POLITIK

Szerző Ripost

1 hónapja

Szexsztrájkot akarnak az abortuszpárti nők Amerikában

Szítják a hangulatot a szélsőséges aktivisták.

Szerző Ripost

Napokkal az abortuszról szóló legfelsőbb bírósági döntés után sem csitulnak a kedélyek az Egyesült Államokban. Múlt pénteken az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága eltörölte a Roe kontra Wade precedens során meghozott, évtizedek óta érvényes döntést, miszerint alkotmányellenes az abortusz, így most már minden tagállam saját hatáskörben dönthet az engedélyezéséről. Az egyébként is megosztott amerikai társadalom totálisan kettészakadt a magzat elvetetéséről szóló ügyben.

A reakciók sorából nem maradhattak ki a celebek sem. A Marvel-filmek egyik híres színésze, Mark Ruffalo például azt mondta, az amerikai tálibok átvették a hatalmat a legfelsőbb bíróságon, az embereknek pedig most minden eszközzel harcolniuk kell. A világhírű énekesnő, Taylor Swift elmondása szerint elborzadt a döntés hallatán, amivel megfosztották a nőket a testükhöz való jogaiktól. A szintén énekesnő Pink pedig azt mondta, aki szerint a kormánynak köze van bárki méhéhez, az soha többet ne hallgassa a számait.

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának demokrata elnöke hétfőn levelet küldött demokrata politikustársainak, amiben szélsőségesnek jellemezte a bíróság döntését. Pelosi célja olyan törvényt bevezetni, ami szövetségi szinten védené az abortuszjogot.

A feleslegesen keltett pánikhangulat futótűzként terjed az országban, sokan tévesen azt az információt terjesztik, hogy az abortusz illegálissá vált az Egyesült Államokban. Ez azonban nem igaz, mert számos államban továbbra is elérhető a beavatkozás, gyakran akár a szülés pillanatáig is. Ettől függetlenül az Axios arról számolt be, hogy a bírósági döntés után drasztikusan megugrott azon Google-keresések száma, amik arra vonatkoznak, hogyan lehet amerikaiként átköltözni Kanadába. A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau az amerikai döntést rémisztőnek nevezte, szerint egy kormány sem mondhatja meg a nőknek, hogy mit csináljanak a testükkel.

Éppen az amerikai döntéssel egy napon Németországban is szavaztak a parlamentben az abortusz szabályozásáról, ott lazítottak a törvényeken. Eszerint ismét engedélyeznek az országban egyes, a terhességmegszakításról szóló reklámokat. Günter Krings, a CDU egyik politikusa szerint a reklám-tilalom eltörlése hiba volt.

Az őrület pedig nem csillapodik az amerikai emberek körében, a legújabb fejlemények szerint az abortuszt pártoló nők országos szexsztrájkra szólítottak fel a férfiakkal szemben. Ez szerintük bosszúként szolgálna, és vannak, akik arra buzdították a nőket, hogy a szextilalom terjedjen ki a házastársi kapcsolatokra is.

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága ítéletet hozott pénteken, megsemmisítve a Roe kontra Wade ítéletként ismert precedenst, amely szövetségi szinten legalizálta az abortuszt.

A mostani ügyben arról kellett döntenie a bíróságnak, hogy alkotmányellenes-e a magzat életképessége előtti terhességmegszakításra vonatkozó minden tiltás. A bírói testület az ítéletében kimondta, az alkotmány nem biztosít jogot az abortuszra. Eszerint mostantól maguk az államok dönthetnek arról, hogyan szabályozzák az abortusz végrehajthatóságának kérdését.

Több liberális vezetésű állam máris bejelentette, hogy az abortuszhoz való hozzáférés szempontjából menedékállammá válna, többek között Kalifornia, New York állam is. Más – konzervatív vezetésű – államok, mint például Texas, Mississippi, Oklahoma és mások, már korábban olyan törvényeket hoztak, amelyek drasztikusan korlátozzák az abortuszt. Az Egyesült Államok egészségügyi hatóságának adatai szerint 2019-ben mintegy 630 ezer abortusz hajtottak végre az országban.

Az abortusz immár nem alkotmányellenes az országban, hanem minden állam saját maga dönthet róla. A bíróság döntése megosztotta az eddig is erősen polarizált amerikai társadalmat. Míg az emberek egy része üdvözölte a döntést és a magzat életének védelmét, addig mások azonnali tüntetésre szólítottak fel.

Alig pár órával a bíróság döntése után Phoenixben több ezren tüntettek olyan feliratokkal, mint „az erőszakos szülés fasizmus”. Washington D.C.-ben a baloldali szélsőséges Jane’s Revenge nevű csoport tüntetett az utcákon, New York városában több embert is letartóztattak a zavargások közepette, Los Angelesben pedig a tüntetők a rendőrökkel csaptak össze. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy Seattle-ben a hírek szerint egy életpárti nőt támadtak meg az abortuszpárti tüntetők.

