vádolja Moszkvát, hogy fegyverként használja az élelmiszerszállítást, Oroszország viszont tengeri aknákkal és a szankciókkal indokolta az export leállítását.
A német kancellár közölte: a Bajorországban június 26–28-án esedékes G7-csúcson a demokratikus államok közötti nemzetközi együttműködés erősítésére kíván összpontosítani.Scholz szerint a hét legfejlettebb ipari ország – az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Japán – tárgyalása csak a kezdet.
A jövőbeli nagy, erős demokráciák Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában találhatók, és a partnereink lesznek– mondta Olaf Scholz, aki ezért hívott meg öt vendéget - Indonézia, India, a Dél-afrikai Köztársaság, Szenegál és Argentína vezetőit – a találkozóra.

Ezen a héten már másodszor mondta ki egy szakértő vendég a német közszolgálati ZDF televízió talkshow-jában, hogy Ukrajna elvesztette, Oroszország pedig megnyerte a háborút. Wolfram Weimer ismert külpolitikai újságíró szerint sem a német fegyverszállítások, sem az Oroszországgal szemben hozott nyugati szankciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Ezen a héten már másodszor mondta ki egy szakértő vendég a ZDF Maischberger című tévés talkshow-jában, hogy Ukrajna elvesztette, Oroszország pedig megnyerte a háborút. Az egyik legnépszerűbb német közéleti tévéműsor házigazdája, Sandra Maischberger műsorának szerda esti adásában Kerstin Palzer, az ARD regionális televízió riportere és Wolfram Weimer újságíró, a Die Welt korábbi főszerkesztője volt a két vendég – számolt be róla a Híradó.hu.

Palzer az Ukrajnának küldött nyugati segélyek – köztük a német fegyverszállítások – fontosságát emelte ki. 

Szerinte Németországnak „nem volt választási lehetősége”, máskülönben Oroszország az agresszív stratégiájával legyőzné Ukrajnát.

 Weimer azonban ellentmondott neki, amikor kijelentette, hogy Oroszország lényegében máris megnyerte a háborút.

Oroszország meghódította a Donbászt, óriási területi fölényben van

Attól tartok, most abban a helyzetben vagyunk, amikor be kell látnunk egy kellemetlen igazságot. Ez pedig az, hogy Oroszország megnyerte ezt a háborút

– fogalmazott a portál szerint Weimer.

„Valójában a kancellárunk (Olaf Scholz – a szerk.) sablonként használja azt a nyelvi fordulatot, hogy Oroszországnak nem szabad megnyernie a háborút, Ukrajnának kell megnyernie. Kíváncsi vagyok, hogy ez politikailag hova vezethet. Oroszország ugyanis mostanra gyakorlatilag meghódította a Donbászt. (A teljes orosz siker) már csak néhány nap kérdése.” 

Óriási területi fölényben vannak, körülbelül akkorában, mint Hollandia és Belgium területe együttvéve, és biztosított a szárazföldi kapcsolat a Krímmel. Mindezek után hogyan tudná Oroszország elveszíteni ezt a háborút?

– tette fel a kérdést a külpolitikai elemző.

Weimer úgy véli, Ukrajna a nyugati fegyverszállításokkal együtt sem lesz képes a maga javára fordítani az erőviszonyokat.

Ugyanakkor a Nyugat a „nemzetközi szankciók játékában” is vesztésre áll,

az elemző szerint ugyanis Moszkva egyidejű nyitása Kína és India felé jelentősen csökkenti a nyugati büntetőszankciók káros hatásait.

Az orosz hadsereg által Ukrajnában elkövetett több száz potenciális háborús bűntény ügyében vizsgálódik a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) − közölte Holger Münch, a szervezet vezetője a Welt am Sonntag című lap szombati jelentése szerint.

A BKA vizsgálata nemcsak az elkövetők azonosítására törekszik, hanem az esetleges bűntettek katonai és politikai felelőseinek felderítésére is, ami a nyomozás legnehezebb része

− mondta el Münch. Kifejtette: hivatalának célja, hogy azonosítsa az atrocitások felelőseit, bizonyítékokat gyűjtsön ellenük és igazságot szolgáltasson, akár Németországban is, ahol univerzális igazságszolgáltatás működik, ami lehetővé teszi, hogy bizonyos bűncselekmények esetében ott is ítéletet hozhatnak, függetlenül attól, hogy hol követték el őket. 

Münch azonban megjegyezte, hogy mindez hosszú időt vehet igénybe, mert az ukrajnai háborúhoz köthető jogsértések vizsgálata még csak az elején tart.

A BKA munkáját segíti a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) is, például azzal, hogy olyan, rádiós kapcsolaton keresztül folytatott beszélgetéseket rögzítettek, amelyekben orosz katonák ukrán civilek ellen elkövetett atrocitásokról meséltek egymásnak. Münch szerint német nyomozók − nemzetközi felhatalmazással − személyesen is ellátogathatnak majd Ukrajnába.  

Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton váratlanul a déli fronthoz közeli Mikolajivba látogatott, ahol helyi vezetőkkel egyeztetett. A háború előtt félmillió lakosú kikötőváros továbbra is ukrán ellenőrzés alatt áll, és stratégiai fontosságát az adja, hogy a városon keresztül vezet út az ország délnyugati részén fekvő Odesszába. A közeli Herszon a háború kezdete óta orosz megszállás alatt van.

Szerdán az ENSZ Ukrajnával foglalkozó különbizottsága bejelentette, hogy számos beszámolót gyűjtöttek össze oroszok által elkövetett atrocitásokról, de a bizottság elnöke azt is jelezte, hogy egyelőre korai lenne kész tényként kezelni, hogy az oroszok háborús bűnöket követtek el Ukrajnában.

A helyi hatóságok közlése szerint orosz rakétacsapás érte szombaton a közép-ukrajnai Krivij Rih város déli részét. A Telegram üzenetküldőn közzétett beszámoló szerint a támadásnak két halálos áldozata van.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.