Létrehozva: 2022.06.02.

Hidvéghi: A magyar kormány a magyar emberekért felelős

Hidvéghi Balázs a BBC-nek nyilatkozott.

Nem fogunk olyan szankciós csomagot elfogadni, amivel magyarok milliót tennénk földönfutóvá, nekünk háború idején is a magyarok érdeke az első - olvasható abban a Facebook-posztban, amelyet Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője tett közzé.

Hidvéghi a BBC-nek nyilatkozott az EU Oroszország elleni szankciói kapcsán:

A műsorvezető a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábbi kijelentését firtató kérdésre felelve, miszerint Orbán Viktor miniszterelnököt jobban érdekli az orosz olaj, mint az ukrán vér, Hidvéghi Balázs azzal felelt, hogy ez leegyszerűsítése a dolgoknak.

„Megértem az ukrán elnök igyekezetét, hogy minél több szereplőt, minél több országot és szervezetet próbál belevonni a konfliktusba, de a valóság talaján kell maradnunk, nekünk az elsődleges felelősségünk a magyarokért van” - mondta az EP-képviselő.

„A magyar kormány elsősorban Magyarországért felelős és nem más országokért, és ez igaz más európai kormányokra is, amelyek a saját népüket képviselik. Ha segíteni akarunk Ukrajnának, és csökkenteni akarjuk függőségünket az orosz energiától, akkor fenn kell tartanunk gazdasági erőnket és meg kell tudnunk védeni saját állampolgárainkat is. Nem követhetünk el gazdasági öngyilkosságot és nem tehetjük vállalkozások és emberek millióit munkanélkülivé rosszul átgondolt és elhamarkodottan kitalált szankciók miatt” - hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.

Továbbra is a magyar fogyasztók fizetik a legkedvezőbb rezsidíjakat Európában. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb, májusi nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint nem csupán az árak a legalacsonyabbak, hanem az energiaköltségekre fordított jövedelmi hányad is idehaza a legkisebb.
 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi sztenderdek alapján kidolgozott havi ár-összehasonlítása az európai fővárosok villamosenergia- és földgázárait mutatja be, ennek eredményét közölte tegnap a hivatal. Májusban a földgáz lakossági átlagára Budapesten 2,75 eurócent/kWh volt, ami a felmérésben szereplő fővárosok között a legalacsonyabb. Ugyanebben a hónapban a földgáz lakossági átlagára Bécsben 19,04, Amszterdamban 26,85, Prágában pedig 14,92 euró-cent volt kilowattóránként.

A villamos energia lakossági átlagára Budapesten 10,17 eurócent/kWh-val májusban a második legkedvezőbb volt Európában, a fogyasztók csak Belgrádban fizettek ennél kevesebbet. A villamos energiáért ugyanakkor Rómában 49,32, Prágában 40,14, Bécsben 47,44 eurócentet kellett fizetni.

A közleményben kiemelik: a magyar fogyasztók költségei vásárlóerő-paritáson mérve is a legkedvezőbbek közé tartoznak Európában. A lakossági földgáz vásárlóerő-paritáson mért átlagára májusban Budapesten volt a legkisebb, kilowattóránként 0,0438 PPS (Purchasing Power Standard – vásárlóerő-egység), a villamos energia esetében pedig 0,1616 PPS-értékkel a harmadik legolcsóbb volt Magyarország.

A MEKH jelentése havonta vizsgálja a villamosenergia- és földgázfogyasztás költségeinek nettó jövedelemhez viszonyított arányát is, vagyis azt, hogy egy háztartás havi jövedelmének mekkora hányadát fordítja a villamosenergia- és földgázfogyasztással kapcsolatos kiadásokra. Májusban Budapesten ez 2,6 százalék volt, ami Luxembourg után a második legkedvezőbb érték. Összehasonlításképpen ugyanebben a hónapban Szófiában a jövedelmük 11,7, Prágában
8,8 százalékát fordították energiaköltségekre a háztartások.

Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett villamos energia és földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben – emlékeztetett a hivatal. A tendencia, miszerint a földgáz és az elektromos áram idehaza az egyik legmegfizethetőbb Európában, bő két éve tart.