A politikusok sem rejtették véka alá a véleményüket, Joe Biden amerikai elnök Twitter-oldalán azt írta, ez egy szomorú nap az országnak. Később arról beszélt, az amerikai nők egészsége és élete veszélybe került most. A The Blaze hírportál azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy míg Biden most ilyen véleményen van a terhességmegszakításról, egy 2006-os interjúban még azt mondta, az abortusz mindig tragédia, és nem gondolja, hogy ez egy jog lenne. Az elnök egyébként korábban már belengette a lehetőséget, hogy ha a legfelsőbb bíróság eltörli korábbi döntését, akkor ő fog abortuszpárti rendeleteket bevezetni.

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának demokrata elnöke szerint a legfelsőbb bíróság döntése annak eredménye, hogy Donald Trump korábbi elnök tele-pakolta a bíróságot a sajátjával megegyező álláspontot képviselő bírókkal. Alexandria Ocasio-Cortez szintén demokrata politikus abortuszpárti tüntetők közé állt be, ahol azt skandálta, hogy a bíróság döntése illegitim, és arra szólította fel az embereket, vonuljanak az utcára. A Disney pedig bejelentette, hogy állja az utazás költséget azon alkalmazottainak, akik el szeretnének utazni másik államba abortuszért.

A döntést ugyanakkor sokan fogadták pozitívan, köztük Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója. DeSantis a bíróság döntése után azt mondta, azon lesznek az államban, hogy megvédjék a jelenlegi, életpárti szabályozásokat, és hogy még inkább kiterjesszék azokat. Missouri állam pedig az első lett, amelyik a legfelsőbb bíróság döntésének fényében aktiválta a szívverés törvényt, amivel véget vetettek az abortusznak az államban.

A felháborodott légkörben hamar elkezdtek hamis információk is terjedni, például az, hogy mostantól illegális az abortusz az Egyesült Államokban. Ezt azonban, sok más mítosz mellett, tételesen cáfolta a Catholic News Agency hírportál, rávilágítva arra, hogy több államban továbbra is elérhető a terhességmegszakítás. A különbség csupán az, hogy míg néhány államban az abortuszt pártoló irányba alkottak törvényeket már korábban is, addig máshol az élet védelmében a magzatot is védő szabályozásokat vezettek be. Mindeközben nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy számos amerikai államban extrém abortusztörvények vannak életben, miszerint akár a születés pillanatáig el lehet vetetni a nem kívánt gyermeket.

Franciaország megváltoztatná alkotmányát

 

Míg az Egyesült Államokban szigorítanak a terhesség megszakításra vonatkozó törvényeken, addig Franciaországban alkotmányos joggá tennék az abortuszt. Szombaton Aurore Bergé, az újonnan átnevezett Reneszánsz nevű kormánypárt nemzetgyűlési frakcióvezetője bejelentette, olyan törvénytervezetet nyújtanak be a parlamentnek, ami alkotmányba foglalná az abortusz tiszteletben tartását. Elisabeth Borne francia miniszterelnök kijelentette, a kormány minden erejével támogatni fogja a javaslatot.

Mindeközben Angliában és Walesben 2021-ben rekordot döntött az abortuszok száma: a kormány statisztikai adatai szerint tavaly 200 ezernél is több terhességmegszakítást végeztek el. Svédországban pedig, bár összességében csökken az abortuszok száma, emelkedik az otthon elvégzett terhességmegszakításoké, mivel a jelek szerint a svéd nők inkább ezt a módot választják a kórház helyett. Ezek az úgynevezett kétlépcsős megszakítások, amelyek a terhesség 10. hetéig lehetségesek, és ahol a második lépcső otthon történik.

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Naprendszeren túlról érkező ismeretlen objektum csapódott a Földbe

borsonline.hu

Brutális baleset: nyugdíjas sofőr miatt halt meg az öt hónapos kisfiú

borsonline.hu

Ájultra erőszakoltak egy diáklányt a szállodahajón

magyarnemzet.hu

Milliárdos csalás, drog és erőszak is szerepel a botránybaloldal bűnlajstromán (2. rész)

metropol.hu

Már ő is kezdi? Majka lemondta a ma esti koncertjét, itt a magyarázat – Videó!

hirtv.hu

Politikai hobbista: A baloldali sajtó olyan éktelen visításba kezdett, mintha szentelt vízzel öntötték volna le őket

mindmegette.hu

Íme a franciák legendás krémese: mille-feuille, az ezerlevelű sütemény

ripost.hu

"Rettentően sajnáljuk" - Hiába várja a közönség, nem lép fel Majka

ripost.hu

Ne dobd el az alma héját, szuper, mire használhatod

ripost.hu

Palvin Barbi meghódította a Szigetet: ilyen dögös volt a szupermodell - Fotó

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

További cikkek

POLITIK

Kritikus a migrációs helyzet, több mint 160 ezer migránst állítottak meg eddig

POLITIK

Magyar nőt ölt a migráns Bécsben. És a 15 éves lányát.

POLITIK

KIEGÉSZÜL A GÁZ ÉS ÁRAMSZÁMLA TARTALMA

POLITIK

A baloldal képtelen abbahagyni a rémhírterjesztést.

POLITIK

Horror előrejelzés, munkahelyek százezrei veszélyben

POLITIK

Befejeződött a székesfehérvári Szent István király székesegyház rekonstrukciója

POLITIK

Megkezdődhet a földgáz kitermelése a Békés megyei Nyékpusztán

POLITIK

Egyre biztosabbnak tűnik a jobboldali győzelem az olasz választásokon