RETRO RÁDIÓ

„Fáj, hogy a 9 éves lányom mindennap megkérdezi, miért áll ott a néni” – Örömlányok hergelik a zsámbékiakat

Létrehozva2022. 06. 16. 19:40

Az út szélén keresik a napi betevőt a lányok Herceghalom és Zsámbék között, miközben az őket futtató férfiak autóból figyelik az eseményeket.

Egy zsámbéki zárt Facebook csoportból szivárgott ki először a hír, hogy a településre vezető úton örömlányok árulják a testüket. A történet azóta hatalmas port vert fel, miközben az egy örömlányból több is lett. Az eredeti hírek ugyanis arról szóltak, hogy a kuncsaftokra váró nő egy férfi (vélhetően a futtatója, vagy stricije) szürke Mercedesében szokott hűsölni, szerda délután azonban az út jobb oldalán egy kék Opel parkolt, miközben a túloldalon egy igencsak lenge öltözetben lévő hölgy mutogatta éppen a hátsó felét az autósoknak, tehát többen is használják azt az útszakaszt üzletelésre.

Nem meglepő módon leginkább az édesanyák panaszkodnak a jelenségre. „Az fáj, hogy a 9 éves lányommal mindennap ott hajtok el, és ő mindennap megkérdezi, hogy miért áll ott a néni. Én is fontolgattam egy ideje, hogy felnyomom” – írta egy Anyuka, aki azt is kifejtette, hogy éppen most jutottak túl gyermekével a Mikulás témán, nem szeretne egyelőre őszinte választ adni neki a látottakról.

Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

A legtöbb férfi viccet csinál az ügyből, rengetegen vannak azonban azok, akik azt gondolják, hogy azért lett ekkora ügy a dologból, mert a zsámbéki feleségek és barátnők félnek attól, hogy párjaik esetleg igénybe venne itt szolgáltatást.

Közben az is kiderült, hogy nem a Zsámbék felé vezető út az egyetlen hely, ahol megjelentek az örömlányok. „Perbál és Tinnye között is újra feltűntek a 102-en. Nemcsak maga a látvány bosszantó, hanem, amit otthagynak maguk után. Béreljenek lakást, ne fényes nappal, az út szélén riogassák az embereket. Egyébként egy veszélyes kanyarban” – jegyezte meg a kommentelő.

Prostituáltak ma Magyarországon csak a kijelölt területen, úgynevezett védett övezetben folytathatják tevékenységüket, ezen kívül azonban büntethetőek. Akár 150 ezer forint bírság is kiszabható, ezt azonban börtönre is lehet váltani. A bírság kiszabásához azonban az szükséges, hogy bizonyítani is tudják, hogy az adott hölgy prostitúciós tevékenységet folytat, nem pedig csak jókedvéből áll a tűző napon az út szélén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.