A MEKH nemzetközi sztenderdek alapján kidolgozott havi ár-összehasonlítása az európai fővárosok villamosenergia- és földgázárait mutatja be. A jelentés szerint májusban a földgáz lakossági átlagára Budapesten 2,75 eurócent/kWh volt, ami a felmérésben szereplő fővárosok között a legolcsóbb. Ugyanebben a hónapban a földgáz lakossági átlagára Bécsben 19,04; Amszterdamban 26,85; Prágában pedig 14,92 eurócent volt kilowattóránként.

A villamosenergia lakossági átlagára Budapesten 10,17 eurócent/kWh-val májusban a második legkedvezőbb volt Európában, a fogyasztók csak Belgrádban fizettek ennél kevesebbet. Ugyanennyi villamosenergiáért ugyanakkor Rómában 49,32; Prágában 40,14; míg Bécsben 47,44 eurócentet kellett fizetni.

A magyar fogyasztók költségei ugyanakkor már vásárlőerő-partiáson mérve is a legkedvezőbbek közé tartoznak Európában. A vásárlóerő-paritáson mért lakossági földgáz átlagára májusban Budapesten volt a legalacsonyabb kilowattóránként 0,0438 PPS (Purchasing Power Standard - európai vásárlóerő-egység); míg a villamos energia tekintetében 0,1616 PPS értékkel a harmadik legolcsóbb volt Magyarország.

A MEKH jelentése havonta vizsgálja a villamos energia és földgázfogyasztás költségeinek nettó jövedelemhez viszonyított arányát is, vagyis azt, hogy egy háztartás havi jövedelmének mekkora hányadát fordítja a villamos energia és földgázfogyasztással kapcsolatos kiadásokra. Májusban Budapesten ez 2,6 százalék volt, ami Luxembourg után a második legkedvezőbb érték. Összehasonlításképpen ugyanebben a hónapban Szófiában a jövedelmük 11,7; Prágában 8,8 százalékát fordították energiaköltségekre a háztartások.

Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett villamos energia - és földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Facebook posztban tájékoztatott a rezsicsökkentés és a nemzetközi energiaárak viszonyáról. Csatolt statisztikái megmutatták: a kedvező arányok megtartásáért érdemes továbbra is megvédeni a magyar rezsicsökkentést Brüsszelben.

Közölte továbbá azt is, hogy áprilisban ismét Magyarországon voltak a legalacsonyabb energiaárak az EU-ban.

Villamos energia tekintetében is a legjobbak között teljesítettünk. Budapesten a lakossági fogyasztók által fizetendő villamos energia átlagára a vizsgált fővárosok listájában a második legkedvezőbb, a magyar fogyasztók pedig több mint 60 százalékkal fizettek kevesebbet az áramért az uniós átlagnál.

Az áprilisi statisztikák szerint a budapestiek fizették az egyik legalacsonyabb összeget rezsire

Az áprilisi statisztikák szerint a budapestiek fizették az egyik legalacsonyabb összeget rezsire

Fotó: Facebook/Orbán Balázs

„Ezzel szemben az év első hónapjának áraihoz viszonyítva Bécsben 53 százalékkal, Koppenhágában 15 százalékkal, Londonban 39 százalékkal és Amszterdamban is 51 százalékkal növekedett a lakossági villamos energia ára." - írta.

A statisztikákból kiderült, hogy Budapesten a földgáz lakossági átlagára a felmérésben szereplő, korábban felsorolt fővárosok között a legalacsonyabb, ezen kívül a vizsgált uniós tagállamok fővárosaiban a lakosság által fizetendő földgázárak átlaga áprilisban négy és félszerese volt a magyarénak.

„Ezzel szemben az év első hónapjának áraihoz viszonyítva Londonban csaknem 90 százalékkal, Bécsben 40 százalékkal, Rómában közel 15% százalékkal növekedett a lakossági földgáz ára." - tette hozzá. 

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

GWM: mit nyerne az ország a kínai autógyártó megtelepedésével?

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában